Határtalan kihívás az Írottkőn – Sikerrel rajtolt el az első Hillclimb verseny

Április 27-én újabb mérföldkőhöz érkezett a Kőszegi-hegység sportélete: a LAC Geschriebenstein Egyesület megrendezte az első Írottkő Hillclimb – Geschriebenstein Hillclimb futamot. A 12,1 km hosszú, technikás és kihívásokkal teli pálya 720 méter szintemelkedéssel vezette a terepfutókat és hegyikerékpárosokat Rattersdorfból egészen az Írottkő csúcsáig – amely egyben Burgenland és a Kőszegi-hegység legmagasabb pontja is.
Mozgásforma
Bringa Bringa Futás Futás

A verseny az osztrák IÖBLC kupasorozat és rendkívül népszerű Buckltour – amely Alsó-Ausztria 12 hegyi futóversenyét fogja össze – részeként valósult meg, így nemcsak a magyar sportolók, hanem számos osztrák résztvevő is rajthoz állt. Összesen négy országból érkeztek futók és bringások, akik között visszatérő vendégek is voltak az őszi Írottkő Futóversenyről. A szervezőknek – köztük az egyesület alapítójának, Németh Beátának – több mint másfél év munkájába telt, mire elérték, hogy az új verseny helyet kapjon ebben a rangos sorozatban, de a kemény munka meghozta gyümölcsét: 

„A sorozat ereje már most az első évben érezhető volt: soha ennyi osztrák futó nem látogatott még el a Kőszegi-hegységbe egy futóeseményre. Magyar nőként különösen büszke vagyok arra, hogy elfogadtak, és hogy a nemzetközi közösségben értéket teremthetünk” – mondta Németh Beáta, aki a határon átnyúló sportélet meghatározó alakja lett.

Írottkő Hillclimb
Fotó: Írottkő Hillclimb

Technikás pálya, lelkes közösség

A verseny terepviszonyai nemcsak a versenyzőket, hanem a szervezőket is megizzasztotta: a az Írottkő-kilátónál sem víz, sem áram, sem épület, sőt, még egy patak sem állt rendelkezésre, így a célzóna kiépítése hatalmas logisztikai munkát igényelt. Azonban a részletes tervezésnek és az elkötelezett csapatmunkának köszönhetően minden problémát sikerült megelőzni és áthidalni. Végül pedig két napon át, 20 segítő közreműködésével került minden a helyére.

Szép történetekből sem volt hiány

A mezőny olyan sokszínűre sikerült, hogy külön 70+-os kategóriát kellett indítani – sőt, egy 80 év feletti úriember is sikeresen teljesítette a távot!

Volt olyan is, aki gyermekével együtt futott fel a csúcsra és mindketten az első tízben végeztek, más pedig segítőként a szervezőkre bízta a kislányát, amíg maga versenyzett. Beáta elmondása szerint pedig olyan erővel és lelkesedéssel futottak a versenyzők, hogy még az autó sem tudott eléjük kerülni.

Autóval indultam fel a hegyre és még így is lemaradtam az első öt befutóról, olyan elképesztő tempót diktáltak a sportolók!”

A helyi támogatás is fontos pillére volt az eseménynek: Rattersdorf polgármestere maga köszöntötte a mezőnyt, sőt ő indította el a kerékpárosokat is. Azóta is izgatottan várja a jövő évi folytatást – ahogyan a szervezők is.

Írottkő Hillclimb
Fotó: Írottkő Hillclimb

Hősies hajrá: magyar győzelem a nőknél

A versenyen női futók között Jánosi Lilla Zsuzsanna, magyar terepfutók válogatott tagja diadalmaskodott. A 01:11:14-es időeredménnyel nyerte meg a helyi futóközösség példaképe a versenyt, amelyről így nyilatkozott:

„Tökéletes felkészülési verseny és életem egyik legjobb hajrája” – írta Lilla a verseny utáni beszámolójában.

A férfiaknál Ortner Bernhard (00:59:13) nyert, szorosan mögötte Kiss Tamás (01:00:52) ért célba másodikként. A mountainbike kategóriában Süle Róbert (00:45:49) bizonyult a leggyorsabbnak, míg a nőknél Balogh Mária (01:22:01) szerezte meg az első helyet. A teljes eredménylista az alábbi linken érhető el: https://results.sporthive.com/events/7322202950885895936

Az Írottkő Hillclimb győztesei
Fotó: Írottkő Hillclimb

Ígéretes jövőkép

A LAC Geschriebenstein ma már aktívan jelen van a határ menti sportéletben: nemcsak magyar és osztrák versenyeken van jelen, de kapcsolatban állnak több természetvédelmi parkkal, erdészetekkel, önkormányzatokkal, magánszeméllyel, és sok-sok szolgáltatóval. Emellett rendszeresen szerveznek edzéseket és túrákat a térség hegyeiben. A 60 főre bővült segítői gárdával, és az osztrák partnerekkel való folyamatos együttműködéssel a szervezők hosszú távon is stabil közösségi alapokra építenek.

A következő megmérettetés október 5-én lesz, amikor újra megrendezik az Írottkő Futóversenyt, ahol a 7, 18, 46 és 80 kilométeres távokon várják a sportolókat. Ez az esemény már bizonyított az IÖBLC sorozatban, és most már az új Hillclimb verseny is méltó párja lett

A rendezvény sikeres kezdete nagy potenciált rejt a jövő évre. Már most izgatottan készülnek a 2025-ös folytatásra!

Az Írottkő Hillclimb győztesei
Fotó: Írottkő Hillclimb
Videók
Kapcsolódó cikkek
A húsvét utáni hétvégi kínálat annyira színes, hogy csak egy dolog okozhat gondot: a bőség zavara. Körbefuthatod a Balatont, meghódíthatod a Mátrát bringával, evezhetsz a Körösön vagy közösségi sétára is becsatlakozhatsz az ország bármely pontjáról. Mutatjuk a legjobb szabadtéri aktív programokat április utolsó hétvégéjén!
Az első esemény sikerére építve, de azt messze túlszárnyalva rekordot döntött az idei Óriás Tekerés program! A Valentin-napon megrendezett országos ingyenes esemény bebizonyította, hogy a mozgás, az egészséges életmód és a közösségi élmény kéz a kézben járhat: egyetlen nap alatt több ezer ember pattant kerékpárra – jókedvvel, lelkesedéssel és elképesztő energiával.
Február 14-én ismét egy napra az egész ország egy ritmusra teker. A második alkalommal megrendezett Óriás Tekerés egy ingyenes, országos, beltéri kerékpáros közösségi esemény, amely rendhagyó helyszíneken – bevásárlóközpontokban, kulturális és közösségi terekben – hozza közelebb a mozgást azokhoz is, akik ritkábban sportolnak.
Január 29-én este megnyílik a jelentkezés a Vándortábor Program jubileumi, 10. szezonjára. A gyalogos, vízi, kerékpáros és zarándok vándortáborok az elmúlt években több mint százezer gyermeknek mutatták meg az aktív kikapcsolódás élményét – idén minden eddiginél több útvonal és turnus közül választhatnak az iskolai csoportok.
4454 tekerés, 2492 bringás, 11 helyszín – ilyen volt az idei Óriás Tekerés! A győztes Hévíz lett 1632 ponttal, szorosan mögötte Pécs (1570), a dobogót pedig Kaposvár tette teljessé (1516).
Kapcsolódó események
II. Talpra Görbeháza
2026.03.15. Görbeháza
V. 3G Kupa 2026
2026.03.22. Tótvázsony
Kapcsolódó programok
Élménybringázás az Élővíz-csatornától a Mályvádi-erdőig
Pattanj bringára Békéscsabán egy változatos körútra, amely Gyulán át a vadregényes Mályvádi-erdőbe vezet! Élvezd a hangulatos Élővíz-csatorna menti utat, fedezd fel Gyula kincseit, majd merülj el a Fekete-Körös menti természet szépségében. Készülj egy egész napos, felejthetetlen élményre!
Kerékpárral Palócföld szívében
Szécsény történelmi városnegyede, a Várkert, a Forgách-kastély, valamint a ferde torony mind külön-külön is gazdag programlehetőségeket kínál a látogatók számára.
Soproni-hegység MTB kihívás a határon
Belevágnál egy komolyabb hegyikerékpáros túrába a Soproni-hegységben? Várnak a határsáv izgalmai, kemény emelkedők, pazar kilátás és egy szuper hosszú lejtőzés!
Legfrissebb cikkeink
Télzáró nagy durranás, tavaszindító lendület!
A Holmozogj csapata összegyűjtötte neked azokat a programokat, amelyekkel bombaerősen zárhatod a telet, és lendületből indíthatod a tavaszt. Rajtad áll, melyik lesz az első lépés az új évszak felé.
Fedezd fel a rejtett kincseket – újra országos ingyenes túranap február 28-án!
A tél egyik legizgalmasabb szabadidős eseménye idén is megrendezésre kerül: február 28-án országszerte 10 helyszínen várja a természet és a mozgás szerelmeseit a Rejtett Kincsek Túrái!
Elhozták a fényt a White Run futóverseny indulói
Február 21-én ismét megnyílt a kőbányai pincerendszer kapuja, és a résztvevők egy egészen különleges világba léphettek be a White Run futóversenyen: a sötétség és a fény lenyűgöző játékába.
Pincékben kalandozástól a borvidékig – február végi mozgásmaraton
Február 21–22-én a tél még odateszi magát, de a programkínálat sem szerénykedik. Szekszárdon borvidéki trail, a Mátrában emléktúra, Miskolcon Spartan-áradat, a Balatonnál téli bringás kihívás, Velencénél pedig egy „mindenki győztes” tókerülés várja az indulókat. Vasárnap jönnek a puritán futók, a Yours Truly-közösségi körök több városban, plusz a budai hegyekben egy baráti terepfutás. Válassz egyet – nézd meg te is a Holmozogj csapatának hétvégi ajánlását!
Újra itt a tél, stabil hóviszonyok várják a síelőket a Mátrában
Igazi téli fordulat jön a hétvégén: az előrejelzések szerint hidegbetörés éri el a térséget, és akár havazás is előfordulhat. A Mátraszentistváni Sípark teljes kapacitással várja a síelőket – jelenleg az összes hóágyúzható pálya nyitva tart, összesen 3,3 kilométeren síelhetnek és snowboardozhatnak a vendégek.
Sikeres Ötpróba Úszónap Gödöllőn – közel 450-en ugrottak medencébe
Közel 450 résztvevővel zajlott le február 7-én az Ötpróba Úszónap Gödöllőn. A fedett uszodában biztonságos körülmények között, három különböző távon gyűjthették a pontokat az úszás szerelmesei – olimpiai bajnok vendéggel a rajtlistán.
2026 © holmozogj.hu