Elindultak a Mozaik Med ingyenes futások orvosokkal Budapesten is!

Orvosokkal, szakértő futónagykövetekkel futni különleges élmény és most már erre – Nyíregyháza és Debrecen után – Budapesten is lehetősége van bárkinek, ráadásul ingyen!
Mozgásforma
Futás Futás

Azt, hogy miért jött létre a Mozaik Med Orvosi Futógyesület, az egyik alapító, Dr. Bana Richárd orvos mondta el a holmozogj.hu-nak és ekkor jelentette be, hogy a helyszíneik sorába felkerült a budapesti Margitsziget és a Városliget is. Egyre több orvos csatlakozik a mozgalmukhoz, amelynek a célja, hogy a mozgást, az aktív életmódot népszerűsítsék a betegségek megelőzése és a hosszan tartó egészséges élet érdekében. Az angol kifejezéssel longevity-nek nevezett szemlélet lényege, hogy nem a várható élettartamot, hanem egészségesen élt évek számát szeretnék megnövelni.

Az Első Mozaik Med Budapesti Közösségi futás résztvevői
Fotó: holmozogj.hu

Budapesten Dr. Borza Helga a Mozaik Med vezető futónagykövete, ő lesz az, aki felügyeli a programot a többi szakértő futónagykövet segítségével. Az első margitszigeti közösségi futáson ott voltak az egyesület alapítói, Dr. Bana Richárd és Dr. Illésy Lóránt, valamint Révész Máriusz, Aktiv Magyarországért felelős államtitkár is. Az államtitkárság által támogatott Mozgás Receptre program lényege, hogy az orvosok tanácsolják, szó szerint felírják receptre a mozgást a pácienseiknek. Ehhez a programhoz tartozik a Mozaik Med egyesület is.

Az első budapesti Mozaik Med edzésen mindenki közösen futott egy szigetkört, de a továbbiakban minden résztvevő a saját igényeinek megfelelő edzést választhat majd. Lesznek hosszabb és rövidebb, gyorsabb és lassabb edzések, sőt, gyaloglást is szerveznek azoknak, akiknek azt tanácsolják az orvosok. A margitszigeti, vagy városligeti edzések minden kedden 17.45-kor kezdődnek és valóban ingyenesek, de előre be kell jelentkezni a weboldalon. Első alkalommal regisztrálni is szükséges, utána már csak a megfelelő edzésre kell bejelentkezni. Programjaikról, helyszínekről, nagyobb eseményekről folyamatosan tájékoztatnak a Facebook oldalukon is.

A Mozaik Med Budapesti Közösségi futás szervezői Révész Máriusszal
Fotó: holmozogj.hu

A holmozogj.hu stábja már kipróbálta és csak javasolni tudjuk mindenkinek!

Videók
Kapcsolódó cikkek
Január 29-én este megnyílik a jelentkezés a Vándortábor Program jubileumi, 10. szezonjára. A gyalogos, vízi, kerékpáros és zarándok vándortáborok az elmúlt években több mint százezer gyermeknek mutatták meg az aktív kikapcsolódás élményét – idén minden eddiginél több útvonal és turnus közül választhatnak az iskolai csoportok.
Balatonfüreden rendezték meg először az EuroVelo és Kerékpáros Turisztikai Konferenciát, ahol bejelentették a balatoni kerékpárutak megújítását és a Bicapp applikáció indulását. Magyarország ma már nemzetközi példaként áll a kerékpáros turizmusban.
Aktív Magyarok program
Az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság támogatásával idén közel 16 ezer gyermek jut el vándortáborozni, ami jelenthet erdei túrákat, kerékpáros tekeréseket, kenus kalandokat és zarándokként szerzett élményeket is.
Már több mint 500 ezren regisztráltak a Millió lépés az iskoládért programba, a tavaszi kihívás résztvevői 55 milliárd lépést, s ezzel csaknem 15 ezer kört tettek meg az Országos Kékkör virtuális útvonalán. A nyerteseket kedden hirdették ki az M4 Sport élő adásában.
Aktív Magyarok program
Tíz állomásból álló vízitúra-eseménysorozat indul június 1-jén a Tisza-tavi Sarudon a Magyar Vízitúra Szövetség (MAVITUSZ) szervezésében.
Kapcsolódó programok
Gyömrői futókör
A gyömrői futókör az ismert tófürdőt, illetve a helyi focipályát kerüli meg. Garantált kikapcsolódás a sportélmény mellett!
Legfrissebb cikkeink
Hűvösebb tavaszi kilométerek: triatlon, terep és félmaratonok április közepén!
Triatlon Kaposváron, legendás teljesítménytúra a Mátrában, ikonikus félmaraton Tihanyban és terepfutás a Pilisben – mozgalmas hétvége vár a sportolni vágyókra. Olvasd el a Holmozogj csapatának hétvégi ajánlóját, és találd meg a következő kihívásodat!
SZEOSZ-ESEMÉNY
Indul a 2026-os Élmény- és Szabadidősport Program!
Áprilistól országszerte izgalmas élménysport-programok várják a mozogni vágyókat, melyek a SZEOSZ szakmai támogatásával valósulnak meg. A Holmozogj weboldalán rendszeresen közzétesszük az eseményeket és a beszámolókat!
Zsivótzky Gyula nevét vette fel a Nemzeti Atlétikai Központ
Március 27-től Zsivótzky Gyula Atlétikai Központ néven működik tovább a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságra épült stadion.
ÚTON VANNAK AZ ASZFALTBETYÁROK!
3 helyszínen már jártak az Aszfaltbetyárok!
Stadionfényektől a maratonig – erős hétvége március végére!
A Holmozogj csapata ismét összegyűjtötte nektek a legjobb programokat, hogy könnyebb legyen választani a városi futóbulik, a családbarát események és a komolyabb sportkihívások között.
Tavasz, tempó, tömeg – jön a legerősebb márciusi hétvége!
A Holmozogj csapata ismét összegyűjtötte a legjobb hétvégi programokat nektek, hogy könnyen megtaláld, merre indulj mozogni ezen a márciusi hétvégén.
2026 © holmozogj.hu