Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Szombaton irány a Nyakas-tető az Ötpróba-pontokért!

Futással és gyalogtúrával zárják az évet a Pest vármegyei Zsámbékon, legalábbis ami az idei szabadidős eseményeket illeti. Könnyű terep, gyönyörű panoráma és közösségi élmény várja azokat, akik rajthoz állnak. Még nem késő nevezni!
Mozgásforma
Túrázás Túrázás

A november 16-i Évadzáró gyalogtúra a Nyakason elnevezésű esemény több, mint szimpla gyalogtúra. Ahogy a szervező Zsámbékfutás csapata fogalmaz: “egy kellemes túra, séta vagy futás, mielőtt bekuckózzuk magunkat a téli sötétségbe.” A rendezvény ráadásul idén is Ötpróba-pontszerző állomás lett, ami extra motivációt jelenthet a nevezőknek.

Az esemény központja a zsámbéki Premontrei Gimnáziumnál lesz, a résztvevők innen indulnak és itt is érnek majd célba a különböző távok teljesítése után.

6, 11, 16 és 26 kilométer – ezek közül lehet választani, és persze az is csak rajtad múlik, hogy gyalogolsz vagy futsz az útvonalon.

“A Nyakas-hegy könnyű terepnek számít Magyarországon és gyönyörű panorámája van. Az útvonalakat úgy alakítottuk ki, hogy az indulóknak teljes rálátásuk legyen a Zsámbéki-medencére. A szombati eseményről sem hiányozhatnak a klasszikus kellékek, mindenkit meleg teával és zsíros kenyérrel várunk a célban!” – mesélte a holmozogj.hu-nak a főszervező, Patyi János.

Az időmérés egyénileg történik és tömegrajt sem lesz. Az adott távhoz tartozó rajtintervallumon belül bármikor neki lehet vágni a kihívásnak és mindenki a saját tempójában gyalogolhat vagy futhat.

A túra különlegessége az is, hogy az indulásnál minden résztvevő kap egy menetlevelet, aminek a felmutatásával ingyen látogathatja meg a zsámbéki romtemplomot. A gyerekek számára a szervezők egyedi, tematikus menetlevelet készítenek, ami a rovarokról és más állatokról szóló ismeretterjesztő anyagot tartalmaz.

Előzetes, online nevezésre november 15-én 17:00 óráig van lehetőség. Amennyiben a résztvevők száma nem haladja meg az előzetesen meghatározott limitet, a szervezők a helyszínen is fogadnak utolsó pillanatos jelentkezéseket.

Cimkék
Videók
Kapcsolódó cikkek
Nyerj úgy, hogy közben jól érzed magad és teszel az egészségedért! Az Ötpróba szabadidősport-sorozat részeként nyolc különböző mozgásforma eseményein gyűjthetsz pontokat, amelyeket különleges ajándékokra válthatsz be. Sőt, akár a Los Angeles-i olimpián is ott lehetsz!
Nagyon izgalmas szabadidős események várják a mozgás szerelmeseit az előttünk álló hétvégén is: többek közt balatoni maraton, mátrai terepfutás és éjjeli gyalogos teljesítménytúra. Ha esik, ha fúj, mozogj és élvezd az életet!
Egész éven át tartó túrakihívás a Balaton térségében: a Pelso Túrázó Kupa 2026-ban is változatos útvonalakkal, négy évszakos élményekkel és valódi természetjáró hangulattal várja azokat, akik nem csak nyáron szeretnék felfedezni a tavat és környékét.
Tíz helyszín, tíz különleges világ. Kaposvártól Szentesig, a hegyektől az alföldi rónákig mindenhol a természeté volt a főszerep. Mutatjuk a teljes körképet!
Mozgással indulna az új év? Január 2-án Szendrőn egy hangulatos, vezetett túra várja azokat, akik szeretnék az ünnepi időszak után aktívan kezdeni 2026-ot. Jégvirágos táj, régi présházak, meleg tea, forralt bor és akár Ötpróba-pontok – ideális évindító program túrázóknak és családoknak.
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Óbányai körtúra a Mecsek magyar Svájcában
Hallottál már a Mecsek „magyar Svájcáról”? Fedezd fel Óbányát és a környékét egy közepes nehézségű körtúrán, ami vízesésekkel teli patakvölgyön, virágos réteken és pazar kilátópontokon át vezet!
Szarvasi gyalogtúra a történelem és a holtágak nyomában
Készen állsz egy komolyabb gyalogtúrára Szarvas környékén, amely ötvözi a történelmi felfedezést a természetjárással? Indulj a Történelmi Emlékútról, merülj el a Hármas-Körös ártéri világában, és fedezd fel a hangulatos holtágakat! Igazi kihívás és élmény vár rád.
Fedezd fel Szentes vadregényes ártéri ösvényét
Szentes mellett kanyarog a Kék Keszeg sétaút, egy igazi jolly joker a természetjáróknak! Akár futva, bringával vagy gyalog vágnál neki a Tisza hullámterének, ez az útvonal változatos kalandokat ígér. Fedezd fel az ártér rejtett, vadregényes világát!
Legfrissebb cikkeink
Történelmi rekorddal és Vásárhelyi Máté maratoni címvédésével zárult a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Véget az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A hétvége során a tizennégy különböző távra összesen 39 910 nevezés érkezett, a helyszínen pedig közel 100 ezer ember fordult meg a két nap alatt.
Új pályacsúccsal és több mint 20 ezer nevezővel indult a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Október 10-én ideális futóidőben vette kezdetét az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A szombati nyitónap minden korosztályt megmozgatott: a legkisebbektől az idősebb generációkig több mint 20 000 nevezés érkezett a 13 különböző távra.
Mi a SPAR Budapest Maraton titka, és miért éri meg 42,195 km-t futni? - Interjú Kocsis Árpád főszervezővel
35 éve még értetlenkedve figyelték az utcán edzőket, a kocsmák teraszáról gúnyos beszólások kísérték a futókat, a hatóságok pedig szinte személyes sértésnek vették a lezárási kérelmeket. Mára gyökeresen megfordult a világ: a futás a társadalmi elismerés és az önbecsülés egyik legelterjedtebb kifejeződésévé vált.
Soha nem neveztek még ennyien magyar maratonra: meghaladja a 10 ezres álomhatárt a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál főtávjának rajtlistája
Lezárult az előnevezés a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválra: a különböző távokra több mint 39 000 nevezés érkezett, ezzel a kétnapos rendezvény lesz idén is az ország legnépesebb szabadidősport-eseménye.
14 másodpercen múló győzelem és Rekordlétszám a szezonzárón – Ultrabalaton Trail
Nyolcadik alkalommal rendezték meg hétvégén az Ultrabalaton Trailt, amely a Balaton északi partjának hegyeiben, komoly szintemelkedésekkel és lélegzetelállító őszi erdei panorámával várta a futókat.
Háromszoros Spartathlon-győztestől a tubát fújó maratonistáig: megszállottak és különc figurák a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon
A világ leghíresebb ultramaratoni versenyeiről érkező sivatagi hősök, egy svéd házaspár, akik 2000 óta minden egyes évben Budapestre utaznak maratont futni, Rubik-kockának öltözött speedcuber és hangszerrel futó tubaművész.
2026 © holmozogj.hu