A mozgás szeretetéből született közösség: a Bajai Vízisport Klub története

A környék egyik legsokoldalúbb vízisport központját építette fel Hoffmann Mónika, a Mogyi Bajai Vízisport Klub elnöke, aki az egészséges életmód, valamint az aktív kikapcsolódás területén végzett példamutató munkájáért novemberben Aktív Magyarországért díjat kapott. Cikkünkben bemutatjuk az egyesületet, amely fiatalok és idősebbek kedvencévé vált, és sokan csak „álomhelyként” emlegetik.
Mozgásforma
Vízitúra Vízitúra

Hoffmann Mónika számára a sport mindig is életének meghatározó része volt. Már általános iskolásként sportiskolába járt, ahol szinte minden mozgásformát kipróbált, míg végül az evezés mellett döntött. Szenvedélye azóta is elkíséri, és ma, a Mogyi Bajai Vízisport Klub elnökeként osztja meg ezt másokkal. Az egyesületet férjével együtt 2009-ben alapították, kezdetben főként sárkányhajózással foglalkoztak. Az évek során a kitartó munkájuk eredményeként egy olyan vízisport központot hoztak létre, amely nemcsak az élsportolók felkészítésére fókuszál, hanem szabadidős kikapcsolódási lehetőséget is kínál.

Hoffmann Mónika a Mogyi Bajai Vízisport Klub elnöke és Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár

A vízre csábító lehetőségek

A klub egyik fő célja, hogy minél több embert, különösen fiatalokat és iskolásokat vonzzon a vízi sportok világába.

Megpróbálunk minden lehetőséget kihasználni, amivel az embereket, gyermekeket és felnőtteket a vízre tudjuk csábítani” – nyilatkozta az Aktív Magyarországért-díjas Hoffmann Mónika a holmozogj.hu-nak. A klub jelenleg 40-60 tagot számlál, akiket három edző segít a fejlődésben. A sportolási lehetőségek között szerepel az egyre népszerűbb SUP-ozás, valamint téli időszakban az úszás is.

A SUP, vagyis az állva evezés különösen kedvelt mozgásforma: a kajakosok és kenusok számára hasznos kiegészítő sportág, amely örömforrásként is szolgál. A szabadidős résztvevőket az egyesület hajóbérlési lehetőséggel és vízitúrákkal csábítja a mozgás felé, míg az edzésprogramok futással, kondicionáló gyakorlatokkal és szárazföldi tréningekkel egészülnek ki.

A Bajai Vízisport Klub sportolói 1.

Oktatás és közösségi események

A Bajai Vízisport Klub nemcsak az aktív sportolásra, hanem az ismeretterjesztésre és a közösségépítésre is nagy hangsúlyt fektet. Az iskolások számára rendhagyó testnevelés órákat szerveznek, ahol a diákok megismerhetik az evezős sportágakat. Emellett részt vesznek az Aktív Magyarország által indított Vízi Vándor programban.

“Az Alsó-Duna koordinátoraként hatnapos túrákat szervezek Dunaföldvártól Bajáig. Ezek során a résztvevők felfedezhetik a természeti szépségeket, Baja nevezetességeit, strandolhatnak és megismerkedhetnek a vízitúrázás örömeivel” – mesélte Hoffmann Mónika.

Pozitív környezet, életre szóló tanulságok

A nyári szünetben a klubtagok gyakran reggeltől estig a vízitelepen töltik az időt, ahol nemcsak sportolnak, hanem közösségi munkát végeznek és segítenek a túrázóknak. Ez a támogató környezet pozitív hatással van a gyerekek teljesítményére és önbizalmára.

Hoffmann Mónika szerint a siker titka a rendszeresség és a kitartás. “Teljesen mindegy, hogy versenyszerűen, vagy szabadidőnkben sportolunk, a lényeg a rendszeresség. Ez olyan kitartást fejleszt, amely az élet minden területén hasznosítható” – vallja.

A Bajai Vízisport Klub sportolói 2.

Hogyan csatlakozhatunk?

A Bajai Vízisport Klub edzései már 7 éves kortól látogathatók. Az érdeklődők a klub közösségi média oldalain találhatnak bővebb információt és kérhetnek időpontot, hogy kipróbálják a különféle vízi sportokat. Az egyesület minden korosztály számára nyújt lehetőségeket: akár gyerekekről, akár idősebbekről van szó, mindenki megtalálhatja a számára megfelelő mozgásformát.

Ha Baja környékén élsz, és aktív kikapcsolódásra vágysz, a Bajai Vízisport Klub ideális választás. Ahogy Hoffmann Mónika fogalmazott: “6-tól 99 éves korig mindenkinek tudunk olyan hajót és mozgásformát kínálni, amivel felejthetetlen élményeket szerezhet, miközben az egészségéért is tesz.”

Videók
Kapcsolódó cikkek
Az első esemény sikerére építve, de azt messze túlszárnyalva rekordot döntött az idei Óriás Tekerés program! A Valentin-napon megrendezett országos ingyenes esemény bebizonyította, hogy a mozgás, az egészséges életmód és a közösségi élmény kéz a kézben járhat: egyetlen nap alatt több ezer ember pattant kerékpárra – jókedvvel, lelkesedéssel és elképesztő energiával.
Január 29-én este megnyílik a jelentkezés a Vándortábor Program jubileumi, 10. szezonjára. A gyalogos, vízi, kerékpáros és zarándok vándortáborok az elmúlt években több mint százezer gyermeknek mutatták meg az aktív kikapcsolódás élményét – idén minden eddiginél több útvonal és turnus közül választhatnak az iskolai csoportok.
Tíz helyszín, tíz különleges világ. Kaposvártól Szentesig, a hegyektől az alföldi rónákig mindenhol a természeté volt a főszerep. Mutatjuk a teljes körképet!
SZEOSZ-ESEMÉNY
Országszerte elindult az OCR (akadályfutó) program, amely játékos, kihívásokkal teli mozgásélményen keresztül hozza közelebb a sportot a 7–18 éves fiatalokhoz. Az iskolákat bevonó, ingyenes kezdeményezés célja, hogy minél több gyermek tapasztalja meg az aktív életmód örömét, miközben fejlődik erőnlétük, ügyességük és csapatszellemük.
Aktív Magyarok program
Még december 17-ig csatlakozhatsz a Csináld utánam! kihíváshoz az Aktív Magyarország és az Ötpróba szervezésében!
Legfrissebb cikkeink
Baján a víz az úr – ezért érdemes felfedezni a Mogyi Bajai Vízisport Klub világát
Vízivándor táborok, kajak-kenu edzések, napközis táborok és vezetett túrák – a Mogyi Bajai Vízisport Klub 2026-ban is rengeteg programmal vár minden korosztályt a Sugovica partján.
Még nincs vége a síszezonnak: stabil hóviszonyok a Mátrában
Miközben az országban már tavaszias a hangulat, a Mátrában igazi télies körülmények fogadják a síelőket és snowboardosokat. Stabil, 30-60 cm vastag hó, napsütés, este pedig kivilágított pályák teszik izgalmassá a hétvégét a Mátraszentistváni Síparkban.
Megnyílt a legújabb és legnagyobb SPURI futóbolt, gigantikus választék és tágas üzlethelyiség várja a futókat
Új bázisra költözött a 26 éves Spuri Futóbolt hálózat legnagyobb üzlete – A legendás alapítók központjában ma is a futók állnak az első helyen
Télzáró nagy durranás, tavaszindító lendület!
A Holmozogj csapata összegyűjtötte neked azokat a programokat, amelyekkel bombaerősen zárhatod a telet, és lendületből indíthatod a tavaszt. Rajtad áll, melyik lesz az első lépés az új évszak felé.
Fedezd fel a rejtett kincseket – újra országos ingyenes túranap február 28-án!
A tél egyik legizgalmasabb szabadidős eseménye idén is megrendezésre kerül: február 28-án országszerte 10 helyszínen várja a természet és a mozgás szerelmeseit a Rejtett Kincsek Túrái!
Elhozták a fényt a White Run futóverseny indulói
Február 21-én ismét megnyílt a kőbányai pincerendszer kapuja, és a résztvevők egy egészen különleges világba léphettek be a White Run futóversenyen: a sötétség és a fény lenyűgöző játékába.
2026 © holmozogj.hu