Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Magyarország nemzetközi példává vált a kerékpáros turizmusban

Balatonfüreden rendezték meg először az EuroVelo és Kerékpáros Turisztikai Konferenciát, ahol bejelentették a balatoni kerékpárutak megújítását és a Bicapp applikáció indulását. Magyarország ma már nemzetközi példaként áll a kerékpáros turizmusban.
Mozgásforma
Bringa Bringa

Teltház mellett nyílt meg Balatonfüreden az EuroVelo és Kerékpáros Turisztikai Konferencia, amely első alkalommal érkezett Magyarországra. A megnyitón Révész Máriusz államtitkár bejelentette: hazai forrásból 2026-ra megújul a Balaton északi partjának több szakasza, összesen 1,5 milliárd forintból. Emellett uniós támogatással megkezdődik a Balatonfűzfő és Tihany közötti kerékpárút teljes rekonstrukciója is, 2,8 milliárd forintos keretből, amely várhatóan 2029-re készül el. Hamarosan elindul a Bicapp kerékpáros applikáció is, amely egy helyen kínál majd útvonaltervezést és kerékpárosbarát szolgáltatásokat.

Az aktív Magyarországért felelős államtitkár kifejtette: a fejlesztések célja, hogy a kerékpározás minél több ember számára váljon vonzó életmóddá, hiszen a rendszeres mozgás az egészségmegőrzés egyik legfontosabb eszköze. Hangsúlyozta: a kormány az infrastruktúrán túl bringaparkokkal, szemléletformáló programokkal és digitális megoldásokkal is támogatja a kerékpáros közösségeket.

A balatoni fejlesztések keretében megújul a Balatonakali–Zánka, Ábrahámhegy–Badacsonyörs és Szigliget–Balatonederics közötti szakasz. Országosan pedig folyamatosan épül a Horizont kerékpáros kalandtúra-útvonal, valamint több száz bringapark és pumpapálya várja a fiatalokat.

Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter köszöntőjében kiemelte: Balatonfüred kulturális és turisztikai jelentősége miatt is méltó helyszíne a konferenciának. A nemzetközi esemény szervesen illeszkedik abba a sorozatba, amelyben a Balaton régió az elmúlt években Európa Kulturális Fővárosa volt, 2026-tól pedig Európa Sportrégiója lesz.

A nemzetközi szakma részéről Henk Swarttouw, az Európai Kerékpáros Szövetség elnöke hangsúlyozta: Magyarország az EuroVelo-hálózat fejlesztési rangsorában a hatodik helyen áll, az útvonalak 97%-a kiépült és közel 90%-a kitáblázott. Hozzátette: a magyar modell, ahol állami, fejlesztési és civil szereplők közösen dolgoznak, más országok számára is követendő példa.

A megnyitóbeszédek közös üzenete világos: a kerékpáros turizmus egyszerre szolgálja az egészséges életmódot, a fenntartható közlekedést és a gazdasági fejlődést – Magyarország pedig ebben már most nemzetközi mintának számít.

Videók
Kapcsolódó cikkek
A nyári szabadságok és a fürdőszezon lecsengésével a Balaton egészen más, sokkal nyugodtabb ritmust vesz fel. A nyüzsgést felváltja a csendesebb őszi időszak, a színesedő táj pedig egyre többeket csábít aktív kikapcsolódásra. Az infrastrukturális fejlesztéseknek és az e-bike-ok elterjedésének köszönhetően a kerékpározás mára a régió egyik legfőbb őszi programjává vált. Ezt a trendet jelzi az is, hogy a szeptemberi Balaton Boat Show egyik kiemelt témája a hajók mellett a parti akítv turizmus lesz.
Az Év Kerékpárútja 2026 szavazás utolsó napján rendkívül szoros verseny alakult ki a jelöltek között.
Elindult a hetedik alkalommal meghirdetett Év Kerékpárútja szavazás, ahol ismét a kerékpáros közösség döntheti el, melyik hazai útvonal érdemli ki az idei címet.
2026. augusztus 29-én rendezik meg az év egyik legizgalmasabb budapesti sporteseményét, az egész napos Generali Night Run nyárzáró sportünnepet, melynek újra része lesz a Duna-átúszás.
Az Írottkő ismét megmutatta karakterét. Az Írottkő Hillclimb – Geschriebenstein Hillclimb 2026-os kiadása minden szempontból továbblépést jelentett: több résztvevő, erősebb mezőny és még több emlékezetes pillanat jellemezte az idei versenyt.
Kapcsolódó programok
Családi bringakaland a tanúhegyek lábánál
Egy könnyed, mégis látványos bringatúrára vágysz az egész családdal? Fedezzétek fel a Balaton-felvidék ikonikus tanúhegyeit ezen a kezdők számára is ideális, nagyjából 17 kilométeres körön! Csodás tájak és élmények várnak rátok.
Bringás időutazás Felsőcsatárra a Vasfüggöny útvonalán
Készen állsz egy bringatúrára, amely több ezer évet ölel fel? Tekerj végig a híres Vasfüggöny kerékpárút egy szakaszán Vas megyében, ahol ókori római emlékek és a hidegháború kézzelfogható múltja vár rád!
Poroszlótól az Egri Csillagok hegyes világába
A Poroszlóról a Bükk lábának szőlődombjai felé vezető túra átvisz a madárvilággal tarkított pusztából a hegyek birodalmába. A Tisza-tó közelsége miatt érdemes megfontolni, hogy ezt a túrát összekösd-e egy tókerülő bringázással is.
Legfrissebb cikkeink
Közel 1000 versenyző, extrém időjárás és felejthetetlen teljesítmények a Balatonman Fűzfő Triatlon Fesztiválon
Közel 1000 indulóval, teltházzal rendezték meg szombaton a Balatonman Fűzfő Triatlon Fesztivált.
41. Wizz Air Budapest Félmaraton: Karsai Gábor duplázott, Vindics-Tóth Lili egyéni csúccsal bajnok minden idők legnagyobb magyar félmaratonján
Ötven percen át rajtolt a több mint 20 kilométeresre nyúló mezőny – Rekordot döntött a külföldi futóturisták száma, közel 1200 hazai településről érkeztek futók
A legjobb magyar futókkal, köztük az Eb-ezüstérmes Vindics-Tóth Lilivel futhatnak a 41. Wizz Air Budapest Félmaraton nevezői
Szeptember 6-án, minden idők legnagyobb magyar félmaratonján, a 24 ezer nevezőt számláló 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon dőlnek el a 2026. évi félmaratonfutó magyar bajnoki címek.
Megdőlt a rekord: 24 ezer nevezővel teltházas a 41. Wizz Air Budapest Félmaraton
Elérte a maximális létszámot a félmaratoni és a 10 km-es táv is a 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon. A Budapest Sportiroda (BSI) szeptember 6-i eseményére a tavalyi kiugró rekordot is megdöntve több mint 24 ezren neveztek.
Aktívan búcsúztattuk a nyarat – mozgalmas augusztus az élménysport-programokon
A nyár utolsó hónapjában sem lassítottunk: augusztusban országszerte számos sportesemény kínált lehetőséget arra, hogy együtt mozogjunk, új kihívásokat keressünk és közösen gyűjtsünk élményeket.
Rekordlétszámmal zárult a Generali Night Run Budapest
Rekordot döntött a Generali Night Run Budapest: a különböző futamokon és sportprogramokon közel 6000 fő vett részt, Budapest egyik legkülönlegesebb nyárzáró sporteseményén. Az egész napos programsorozat idén egy régi-új különlegességgel is bővült: hat év után ismét át lehetett úszni a Dunát.
2026 © holmozogj.hu