Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Megkoszorúzták a Balatont, látványos ünnepséggel és izgalmas versennyel indult a vitorlás szezon

A hagyományokhoz híven, ünnepélyes megnyitóval, a Balaton megkoszorúzásával és a 249 hajó részvételével megtartott Balatoni Évadnyitó Kékszalag Port Nagydíjjal vette kezdetét a 90. magyar vitorlás szezon Balatonfüreden. Jól kezdte a szezont az MLS Raiffeisen Fifty – Fifty katamarán, amely magabiztosan nyerte az év első jelentős balatoni vitorlásversenyét.
Mozgásforma

A babérkoszorút idén is a tó legidősebb, 129 éves vitorlásáról, az 1896-ban épült Kishamis fedélzetéről dobták a vízre, tisztelegve a múlt és a vitorlás hagyományok előtt.

Az ünnepségen köszöntőt mondott Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, Bóka István, Balatonfüred polgármestere, Kontrát Károly államtitkár, a térség országgyűlési képviselője és Prof. Dr. Gellér László, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöke is, aki egyben hivatalosan is megnyitotta a szezont.

“Ez a szezon sok szempontból különleges. Ez a 90. szezon a Magyar Vitorlás Szövetség életében, valamint ebben a szezonban egy újabb négyéves olimpiai ciklus is elindul. A Dél-Balatoni Vízi Kör TOP Plusz fejlesztésnek köszönhetően pedig mindenki számára könnyen elérhető vízi megállópontok hálózata létesül és ezzel új lendületet kap a kishajós vitorlázás.” – mondta a szövetség elnöke.

Az ünnepélyes megnyitón bejelentették, hogy a Balatonfüredi Értéktár Bizottság hivatalosan is a város kulturális örökségének részévé nyilvánította a Balaton gyöngyszemeiként számon tartott cirkálókat, köztük a Tabut, a Lillafüredet és a Rabonbánt. „Ezzel a döntéssel megtettük az első lépést afelé, hogy ezek az ikonikus, egyedülálló iparművészeti értéket képviselő, kecses fahajók országos értékké, majd hungarikummá váljanak” – hangsúlyozta Gellér László.

Pontban 12 órakor eldördült a startpisztoly, és a 249 hajóból álló impozáns mezőny – a klasszikus cirkálóktól a legmodernebb katamaránokig – nekivágott a Balatoni Évadnyitó Kékszalag Port Nagydíjnak. A Balatonfüred–Alsóörs–Tihany–Balatonfüred távot közepesen erős, változó irányú szélben teljesítették a csapatok. A versenyt az MLS Raiffeisen Fifty-Fifty katamarán nyerte, megelőzve a 2. RSM Sailing Team-et és a 3. helyezett Audax Django-t.

A szervezők a parti közönségre is gondoltak: a pályajeleket a mólók közelébe helyezték, így a Tagore sétányról és a kikötőkből is lenyűgöző látványt nyújtott a vitorlások serege.

A Magyar Vitorlás Szövetség következő versenyei:

2025. július 4. Fehér Szalag Generalcom Nagydíj – Izsák Szabolcs Emlékverseny

2025. július 10-12. 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Cimkék
Videók
Kapcsolódó cikkek
Balatonfüred, 2026.10.22 – Májustól szeptemberig több, mint nyolcszáz résztvevővel, és több, mint hatezer vízen, mozgással töltött perccel zajlott a Kékszalag PORT Helyben, vízen, a Mi Balatonunk a Mi sportunk címet viselő ingyenes sportprogram-sorozata, mely a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 keretében valósult meg.
Az idei tanévben bekerült a vitorlázás a tanórai keretbe Balatonalmádiban, a Györgyi Dénes Általános Iskolában.
I. Kékszalag PORT Vízi-aktív turisztikai majális és vásár elnevezéssel izgalmas rendezvénnyel készül Balatonfüreden a Kékszalag PORT kikötő. A bárki számára látogatható ingyenes eseményen május 1-3 között különböző vízisportokhoz kapcsolódó aktivitásokkal, bemutatókkal, és kézműves vásárral várják az érdeklődőket.
Öt év alatt megduplázódott a mezőny – idén a Műjégpálya épülete is megnyílik a futók előtt.
A nyári szabadságok és a fürdőszezon lecsengésével a Balaton egészen más, sokkal nyugodtabb ritmust vesz fel. A nyüzsgést felváltja a csendesebb őszi időszak, a színesedő táj pedig egyre többeket csábít aktív kikapcsolódásra. Az infrastrukturális fejlesztéseknek és az e-bike-ok elterjedésének köszönhetően a kerékpározás mára a régió egyik legfőbb őszi programjává vált. Ezt a trendet jelzi az is, hogy a szeptemberi Balaton Boat Show egyik kiemelt témája a hajók mellett a parti akítv turizmus lesz.
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Négy tó túra a zalai dombok között
Fedezz fel négy hangulatos víztározót egyetlen gyalogtúrán a dimbes-dombos zalai tájon, Kistolmács környékén! Pöfögj fel a kiindulópontra a Csömödéri Erdei Kisvasúttal, majd járj be egy változatos erdei kört! Készülj fel némi emelkedőre, és viselj kényelmes túracipőt!
Legfrissebb cikkeink
A Muck-Magaslatról az országos dobogó tetejére
Három év, 6700 vendégéjszaka és most egy országos elismerés: a Soproni-hegységben található Muck Turistaház lett 2026-ban az ország kedvenc turistaháza.
Őszi színek, pörgős ritmus – Íme a SZEOSZ Élmény- és Szabadidősport Program novemberi eseménykínálata!
Színes erdők, friss levegő, hűvösebb reggelek és egyre kellemesebb kilométerek – október egészen más arcát mutatja a szabadtéri sportnak, mint a nyári hónapok.
Több mint 400 futó nyolc országból – Sikeresen zárult az Írottkő Futóverseny
A térség legnagyobb terepfutó eseménye, az Írottkő Futóverseny 2026-ban ismét nemzetközi mezőnyt vonzott az Alpokaljára. Az öt versenytávon több mint 400 futó állt rajthoz, nyolc ország állampolgárainak részvételével.
Történelmi rekorddal és Vásárhelyi Máté maratoni címvédésével zárult a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Véget az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A hétvége során a tizennégy különböző távra összesen 39 910 nevezés érkezett, a helyszínen pedig közel 100 ezer ember fordult meg a két nap alatt.
Új pályacsúccsal és több mint 20 ezer nevezővel indult a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Október 10-én ideális futóidőben vette kezdetét az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A szombati nyitónap minden korosztályt megmozgatott: a legkisebbektől az idősebb generációkig több mint 20 000 nevezés érkezett a 13 különböző távra.
Mi a SPAR Budapest Maraton titka, és miért éri meg 42,195 km-t futni? - Interjú Kocsis Árpád főszervezővel
35 éve még értetlenkedve figyelték az utcán edzőket, a kocsmák teraszáról gúnyos beszólások kísérték a futókat, a hatóságok pedig szinte személyes sértésnek vették a lezárási kérelmeket. Mára gyökeresen megfordult a világ: a futás a társadalmi elismerés és az önbecsülés egyik legelterjedtebb kifejeződésévé vált.
2026 © holmozogj.hu