Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Nemzeti Atlétikai Központ: az új futóparadicsom

Befejeződött a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság központi helyszínének átalakítása, hétfőn este birtokba vehették a futók a világhírű létesítményt, valamint a körülötte elterülő stadionkertet. Folytatás szombaton!
Mozgásforma
Futás Futás

Tavaly augusztus 27-én fejeződött be a budapesti atlétikai világbajnokság, Magyarország történetének eddigi legnagyobb sporteseménye.

Ferencz Marcel zseniális tervei alapján ugyanis úgy épült fel a dél-pesti Dunapart korábban szennyezett, barna mezős területén a Nemzeti Atlétikai Központ, hogy a világbajnokság kilenc napja alatt tökéletes helyszíne volt a világ harmadik legnagyobb sporteseményének, aztán az előre eltervezett átalakítások elvégzésével – például a mobillelátók elbontásával – egy fantasztikus sport- és szabadidőparkká alakult át.

Hétfőn este az Európai Sporthét nyitórendezvényén, a Led’s Run nevet viselő fényfutás résztvevőit érte az a megtiszteltetés, hogy az újranyitás alkalmából beléphettek a Nemzeti Atlétikai Központba, kipróbálhatták a csúcsminőségű, Mondo borítású pályát és futhattak a csodás Stadionkertben.

„Ez az épület maga a csoda! Óriási élmény belépni oda, ahol a világ legjobb atlétái versenyeztek, miközben a lelátókról kilenc nap alatt több mint 400 ezren szurkoltak nekik. Életünk talán legemlékezetesebb hónapjait töltöttük ebben a stadionban szervezőként, tudtuk, hogy az egész világ látja majd a munkánk eredményét. A csapat tagjai közül többen is elindultunk a hétfői (újra)nyitórendezvényen. A mobillelátók helyén kialakított szabadidős futókörre mi is most léptünk először, eddig csak a terveken láttuk” – nyilatkozta az 5 kilométeres táv lefutása után Németh Balázs, aki 2022 nyarától vezérigazgatóként irányította a vb-t szervező társaságot, jelenleg pedig a holmozogj.hu-t elindító Best Ever ügynökség vezetője.

Azok sem maradtak le semmiről, akik nem tudtak a hétfői nyitórendezvényről. Ezen a héten szombaton, az Európai Sporthét egyik csúcseseményén változatos programokkal vár majd mindenkit a Nemzeti Atlétikai Központ, a #beactive night nevű rendezvényen, melyről itt írtunk részletesebben, regisztrálni pedig itt lehet rá.

Videók
Kapcsolódó cikkek
A #BeActive kampány az Európai Bizottság sportot és testmozgást népszerűsítő programsorozata, amelynek csúcspontja a szeptember 23. és 30. között zajló Európai Sporthét. Országszerte több száz szabadidős esemény vár, köztük a szeptember 28-i #BeActive Night a Nemzeti Atlétikai Központban!
A #BeActive kampány az Európai Bizottság sportot és testmozgást népszerűsítő programsorozata, amelynek csúcspontja a szeptember 23. és 30. között zajló Európai Sporthét. Országszerte több száz szabadidős esemény vár, köztük a szeptember 28-i #BeActive Night a Nemzeti Atlétikai Központban!
Szeptember 6-án a 41. Wizz Air Budapest Félmaraton több tízezres mezőnyében a hazai hip-hop és DJ-szcéna ismert alakja, OJ Sámson is ott lesz a rajtvonalnál.
Szeptember 6-án, a 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon ismét egyedülálló teljesítményre készül Boronkay Péter és dr. Nagy András.
Több mint 15 orvos áll rajthoz különleges küldetéssel szeptember 6-án, a 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon.
Kapcsolódó események
LED's Run
2024.09.23. Budapest
Kapcsolódó programok
Sárvári futókör
A Csónakázó-tó körül épült pálya a városi futórendezvények központja, helyi és turisztikai céloknak is egyaránt megfelel, hiszen egy szálloda és egy lakótelep között található, festői környezetben.
Legfrissebb cikkeink
A bringások adják a Balaton új ritmusát: ősszel indul a régió második főszezonja
A nyári szabadságok és a fürdőszezon lecsengésével a Balaton egészen más, sokkal nyugodtabb ritmust vesz fel. A nyüzsgést felváltja a csendesebb őszi időszak, a színesedő táj pedig egyre többeket csábít aktív kikapcsolódásra. Az infrastrukturális fejlesztéseknek és az e-bike-ok elterjedésének köszönhetően a kerékpározás mára a régió egyik legfőbb őszi programjává vált. Ezt a trendet jelzi az is, hogy a szeptemberi Balaton Boat Show egyik kiemelt témája a hajók mellett a parti akítv turizmus lesz.
Ősszel sem állunk le – szeptemberben is élménysport-programok várnak országszerte
Véget ér a nyár, rövidülnek a nappalok, lassan beköszönt az ősz – de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ideje lenne leállni a mozgással. Sőt!
Két tonnányi érmet kell gyártani a 41. Wizz Air Budapest Félmaraton résztvevőinek
A legfrissebb adatok alapján közel 24 ezer nevezőt vár a Budapest Sportiroda (BSI) a szeptember 6-i 41. Wizz Air Budapest Félmaratonra.
41. Wizz Air Budapest Félmaraton: közel 24 ezer nevező, új nemzetközi csúcs és élő online közvetítés
Szeptember 6-án, vasárnap rendezik meg a 41. Wizz Air Budapest Félmaratont. A Budapest Sportiroda tájékoztatása szerint az eseményre közel 24 ezer nevezőt várnak, az adatok alapján pedig óriási új nemzetközi csúcsot dönt a mezőny.
81 ezer nevezéssel új első féléves rekordot döntött a Budapest Sportiroda, ősszel óriásversenyekkel folytatódik az év
A 2025-ös rekordév után idén még tovább növelte eseményei látogatottságát a hazai szabadidősport legnagyobb szereplője, a Budapest Sportiroda (BSI).
Forró nyár, aktív közösségek – ilyen volt a júliusi élménysport-szezon
Júliusban a nyári kánikula sem szegte kedvét a mozgás szerelmeseinek: országszerte ezrek húztak futócipőt, pattantak kerékpárra, indultak túrázni vagy hűsöltek úszással az uszodában.
2026 © holmozogj.hu