Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

LED’s Run: videó a 2024-es fényfutásról

Különleges eseménnyel indult az Európai Sporthét Budapesten, a Nemzeti Atlétikai Központban, amelynek panorámás futópályáját először próbálhatták ki a mozgás szerelmesei.
Mozgásforma
Futás Futás

A 2023-as, nagysikerű budapesti atlétikai világbajnokság központi helyszínén rendezett fényfutáson 2, valamint 5 kilométeres távokon állhattak rajthoz a résztvevők, akik világító fényrudakkal a kezükben, és színes karkötőket viselve teljesíthették a kihívást. A rajt- és célterületet azon az egyenes alakították ki, ahol tavaly a világ legjobb sprinterei versenyeztek.

“Történelmi pillanat ez, hiszen bő egy évvel a vb zárása után újra megtelt élettel a Nemzeti Atlétikai Központ” – mondta Németh Balázs, a holmozogj.hu-t elindító Best Ever ügynökség vezetője, az atlétikai vb-t szervező társaság vezérigazgatója.

Ezen a héten szombaton, az Európai Sporthét egyik csúcseseményén ismét megnyitja kapuit a Nemzeti Atlétikai Központ, és változatos programokkal vár majd mindenkit, aki mozogni szeretne. A #BeActive Night nevű rendezvényről itt írtunk részletesebben, regisztrálni pedig itt lehet rá.

Fotó: NSÜ

Videók
Kapcsolódó cikkek
Befejeződött a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság központi helyszínének átalakítása, hétfőn este birtokba vehették a futók a világhírű létesítményt, valamint a körülötte elterülő stadionkertet. Folytatás szombaton!
A #BeActive kampány az Európai Bizottság sportot és testmozgást népszerűsítő programsorozata, amelynek csúcspontja a szeptember 23. és 30. között zajló Európai Sporthét. Országszerte több száz szabadidős esemény vár, köztük a szeptember 28-i #BeActive Night a Nemzeti Atlétikai Központban!
A #BeActive kampány az Európai Bizottság sportot és testmozgást népszerűsítő programsorozata, amelynek csúcspontja a szeptember 23. és 30. között zajló Európai Sporthét. Országszerte több száz szabadidős esemény vár, köztük a szeptember 28-i #BeActive Night a Nemzeti Atlétikai Központban!
Véget az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A hétvége során a tizennégy különböző távra összesen 39 910 nevezés érkezett, a helyszínen pedig közel 100 ezer ember fordult meg a két nap alatt.
Október 10-én ideális futóidőben vette kezdetét az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A szombati nyitónap minden korosztályt megmozgatott: a legkisebbektől az idősebb generációkig több mint 20 000 nevezés érkezett a 13 különböző távra.
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Kiskőrösi futókör
A Záportározó-tó a városi sport- és szabadidős tevékenységek egyik központja, környezete folyamatosan szépül.
Gödöllői futókör
Igazi természetközeli élményre vágysz? Ez a futókör az Alsópark dimbes-dombos erdei útjain halad végig a Rákos patak mentén.
Kazincbarcikai futókör
Viszonylag távol a város zajától, a helyi Csónakázó-tó partján épült a futópálya. Olvasni is idilli róla, nemhogy futni rajta!
Legfrissebb cikkeink
Mi a SPAR Budapest Maraton titka, és miért éri meg 42,195 km-t futni? - Interjú Kocsis Árpád főszervezővel
35 éve még értetlenkedve figyelték az utcán edzőket, a kocsmák teraszáról gúnyos beszólások kísérték a futókat, a hatóságok pedig szinte személyes sértésnek vették a lezárási kérelmeket. Mára gyökeresen megfordult a világ: a futás a társadalmi elismerés és az önbecsülés egyik legelterjedtebb kifejeződésévé vált.
Soha nem neveztek még ennyien magyar maratonra: meghaladja a 10 ezres álomhatárt a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál főtávjának rajtlistája
Lezárult az előnevezés a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválra: a különböző távokra több mint 39 000 nevezés érkezett, ezzel a kétnapos rendezvény lesz idén is az ország legnépesebb szabadidősport-eseménye.
14 másodpercen múló győzelem és Rekordlétszám a szezonzárón – Ultrabalaton Trail
Nyolcadik alkalommal rendezték meg hétvégén az Ultrabalaton Trailt, amely a Balaton északi partjának hegyeiben, komoly szintemelkedésekkel és lélegzetelállító őszi erdei panorámával várta a futókat.
Háromszoros Spartathlon-győztestől a tubát fújó maratonistáig: megszállottak és különc figurák a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon
A világ leghíresebb ultramaratoni versenyeiről érkező sivatagi hősök, egy svéd házaspár, akik 2000 óta minden egyes évben Budapestre utaznak maratont futni, Rubik-kockának öltözött speedcuber és hangszerrel futó tubaművész.
A nyílt utcán szívműtétet elvégző Dr. Dubóczki Zsolt is rajthoz áll Magyarország legnagyobb maratonján
A személyes csúcsok és a sportélmény mellett idén is a fontos ügyek melletti kiállásról és az inspiráló vállalásokról szól Magyarország legnagyobb maratonja.
Szeptemberben sokféleképpen mozdult meg az ország – élményekkel teli hónapot zárt a SZEOSZ programja
Van, aki a kilométereket gyűjti, más egy erdei ösvényen érzi igazán jól magát, megint más kerékpárra ül, vagy a családjával vág neki egy könnyebb túrának. Szeptemberben mindegyikre akadt lehetőség: az Élmény- és Szabadidősport Program eseményei az ország számos pontján mutatták meg, milyen sokféleképpen lehet aktívan eltölteni a szabadidőt.
2026 © holmozogj.hu