Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

A Bükkben találtuk meg az ország talán legsportosabb polgármesterét

Vattacukorral, a kis fehér máltai selyemszőrű kutyával és feleségével fut reggelente Juhász Attila Simon, Felsőtárkány polgármestere. Az össztáv 40 és 60 kilométer között van, hetente! Jó lenne, ha más településvezetők is ilyen példát mutatnának a lakosságnak.
Mozgásforma
Futás Futás

Sportos polgármesterre nem csak Olaszországban, hanem hazánkban is akad példa. Juhász Attila Simon öt évvel ezelőtt esett szerelembe a futással, amikor a koronavírus-járvány miatt bezártak a sportlétesítmények.

“Egyik nap ott álltunk csalódottan a feleségemmel a lezárt konditerem ajtajában, talpig tornaruhában. Én indultam volna haza, amikor ő azt monda, hogy menjünk inkább futni, végül is az erdőt nem zárták be. A következő futásunkhoz már csatlakozott Vattacukor is, a kis szőnyegcirkálónk, akinek a fajtaleírása szerint a napi mozgásigénye maximum egy kilométer lenne. Ám ő nem foglalkozik ezzel, vagy talán nem is olvasta az írást, a legnagyobb örömmel kel útra minden reggel és a félmaratont is lelkesen teljesíti” – mesélte nevetve a Bükk nyugati oldalán fekvő Felsőtárkány polgármestere.

Juhász Attila Simon, Felsőtárkány polgármestere

Már este a reggeli futást várják

A politikus és felesége annyira beleszeretett a futásba, hogy a kezdeti heti két-három alkalomból mostanra átlagosan négy lett.

“Mindketten sokat dolgozunk, nem tudjuk mikor érünk haza, ezért főként reggel futunk. Az a biztos, ha így indítjuk a napot. Ez a mi állandó közös programunk, és ettől nagyon jól érezzük magunkat. Általában pirkadat után indulunk, de az is előfordul, hogy a napi program miatt még korábban. Télen hajnali ötkor, ködben és szakadó esőben sem hagyjuk ki, és nem, hogy nem unjuk, hanem egyre jobban élvezzük, sokszor már este a másnap reggeli futást várjuk” – mondta Juhász Attila Simon.

Vattacukor, a lelkes futótárs

Az erdő az ő terepük

A csodás környezetben fekvő Felsőtárkány polgármestere nem rajong az utcai futásokért – kivéve persze néhány versenyt, amelyet aszfalton rendeznek. Az ő terepe az erdő.

“Terepfutás közben változatos terhelést kap a test, nincs két egyforma lépés, se a hosszát, se a szélességét tekintve. Tehát az erdei kilométereknél nem ugyanabban a szögben, nem ugyanazzal az erővel történik a behatás, tapasztalataim szerint ez csökkenti a sérülések kockázatát. Arról nem is beszélve, hogy nagyon szeretjük az erdőt, minden évszakban, minden körülmények között érdemes kimenni. A természet olyan csodás energiákat közvetít, amitől mintha minden reggel újjászületnénk.”

Felsőtárkány csapata az Ultrabalatonon

A buli kedvéért azért benevez futóversenyekre is

Juhász Attila Simon életében a sport mindig is fontos szerepet játszott: versenyszerűen karatézott, hegyikerékpározott, illetve rendőrtisztként dolgozott egy speciális egységnél is. Azt mondta, most megállapodott a futásnál, amit nagyon megszeretett. Időnként versenyekre is elmegy, de kizárólag a buli kedvéért.

“Az eredmény sohasem érdekel, egyébként sem vagyok nagy talentum ebben a versenyszámban (félmaratonon az átlag 4:48-as tempó azért egy hobbifutótól nem rossz… – a szerk.). A hangulat és a közösség miatt szeretek részt venni ezeken az eseményeken. A Tisza-tónál a feleségem kísér kerékpáron 65 kilométeren, Budapesten a félmaratont szeretem, oda Ignácz Balázs, Heves vármegyei főispánnal szoktunk menni. Az Ultrabalatonon baráti társasággal indultunk. Teljesítettem már a Zemplén Kőkapu Trailt és az Extreme Tarcal-Tokajt is. Utóbbiról idén sajnos lemaradtam, pedig emlékezetes volt tavaly, ahogy kevesebb mint 3 perces kilométerekkel robogtunk lefelé a szőlőhegyről. Mondanom sem kell, hogy felfelé nem ment olyan gyorsan, szó szerint a túlélésért küzdöttem. Terveim között szerepel, hogy kipróbálom a Gladiator Trailt Szlovéniában” – mesélte a polgármester.

Juhász Attila Simon és Ignácz Balázs főispán

Felsőtárkány a szabadidősport egyik fellegvára

Felsőtárkány település a Tárkányi-medencében, a Várhegy és az Őrhegy között, a Bükk hegység kapujában, Egertől 6 kilométerre fekszik. Juhász Attila Simon azt vallja: ebben a környezetben nincs rossz évszak és nincs rossz idő. A környezet csodálatos, legyen szó a havas erdőről, az őszi, tavaszi vagy nyári tájról!

“Nem csoda, hogy Felsőtárkány lakossága évről évre növekszik, nagyon sok fiatal költözött ki a városból. A bakancsos túráktól a hegyikerékpározáson át a lovaglásig mindenre van lehetőség. Legújabb attrakció a Bükk hegység első via ferrata útvonala. Van egy hegyikerékpáros egyesületünk is, amelynek én vagyok az elnöke, rendszeresen szervezünk túrákat a Bükkbe. Meghirdetjük, hogy milyen nehézségű és hosszúságú túrát tervezünk, és akinek van kedve, jöhet! Előfordul, hogy tízen, máskor negyvenen vagyunk, felnőttek, gyerekek, családok vegyesen. A felsőtárkányi tó partján található park és közösségi tér, illetve a Faluház a bázisa sok szabadidős eseménynek és versenynek. Nincs olyan napszak, amikor az ember ne találkozna futókkal, sportolókkal. Örömmel tölt el, hogy a legeredményesebb magyar futók is rendszeresen megfordulnak nálunk” – büszkélkedett a polgármester.

Cimkék
Videók
Kapcsolódó cikkek
Szeptember 6-án, vasárnap rendezik meg a 41. Wizz Air Budapest Félmaratont. A Budapest Sportiroda tájékoztatása szerint az eseményre közel 24 ezer nevezőt várnak, az adatok alapján pedig óriási új nemzetközi csúcsot dönt a mezőny.
Sikeresen zárult a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) által 2026. március 16-június 16. között szervezett 21 napos kihívás, amelyhez idén országszerte több mint 2400-an csatlakoztak.
Július első hétvégéjén, július 3 – 5 között, ismét a futóké lesz a főszerep a Tisza-tó partján, hiszen megrendezik az Ultra Tisza-tó versenyt, Magyarország egyik legnépszerűbb, nyári futóversenyét.
2017 után újra a főváros legszebb parkjában, a megújult Városligetben rendezik meg Magyarország egyetlen női futóeseményét, a hosszabb távok a Hősök teréről rajtolnak és az Andrássy úton haladnak.
Május 17-én huszonkilencedik alkalommal rajtolt el a Kékes Csúcsfutás, Magyarország egyik legkülönlegesebb kihívást jelentő szabadidősport eseménye. Itt dőltek el a Hegyifutó Országos Bajnokság címei is.
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Legfrissebb cikkeink
Történelmi rekorddal és Vásárhelyi Máté maratoni címvédésével zárult a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Véget az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A hétvége során a tizennégy különböző távra összesen 39 910 nevezés érkezett, a helyszínen pedig közel 100 ezer ember fordult meg a két nap alatt.
Új pályacsúccsal és több mint 20 ezer nevezővel indult a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Október 10-én ideális futóidőben vette kezdetét az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A szombati nyitónap minden korosztályt megmozgatott: a legkisebbektől az idősebb generációkig több mint 20 000 nevezés érkezett a 13 különböző távra.
Mi a SPAR Budapest Maraton titka, és miért éri meg 42,195 km-t futni? - Interjú Kocsis Árpád főszervezővel
35 éve még értetlenkedve figyelték az utcán edzőket, a kocsmák teraszáról gúnyos beszólások kísérték a futókat, a hatóságok pedig szinte személyes sértésnek vették a lezárási kérelmeket. Mára gyökeresen megfordult a világ: a futás a társadalmi elismerés és az önbecsülés egyik legelterjedtebb kifejeződésévé vált.
Soha nem neveztek még ennyien magyar maratonra: meghaladja a 10 ezres álomhatárt a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál főtávjának rajtlistája
Lezárult az előnevezés a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválra: a különböző távokra több mint 39 000 nevezés érkezett, ezzel a kétnapos rendezvény lesz idén is az ország legnépesebb szabadidősport-eseménye.
14 másodpercen múló győzelem és Rekordlétszám a szezonzárón – Ultrabalaton Trail
Nyolcadik alkalommal rendezték meg hétvégén az Ultrabalaton Trailt, amely a Balaton északi partjának hegyeiben, komoly szintemelkedésekkel és lélegzetelállító őszi erdei panorámával várta a futókat.
Háromszoros Spartathlon-győztestől a tubát fújó maratonistáig: megszállottak és különc figurák a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon
A világ leghíresebb ultramaratoni versenyeiről érkező sivatagi hősök, egy svéd házaspár, akik 2000 óta minden egyes évben Budapestre utaznak maratont futni, Rubik-kockának öltözött speedcuber és hangszerrel futó tubaművész.
2026 © holmozogj.hu