Karácsonyváró aktivitások a jótékonyság jegyében – hétvégi krónika

Karácsony közeledtével sokakban ébred fel az adakozási kedv, ami tökéletes kombinációt alkot egy hangulatos, közösségi mozgással. Az elmúlt hétvégén a főváros több pontján rendeztek jótékonysági futásokat, ahol betegeknek, hátrányos helyzetűeknek vagy a családjuktól távol élő gyermekeknek gyűjtöttek adományokat.
Mozgásforma
Futás Futás

Olimpikon katonasportolókkal, Hosnyánszky Norberttel, Pupp Noémivel, Csizmadia Kolossal és Guzi Blankának is lehetett találkozni szombaton a Nemzeti Atlétikai Központban, a Magyar Honvédség Sportszázad jótékonysági futásán és adománygyűjtésén. Az eseményhez több mint száz civil is csatlakozott különböző korosztályokból, a legkisebbektől egészen 65 éves korig.

Azok, akik legalább egy kört, azaz 650 métert teljesítettek a NAK nemrég megnyílt panorámás futókörén, érmet kaptak. A futás hivatalos távja 5200 méter volt, ami nyolc kört jelentett, de a kisebb gyerekek és családok számára az egy körös teljesítmény is elegendő volt. Az érmeket a legeredményesebb sportolók akasztották a gyerekek nyakába, ami különleges pillanatokat teremtett.

A futás mellett számos családbarát programmal készültek a szervezők, a résztvevők kipróbálhatták a lézeres lövészetet, az akadálypályát, a reakcióidő-mérést és más katonai jellegű tevékenységeket.

A rendezvény fő célja a jótékony adománygyűjtés volt, amelynek kedvezményezettje a József Attila Gyermekotthoni Központ lett. A beszámolók szerint sok értékes ajándék – például társasjátékok, kozmetikai csomagok – gyűlt össze, melynek köszönhetően sok gyermek karácsonya válhat szebbé.

80 lenge öltözetű Mikulás Budapest belvárosában

Családias hangulatban, mintegy 80-an kocogtak a fővárosban a 21. Mikulás Kocogáson. A csapat tagjai valódi turista látványosságnak számítottak, a járókelők közül csak azok nem vették elő a telefonjukat egy fényképre, akiknek már lemerült…

“Söröztünk a Bajcsy-n, énekeltünk a Vörösmarty-n, és napoztunk a Vígadó előtti aszfalton” – számoltak be a szervezők a program részleteiről, amelynek jótékony oldala is volt.

A szervezők által idén támogatott egyesület a Prader-Willi Szindrómával foglalkozik (PWS), ami egy komplex, a központi idegrendszert érintő ritka genetikai rendellenesség. Ennek a kezelése szigorú diétával, mozgással, hormonterápiával, rendszeres orvosi kontrollal és pszichológiai támogatással segítheti az életminőség javítását.

A támogatóknak köszönhetően a szervezők első körben egymillió forintot gyűjtöttek össze a Magyar Prader-Willi Szindróma Egyesület számára, ám az összeg más felajánlásokból tavasszal tovább növekedhet.

Karácsonyi láz, futással fűszerezve

A Ma Is Futok csapata – a Budapest Gardennel karöltve – immár második alkalommal rendezte meg a csúnya pulcsis karácsonyi futást, amely nemcsak a mozgásról, hanem a jótékonyságról is szólt. Az esemény résztvevői a Kuckó Önkéntes Program segítségével olyan gyermekek számára gyűjtöttek ajándékokat, akik nem tölthetik családjukkal az ünnepeket. Maga a futás egy körülbelül 7 kilométeres kör volt az Árpád híd, Margitsziget, Margit híd útvonalon haladva.

“Útközben több autós dudált és integetett nekünk mosolyogva, üdvözölve a színes, karácsonyi mintás pulóverekben futókat” – írták a holmozogj.hu-nak küldött beszámolójukban a szervezők, hozzátéve: a célba érkezést követően a közös teázás, kávézás és forró csokizás sem maradt el.

A Ma Is Futok csapata az új évben folytatja a közösségi futások szervezését és a közös kilométerek gyűjtését.

Soroksáron is jótékony cél érdekében futottak

Idén már második alkalommal szervezték meg a Rondapulcsis Jótékonysági Futást Soroksáron, a Tündérkert Szabadidőparkban. A verseny különlegessége, hogy nevezési díj megfizetése helyett tartós élelmiszer adományozásával lehetett részt venni az eseményen. A futás így kapcsolódott a Soroksár Angyalai Adománygyűjtéshez, amely rászoruló családok számára nyújt segítséget az ünnepek előtt.

A program egy közös bemelegítéssel kezdődött, amelyet az Immabe Hip Hop tánciskola lelkes csapata tartott, hogy mindenki megfelelően felkészülhessen a futásra. A futás végén minden résztvevőt egy forró csokival vendégeltek meg a szervezők.

A rendezvény legfontosabb célja az volt, hogy a közösség tagjai együtt töltsenek el egy kellemes, mozgással teli délelőttöt, miközben jótékony célokat is szolgálnak. A futás öröme, az összefogás és a segítő szándék mind hozzájárult ahhoz, hogy a soroksári ronda pulóveres futás egy igazán emlékezetes esemény legyen.

A szervezők nagy szeretettel várnak mindenkit 2025-ös eseményeikre is, amikor újra lehetőség nyílik egy jó ügy érdekében együtt sportolni és kikapcsolódni!

Videók
Kapcsolódó cikkek
Új bázisra költözött a 26 éves Spuri Futóbolt hálózat legnagyobb üzlete – A legendás alapítók központjában ma is a futók állnak az első helyen
A Holmozogj csapata összegyűjtötte neked azokat a programokat, amelyekkel bombaerősen zárhatod a telet, és lendületből indíthatod a tavaszt. Rajtad áll, melyik lesz az első lépés az új évszak felé.
Február 21-én ismét megnyílt a kőbányai pincerendszer kapuja, és a résztvevők egy egészen különleges világba léphettek be a White Run futóversenyen: a sötétség és a fény lenyűgöző játékába.
Február 21–22-én a tél még odateszi magát, de a programkínálat sem szerénykedik. Szekszárdon borvidéki trail, a Mátrában emléktúra, Miskolcon Spartan-áradat, a Balatonnál téli bringás kihívás, Velencénél pedig egy „mindenki győztes” tókerülés várja az indulókat. Vasárnap jönnek a puritán futók, a Yours Truly-közösségi körök több városban, plusz a budai hegyekben egy baráti terepfutás. Válassz egyet – nézd meg te is a Holmozogj csapatának hétvégi ajánlását!
Nézd meg te is a Holmozogj csapatának hétvégi ajánlását!
Kapcsolódó események
BÜKKI KILÁTÁSOK
2026.03.07. Felsőtárkány
II. Kékes Iconic Trail
2026.03.07. Gyöngyös
Kapcsolódó programok
Legfrissebb cikkeink
Együtt túrázott az ország – nagyszámű részvétel az ingyenes Rejtett Kincsek Túráin
Országszerte tíz helyszínen várták február 28-án a túrázni vágyókat a második alkalommal megrendezett Rejtett Kincsek Túrái programon.
Baján a víz az úr – ezért érdemes felfedezni a Mogyi Bajai Vízisport Klub világát
Vízivándor táborok, kajak-kenu edzések, napközis táborok és vezetett túrák – a Mogyi Bajai Vízisport Klub 2026-ban is rengeteg programmal vár minden korosztályt a Sugovica partján.
Még nincs vége a síszezonnak: stabil hóviszonyok a Mátrában
Miközben az országban már tavaszias a hangulat, a Mátrában igazi télies körülmények fogadják a síelőket és snowboardosokat. Stabil, 30-60 cm vastag hó, napsütés, este pedig kivilágított pályák teszik izgalmassá a hétvégét a Mátraszentistváni Síparkban.
Fedezd fel a rejtett kincseket – újra országos ingyenes túranap február 28-án!
A tél egyik legizgalmasabb szabadidős eseménye idén is megrendezésre kerül: február 28-án országszerte 10 helyszínen várja a természet és a mozgás szerelmeseit a Rejtett Kincsek Túrái!
Rekordot döntött a második Óriás Tekerés – közösség, mozgás és jókedv az ország legnagyobb beltéri kerékpáros eseményén!
Az első esemény sikerére építve, de azt messze túlszárnyalva rekordot döntött az idei Óriás Tekerés program! A Valentin-napon megrendezett országos ingyenes esemény bebizonyította, hogy a mozgás, az egészséges életmód és a közösségi élmény kéz a kézben járhat: egyetlen nap alatt több ezer ember pattant kerékpárra – jókedvvel, lelkesedéssel és elképesztő energiával.
Újra itt a tél, stabil hóviszonyok várják a síelőket a Mátrában
Igazi téli fordulat jön a hétvégén: az előrejelzések szerint hidegbetörés éri el a térséget, és akár havazás is előfordulhat. A Mátraszentistváni Sípark teljes kapacitással várja a síelőket – jelenleg az összes hóágyúzható pálya nyitva tart, összesen 3,3 kilométeren síelhetnek és snowboardozhatnak a vendégek.
2026 © holmozogj.hu