Nemcsak a rajthoz állóknak, hanem a szurkolóknak és az érdeklődőknek is különleges programot kínál a hétvégi 41. Telekom Vivicittá. Március 21–22-én a pálya mentén 20 zenei és több szurkolói pont gondoskodik a kiváló hangulatról, így a verseny Budapest egyik legnagyobb, ingyenesen követhető sporteseménye lesz. A kiemelkedő résztvevői létszám és a lezárt útvonalak miatt a város közlekedése is megváltozik, ezért a szervezők arra kérik az autósokat: ezen a hétvégén senki ne vezessen megszokásból!
A hétvégi Telekom Vivicittá kiváló alkalom a közös szurkolásra. A tavasz legnagyobb szabadidősport-eseményén a mezőnyt a pálya szinte teljes hosszán lehet majd biztatni. Az eseményt a futóútvonal mentén felállított zenei programok teszik teljessé, amelyek a sportolók mellett az utcára vonuló nézőknek is szólnak. Összesen 20 zenei pont gondoskodik a ritmusról, a motivációról és a fesztiválhangulatról. A pálya mentén fellép többek között DJ Dominique, a brazil karneváli hangulatot idéző Bloco de Samba Girassol, a Taiko Hungary Japándob Együttes, de lesz dixieland a Marching Jazz Band jóvoltából, konga show a Gustavito Banddel, valamint fúvószenekari, népzenei és örökzöld produkciók is várják a szurkolókat.
Rekordlétszám és városnéző futás két napon át
A biztatás fontos lesz a futók számára, hiszen a pontosan 40 éve, 1986-ban útjára indult Vivicitták történetében minden eddiginél többen neveztek az eseményre. A tavalyi 31 500 fős rekord után idén a két nap alatt 11 távon több mint 38 ezer induló áll rajthoz. Szombaton a rövidebb távokon indulók, vasárnap pedig a hosszabb kihívásokat választóké lesz a főszerep.
Bármelyik napon is indulnak a résztvevők, minden futam lényegében egy városnéző futás is egyben: az útvonalak során a résztvevők átfutnak a Duna hídjain, a folyópartról csodálhatják meg a Budai Vár látványát, a pesti panorámát, valamint Európa harmadik legnagyobb parlamenti épületét.
A rendezvény nemzetközi és országos szinten is jelentős mozgósító erővel bír: 1310 hazai településről, valamint öt földrész 111 országából több mint 4000 külföldi futó érkezik Budapestre.
Hogyan közlekedjünk a hétvégén?
Az esemény ideje alatt a futók biztonsága érdekében a város számos pontján ideiglenes és szakaszos forgalomkorlátozásokra kell számítani. A szervező Budapest Sportiroda (BSI) arra kéri a budapestieket és az idelátogatókat, hogy a hétvégén senki ne vezessen megszokásból, egyúttal arra biztatnak mindenkit, hogy jöjjön ki szurkolni a futóknak és élvezze a zenei programokat.
A gördülékeny közlekedés érdekében a szervezők a közösségi közlekedés, különösen a kötöttpályás járatok (metró, villamos) használatát javasolják. Az aktuális menetrendi információkért és az esetleges változásokért érdemes a BudapestGO alkalmazást vagy a BKK weboldalát figyelni. Fontos hangsúlyozni, hogy a lezárások dinamikusak, és szigorúan csak a futómezőny áthaladásának idejére érvényesek. Amint a futók biztonságban tovább haladtak egy adott szakaszon, azt a rendőrséggel együttműködve a lehető leghamarabb újra megnyitják a forgalom számára.
A Budapest Sportiroda előre is köszöni az autósok, a lakosság és a szurkolók türelmét és megértését!
Főbb forgalomkorlátozások a Telekom Vivicittá hétvégéjén (https://www.telekomvivicitta.hu/forgalmi-valtozasok/)
SZOMBAT (Március 21.)
- Margitsziget Schulek Frigyes sétány (Hajós Alfréd sétány és Árpád híd között): 06:00 – 18:00
- Pesti alsó rakpart (Dráva utca és Jászai Mari téri északi felhajtó között): 14:00 – 16:30
VASÁRNAP (Március 22.)
- Margitsziget Schulek Frigyes sétány: 06:00 – 19:00
- Pesti alsó rakpart (Dráva utca és Közraktár utca között): 06:00 – 14:00
- Budai alsó rakpart (Egry József utcai rakparti lehajtó és Üstökös utcai rakparti felhajtó között): 07:00 – 13:00
- Jászai Mari tér (Jászai Mari téri déli rakparti lehajtó és Margit híd között): 08:50 – 13:30
- Margit híd északi oldal 2 forgalmi sáv (Margitsziget és Jászai Mari tér között): 08:50 – 12:20
- Fővám tér (Corvinus előtt) (Közraktár utca és Szabadság híd között): 09:00 – 11:00
- Egry József utcai rakparti lehajtó (Műegyetem rakpart és Budai alsó rakpart között): 09:10 – 10:40
- Műegyetem rakpart: 09:10 – 10:40
- Szabadság híd (Fővám tér és Szent Gellért tér között): 09:10 – 10:30
- Szent Gellért tér (Szabadság híd és Műegyetem rakpart között): 09:10 – 10:30
- Árpád fejedelem útja: 09:15 – 14:45
- Árpád híd margitszigeti lehajtó (Árpád híd és Margitszigeti központi út között): 09:20 – 15:00
- Árpád híd déli oldal 2 forgalmi sáv (Serfőző utca és Népfürdő utcai lehajtó között): 09:30 – 12:50
- Üstökös utcai rakparti felhajtó (Budai alsó rakpart és Árpád fejedelem útja között): 09:30 – 11:20
- Népfürdő utcai lehajtó (Árpád híd és Népfürdő utca között): 09:40 – 12:50
- Serfőző utca és felhajtó (Árpád fejedelem útja és Árpád híd között): 09:40 – 11:40
- Népfürdő utca (Árpád híd Népfürdő utcai déli lehajtó és Dráva utca között): 09:45 – 12:15
- Hajós Alfréd sétány (Rendőrség útja és Margitsziget Schulek Frigyes sétány között): 10:00 – 12:30
- Budai alsó rakpart (Halász utcai rakparti lehajtó és Üstökös utcai rakparti felhajtó között):12:00 – 15:00
- Margit híd északi oldal 2 forgalmi sáv (Margitsziget és Jászai Mari tér között): 12:45 – 13:25
- Clark Ádám tér (Lánchíd és Fő utca között): 13:00 – 14:00
- Eötvös téri északi rakparti felhajtó (Pesti alsó rakpart és Széchenyi István tér között): 13:00 – 14:00
- Lánchíd (Széchenyi István tér és Clark Ádám tér között): 13:00 – 14:00
- Pesti alsó rakpart (Jászai Mari tér déli lehajtó és Eötvös téri felhajtó között): 13:00 – 14:00
- Széchenyi István tér (Eötvös téri északi rakparti felhajtó és Lánchíd között): 13:00 – 14:00
- Árpád híd déli oldal 2 forgalmi sáv (Serfőző utca és felhajtó és Margitszigeti lehajtó között): 13:00 – 15:00
- Bem rakpart (Jégverem utca és Halász utca között): 13:05 – 14:00
- Fő utca (Jégverem utca és Clark Ádám tér között): 13:05 – 14:00
- Halász utcai rakparti lehajtó (Halász utca és Budai alsó rakpart között): 13:05 – 14:00
- Jégverem utca (Bem rakpart és Fő utca között): 13:05 – 14:00
- Üstökös utcai rakparti felhajtó (Budai alsó rakpart és Árpád fejedelem útja között): 13:10 – 14:20
- Serfőző utca és felhajtó (Árpád fejedelem útja és Árpád híd között): 13:15 – 14:45


