Szívmelengető közösségépítés – a Jászság Dinamikája Futónap története

Idén október 19-én ismét nagy napra ébredtek Jászberény lakói. A Jászság Dinamikája Futónapon több mint 1350-en indultak, hogy tegyenek valamit az egészségükért és újra átéljék a közös sportolás örömét.
Mozgásforma
Futás Futás

A Jászság Dinamikája Futónap nemcsak egy sportverseny, hanem egy olyan közösségi esemény, amit a jászberényiek magukénak éreznek – és nem véletlenül.

A kezdeményezés egy helyi cégtől, a Konkoly Electrótól indult, amelynek egyik dolgozója, Évi rendszeresen futott maratont, munkatársai pedig lelkesen szurkoltak neki. Ebből az összefogásból született az ötletet, hogy Jászberényben is szükség lenne egy olyan szabadidős eseményre, amely megmozgatja a város lakóit.

„Az első, 2019-es futónapon nagyjából 800-an voltunk, és mindenki jól érezte magát. Igazából akkor még nem gondoltuk volna, hogy idővel ilyen erős közösség alakul” – mesélte a holmozogj.hu-nak az egyik szervező, Konkoly-Szappanos Anett. „A vállalkozásunk segítségével már az első alkalommal negyven céget megkerestünk, hogy támogassák a rendezvényt, többen segítettek is. Mára pedig már az egész város érzi, hogy ez az esemény egy közös ügy.”

Különböző kihívások kezdőknek és haladóknak

A futónapon kortól és edzettségi szinttől függetlenül mindenki megtalálhatja a számára ideális kihívást. A versenytávokat ennek megfelelően alakították ki, a sportszakmai hátteret a Jászberényi Triatlon SE biztosítja.

A legkisebbek számára 300 méteres távot indítunk, az 1,2 kilométeres futam a focipályáról rajtol, aztán áthalad a strandfürdőn, a 3,5 kilométeres táv indulói pedig már az állatkerten is keresztül futnak. A 7 km-es pálya része egy erdei szakasz, a hosszabb, 14 és 21 km-es távok pedig ezeket az útvonalakat kombinálják. A kisebb távok ingyenesek a gyerekek számára, így a családok is bátran jöhetnek” – mondta Konkoly-Szappanos Anett.

Helyi összefogás, társadalmi felelősségvállalás

A rendezvény nemcsak a futásról szól, hanem arról is, hogy a város lakói összefogjanak egy jó ügy érdekében. Az egyik helyi pék például egyik évben 80 kilogramm kenyeret ajánlott fel, a hentes ingyen adott zsírt, így lett elengedhetetlen kelléke a futónapnak a zsíros kenyér.

Mindenki ott segít, ahol tud” – fogalmazott Anett.

A cél a közösségépítés, és az, hogy azok is kedvet kapjanak a mozgáshoz, akik korábban nem sportoltak rendszeresen.

“A legszebb az, amikor látom, hogy sokan, akik az első alkalommal csak rövidebb távon indultak, egyre hosszabb távokra neveznek” – mesélte Anett. “Szintén felemelő látni, hogy a Helyet! Alapítvány fogyatékossággal élő gondozottjai milyen lelkesedéssel jönnek. Idén például 40 fővel voltak jelen, közülük harmincan futottak, tízen pedig kísérők voltak.”

A jövő és a tervek

Anett és a csapat folyamatosan azon dolgozik, hogy a rendezvény mindenki számára elérhető legyen, és hogy minél több embert ösztönözzön mozgásra.

“Ahogy lement a 2024-es verseny, szinte azonnal szavazást indítottunk a Facebook oldalunkon a jövő évi időpontról. Fontos, hogy a futónapot összehangoljuk más helyi eseményekkel, ne legyen ütközés, nehogy emiatt kelljen valakinek kihagynia a rendezvényt”.

A Jászság Dinamikája Futónap tehát többet jelent egyszerű sporteseménynél: egy közösség erejét, összefogását és a közös mozgás örömét bizonyítja.

“Ezért megéri minden évben a sok munka! A jászberényi példa bizonyítja, hogy szorgalommal és összefogással lehet jó közösségi programokat szervezni. Remélem, hogy ez más települések lakóit, illetve vezetőit is arra ösztönzi majd, hogy hasonló kihívásba kezdjenek! – zárta gondolatait Konkoly-Szappanos Anett, a Jászság Dinamikája Futónap szervezője.

Videók
Kapcsolódó cikkek
Új bázisra költözött a 26 éves Spuri Futóbolt hálózat legnagyobb üzlete – A legendás alapítók központjában ma is a futók állnak az első helyen
Február 21-én ismét megnyílt a kőbányai pincerendszer kapuja, és a résztvevők egy egészen különleges világba léphettek be a White Run futóversenyen: a sötétség és a fény lenyűgöző játékába.
Extrém téli körülmények között, havas és csúszós pályákon rendezték meg a Garmin WTF COLD futóversenyt a Normafánál. A hideg és a köd ellenére több mint 600 futó állt rajthoz három különböző távon, családokkal, kezdőkkel és rutinos terepfutókkal együtt.
Nem fogott a fagy és a hó a magyar futókon: a hideg ellenére tömegek választották a mozgást a Budapest Sportiroda 2026-os szezonnyitó versenyén. A 10. Powerade Zúzmara Félmaraton és Futófesztivál több ezres mezőnye megmutatta, hogy a hazai futótársadalom lendülete az új évben is töretlen.
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Dabasi futókör
Próbáld ki a nemzetközi színvonalú OBO Aréna mellett 2021-ben átadott futókört!
Legfrissebb cikkeink
Együtt túrázott az ország – nagyszámű részvétel az ingyenes Rejtett Kincsek Túráin
Országszerte tíz helyszínen várták február 28-án a túrázni vágyókat a második alkalommal megrendezett Rejtett Kincsek Túrái programon.
Baján a víz az úr – ezért érdemes felfedezni a Mogyi Bajai Vízisport Klub világát
Vízivándor táborok, kajak-kenu edzések, napközis táborok és vezetett túrák – a Mogyi Bajai Vízisport Klub 2026-ban is rengeteg programmal vár minden korosztályt a Sugovica partján.
Még nincs vége a síszezonnak: stabil hóviszonyok a Mátrában
Miközben az országban már tavaszias a hangulat, a Mátrában igazi télies körülmények fogadják a síelőket és snowboardosokat. Stabil, 30-60 cm vastag hó, napsütés, este pedig kivilágított pályák teszik izgalmassá a hétvégét a Mátraszentistváni Síparkban.
Télzáró nagy durranás, tavaszindító lendület!
A Holmozogj csapata összegyűjtötte neked azokat a programokat, amelyekkel bombaerősen zárhatod a telet, és lendületből indíthatod a tavaszt. Rajtad áll, melyik lesz az első lépés az új évszak felé.
Fedezd fel a rejtett kincseket – újra országos ingyenes túranap február 28-án!
A tél egyik legizgalmasabb szabadidős eseménye idén is megrendezésre kerül: február 28-án országszerte 10 helyszínen várja a természet és a mozgás szerelmeseit a Rejtett Kincsek Túrái!
Pincékben kalandozástól a borvidékig – február végi mozgásmaraton
Február 21–22-én a tél még odateszi magát, de a programkínálat sem szerénykedik. Szekszárdon borvidéki trail, a Mátrában emléktúra, Miskolcon Spartan-áradat, a Balatonnál téli bringás kihívás, Velencénél pedig egy „mindenki győztes” tókerülés várja az indulókat. Vasárnap jönnek a puritán futók, a Yours Truly-közösségi körök több városban, plusz a budai hegyekben egy baráti terepfutás. Válassz egyet – nézd meg te is a Holmozogj csapatának hétvégi ajánlását!
2026 © holmozogj.hu