Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Startra kész a 40. Telekom Vivicittá 

Április 12-én startol Budapesten a tavasz legnépszerűbb szabadidősport-eseménye, a negyvenedik, jubileumi Telekom Vivicittá. A kétnapos futóverseny-sorozat helyszíne az áprilisban már zöldben pompázó Margitsziget, idei újdonság pedig a 10,5 kilométeres távú Szoboszlai Futam. Minden induló bajnok: a résztvevőkről a mesterséges intelligencia segítségével egyedi digitális címlapsztori készülhet, mely a Nemzeti Sport online felületén is megosztható.
Mozgásforma
Futás Futás

Az előnevezések alapján várhatóan összesen több mint 25 ezren állnak majd rajthoz az április 12-13-án zajló budapesti Telekom Vivicittán. Az immár negyven éves, a kezdetektől máig közel félmillió embert megmozgató versenyprogram népszerűségére jellemző, hogy ezer fölötti hazai településről és száznál több országból várnak indulókat. A szervezőkhöz eddig 3000 külföldi nevezés futott be (ami abszolút csúcs a verseny története során); a félmaratoni táv rajtjához minden negyedik induló a határokon túlról érkezik. Ami pedig a hazai sportolókat illeti, 50 százalékuk vidéki településekről nevezett, vagyis a Vivicittá erősen kötődik ugyan a fővároshoz, de túlzás nélkül az egész országot is mozgásba hozza. 

A 40. Telekom Vivicittá sajtóesemény felszólalói
Fotó: 40. Telekom Vivicittá

– A magyar futómozgalom egyik legfontosabb ékköve a kezdetek óta a Vivicittá – mondta Kocsis Árpád versenyigazgató, aki talán egyetlenként az összes eddigi Vivicittán jelen volt.

– A napjainkra már legendássá vált esemény a 40 év alatt sem öregedett meg, fiatalos lendülete, folyamatos fejlődése iránymutató a szabadidősportban. Mára igazi, 2 napos „mosolyfesztivállá” nőtte ki magát, ahol a 10 hosszabb vagy rövidebb futó és gyalogló táv közül mindenki megtalálhatja a neki valót. Az idei jubileumi Telekom Vivicittára több mint 25 000 nevezőt várunk. A legnépszerűbb táv a félmaraton, ahol várhatóan betelik a 9.000 fős nevezői limit. Egy csúcs, a futóturisták száma már előzetesen megdőlt. Több mint 3 000 külföldi állampolgár adta le eddig a nevezését, ami 30%-kal haladja meg a 2017-es csúcsot.

– A Telekom Vivicittá az egyik legfontosabb szabadidősport-rendezvény az országban. Külön öröm számomra, hogy ez már a negyvenedik alkalom, ráadásul a sportesemény évről évre újabb rekordokat dönt. Ám én, Aktív Magyarországért felelős államtitkárként, amikor azt hallom, hogy rekordszámú nevezője van a félmaratoni távnak, nemcsak amiatt örülök, hogy így rengetegen fognak futni Budapesten, hanem elsősorban azért, mert tudom: erre hónapokon át, hetente több edzés keretében kell készülni. A futás ezáltal sokaknál életformává válhat. Ebben fontos partnereink a szabadidősport-rendezvények szervezői, így a Budapest Sportiroda is – hangsúlyozta Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős államtitkár. 

– Nekem a futás a közösséget, a barátokat jelenti. Budapest aktív közösségi életre sarkallja a városlakókat, mert hiszünk a mozgás erejében, abban, hogy a sport összeköt, új kapcsolatokat teremt, formál, a jelenben tart. Erről szól a főváros Aktív Budapest programja is, amelyik a sportolás népszerűsítése és az egészséges életmód tudatosítása mellett sportbarátságokat is épít. Mert fontos, hogy legyenek offline élmények is ebben az egyre inkább online világban – tette hozzá Keszthelyi Dorottya, a Fővárosi Közgyűlés tagja, a Főváros Emberi Erőforrások Bizottságának elnöke.

A telekomos közösség ezúttal is megmozdul, többszáz kolléga teljesít távot az eseményen, mellyel egy jó ügyet is támogatnak. A telekomos munkatársak nevezési díjainak összegével és a vállalat további 3 millió forintos hozzájárulásával támogatják a SUHANJ! Alapítványt, amely az összeget a Suhanj! integrált edzőtermének a támogatására fordítja annak érdekében, hogy korlátainkat legyőzve, a mozgás élménye valóban mindenkié lehessen.

Idén egy új versenyszámmal, 10,5 kilométeres Szoboszlai Futammal bővül a program. Szoboszlai Dominik kivételes sportemberként sokak számára példakép, a Telekom mozgásra, egészségesebb életmódra ösztönző törekvéseinek arcaként még többeket motiválhat a mozgásra. A limitált létszámmal induló távon 300 nevező egyedi technikai pólóban a 10 km-es futam indulása után vasárnap rajtol. A Szoboszlai Futam nevezési díjából nevezésenként 2000 Ft-ot a SUHANJ! Alapítvány integrált edzőtermének támogatására fordítanak. 

– A Telekom Vivicittá arra ösztönöz mindenkit, hogy saját céljai elérésével tapasztalja meg a mozgás örömét és az egészségesebb életmód előnyeit. A vezetékes- és mobilhálózat, a digitális technológiák és az okoseszközök is lehetőséget biztosítanak az egészségesebb életmód kialakításához, előre lépési lehetőséget nyújtva a mindennapokban. A Telekom elkötelezett abban, hogy digitális segítője legyen ügyfeleinek az egészség területén is – például a Telekom Egészség elnevezésű digitális egészségügyi szolgáltatás révén – valamint, hogy segítse mozgásra ösztönözni, mozgásban tartani az embereket. Ennek a kezdeményezésnek Szoboszlai Dominik az arca és az egyik legfőbb inspirációs forrása – mondta el Sántha Tamás, a Telekom márka élmény vezetője.

Fotó: 40. Telekom Vivicittá

A szervezők személyes meglepetéssel készülnek idén is a versenyen indulóknak: a Nemzeti Sport Online felületén a Telekom mesterséges intelligencia segítségével minden résztvevőt a Vivicittá reflektorfényt érdemlő bajnokává tehet, követve a verseny szellemiségét: mindenki bajnok, aki megküzd az általa választott távval és a mozgással hozzájárul saját egészségének megőrzéséhez. A személyes meglepetéshez hozzájáruló résztvevőkről a sportlap online nyitóoldalába ágyazott, egyedi digitális címlapsztori készül, megmutatva, hogy itt mindenki bajnok, a maga egyedi kategóriájának bajnoka. Ez a személyre szabott, virtuális nemzetisport.hu címlap nemcsak megosztható, de a „bajnoki címlap” a nemzetisport.hu oldal Telekom Vivicittá menüpontjában publikussá is tehető.

Videók
Kapcsolódó cikkek
Történelmi részvételi csúccsal, 31 530 indulóval zárult a 40. Telekom Vivicittá Városvédő Futás április 12-13-án Budapesten. A kétnapos rendezvény nemcsak a résztvevők számában döntött rekordot – túlszárnyalva a 2019-es 31 293 fős csúcsot –, hanem a nemzetközi futók és a női indulók arányát tekintve is új mérföldkövet jelent. A hatalmas tömeg és a csodálatos idő igazi futóünneppé, feledhetetlen mosolyfesztivállá varázsolta a Margitszigetről induló, és a főváros legszebb részein haladó versenyt. A 40. Telekom Vivicittát övező hatalmas médiavisszhang és a résztvevők közösségi média aktivitása tömegeket ért el, hirdetve a mozgás és az aktív életforma fontosságát.
Fantasztikus hangulatban és tökéletes futóidőben rajtolt minden idők legnagyobb Vivicittája. Már a kétnapos verseny első napján megtelt a Margitsziget és az összes futam teltházzal indult, így helyszíni nevezésre nem is volt lehetőség, ahogy a vasárnapi távok is mind megteltek.
Hatalmas várakozás előzi meg a hétvégi 40. Telekom Vivicittát, amely minden eddiginél több, 31 530 nevezővel büszkélkedhet. A tavasz legnagyobb hazai szabadidősport-eseményén számos ismert arc is feltűnik majd a rajtvonalnál, köztük Tenki Réka színésznő. A „Futni mentem” című film egyik főszereplője a film hatására kezdett el futni, és most vissza is tér a forgatás egyik helyszínére, ráadásul jótékonysági céllal áll rajthoz az Ökumenikus Segélyszervezet színeiben.
Úgy tűnik, tényleg magunk mögött hagytuk az áprilisi telet! A hétvégére már 20 fok feletti hőmérsékletet ígérnek, így nyugodtan elrakhatod a thermo pulcsit, és végre előveheted a rövidnadrágot meg a napszemüveget. A természet éledezik, az aktív programok pedig csak gyarapodnak: várnak a futóversenyek, a családos bringatúrák, túrák és vízitúrák is.
Az összes szombati és vasárnapi távra betelt a létszámlimit, telt ház lesz hétvégén a 40. Telekom Vivicittán. A szervező, Budapet Sportiroda bejelentette: ez lesz minden idők legnagyobb Vivicittája, 31 530-an regisztráltak, hogy rajthoz álljanak április 12-13-án, és teljesítsék a különböző távok valamelyikét. A világ minden tájáról, 106 országból és 1177 hazai településről érkeznek mozogni vágyók a tavasz legnagyobb szabadtéri szabadidősport rendezvényére, a rekord részvételi szám mellett újabb csúcs, hogy soha korábban ennyi külföldi nem jelentkezett az eseményre, de történelmi lesz a hétvége azért is, mert a verseny történetében először a női indulók száma jóval meghaladja a férfiakét.
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Budapest X. kerületi futókör
A kőbányai Sportliget már több sporteseménynek otthont adott az elmúlt években, ami nem is meglepő, hiszen számtalan sportág űzhető az igényesen felújított közparkban.
Legfrissebb cikkeink
Történelmi rekorddal és Vásárhelyi Máté maratoni címvédésével zárult a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Véget az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A hétvége során a tizennégy különböző távra összesen 39 910 nevezés érkezett, a helyszínen pedig közel 100 ezer ember fordult meg a két nap alatt.
Új pályacsúccsal és több mint 20 ezer nevezővel indult a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Október 10-én ideális futóidőben vette kezdetét az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A szombati nyitónap minden korosztályt megmozgatott: a legkisebbektől az idősebb generációkig több mint 20 000 nevezés érkezett a 13 különböző távra.
Mi a SPAR Budapest Maraton titka, és miért éri meg 42,195 km-t futni? - Interjú Kocsis Árpád főszervezővel
35 éve még értetlenkedve figyelték az utcán edzőket, a kocsmák teraszáról gúnyos beszólások kísérték a futókat, a hatóságok pedig szinte személyes sértésnek vették a lezárási kérelmeket. Mára gyökeresen megfordult a világ: a futás a társadalmi elismerés és az önbecsülés egyik legelterjedtebb kifejeződésévé vált.
Soha nem neveztek még ennyien magyar maratonra: meghaladja a 10 ezres álomhatárt a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál főtávjának rajtlistája
Lezárult az előnevezés a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválra: a különböző távokra több mint 39 000 nevezés érkezett, ezzel a kétnapos rendezvény lesz idén is az ország legnépesebb szabadidősport-eseménye.
14 másodpercen múló győzelem és Rekordlétszám a szezonzárón – Ultrabalaton Trail
Nyolcadik alkalommal rendezték meg hétvégén az Ultrabalaton Trailt, amely a Balaton északi partjának hegyeiben, komoly szintemelkedésekkel és lélegzetelállító őszi erdei panorámával várta a futókat.
Háromszoros Spartathlon-győztestől a tubát fújó maratonistáig: megszállottak és különc figurák a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon
A világ leghíresebb ultramaratoni versenyeiről érkező sivatagi hősök, egy svéd házaspár, akik 2000 óta minden egyes évben Budapestre utaznak maratont futni, Rubik-kockának öltözött speedcuber és hangszerrel futó tubaművész.
2026 © holmozogj.hu