Áprilisi bőségzavar: bringázz, fuss, evezz vagy túrázz! – hétvégi top tippek

A húsvét utáni hétvégi kínálat annyira színes, hogy csak egy dolog okozhat gondot: a bőség zavara. Körbefuthatod a Balatont, meghódíthatod a Mátrát bringával, evezhetsz a Körösön vagy közösségi sétára is becsatlakozhatsz az ország bármely pontjáról. Mutatjuk a legjobb szabadtéri aktív programokat április utolsó hétvégéjén!

Fuss, amerre csak látsz!

XIX. NN Ultrabalaton, hazánk egyik legismertebb és legnagyobb futóeseménye már csütörtöktől fogadja a versenyzőket Balatonfüreden, pénteken pedig már rajthoz is állnak az egyéni indulók a bringás kísérőkkel és a 2-6 fős csapatokkal 211 kilométeren. Idén is lehetett 7-13 fős csapatokkal is nevezni, illetve újdonság a #PROJEKT422, amelyen 6 bátor futó indulhat különböző nonprofit szervezeteket támogatva a 422 kilométeres távon. Ebben az évben is indul bringatúra, de ha neked már nem jutott hely az általad kiszemelt versenyszámokra, akkor is érdemes a Balaton felé venni az irányt, hiszen szurkolásból sosem elég és a hangulat is biztosan hidegrázós lesz!

Április 26-án Esztergomban indul a Backyard Ultra, az a verseny, ahol tényleg az utolsó ember győz. A szabály egyszerű: minden órában teljesíteni kell egy 6706 méteres kört. Aki nem ér vissza időben kiesik, aki bírja, fut tovább. Emellett lehet a 3 órás Mini és 6 órás Fix távokon, vagy akár sprintversenyen indulni.

Szintén szombaton, Szegeden startol a II. ÁGOTA Futás, ahol minden egyes megtett méter egy jó ügyet támogat: a nevezési díjakból befolyt összeg az ÁGOTA Alapítvány használja fel a gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok javára. A versenyen minden korosztály megtalálja a hozzá illő távot: a legkisebbek 100, 400 vagy 800 métert futhatnak, míg a felnőttek 3, 6 vagy 12 kilométeres egyéni futamokon indulhatnak. Különlegességként csapatban is lehet nevezni: 4×3 kilométeres váltóban vagy 4×12 kilométeres szinkron maratonban.

Futók az NN Ultrabalatonon
Fotó: NN UltraBalaton

Bringás kihívások – városban, hegyen, határon túl

Április 26-án immár tizedik alkalommal rendezik meg az I bike Budapest bringás felvonulást, amely idén is ezreket csábít két kerékre a fővárosban – legyen szó kezdő tekerőről, tapasztalt városi bringásokról vagy családos résztvevőkről. A rendezvényt Désirée Bonis, a Holland Királyság magyarországi nagykövete nyitja meg – nem véletlenül, hiszen a világ legbringásabb országa több mint 15 éve segíti a magyar bringás fejlődést. A közös tekerés 15:00-kor indul a Városháza parkból és a Margitszigeten bringaemeléssel zárul. Ha nincs saját bicajod pattanj Bubira – a MOL Bubi most hosszabb díjmentes idővel támogatja az eseményt! A gyerekek sem maradnak ki: az I bike MINIkülön programokkal készül a legkisebb bringásoknak. Piknik, zene, matricák, pólók – minden adott egy felejthetetlen bringás naphoz.

Szintén 26-án, a Mátra Ringen kétféle táv közül is választhatsz: a 98 kilométeres túra komoly kihívás 1110 méteres szintemelkedővel, de a 46 kilométeres rövidebb kör sem piskóta, ott is le kell küzdeni a körülbelül 450 méteres szintemelkedőt. Mindkét távnak az első 4 kilométere „lassú rajttal” indul, a túra végén pedig meleg étel és közösségi lazulás vár.

Kis kihagyás után április 27-én újra visszatér az egyik legizgalmasabb hegyi kihívás a határ mentén: az Írottkő Hillclimb, amely a Dunántúl legmagasabb csúcsára vezet fel, 883 méter magasra. A verseny 12,1 kilométeres távja 720 méter szintkülönbséggel igazi erőpróba, amelyet bringások és futók egyaránt teljesíthetnek. A festői szépségű osztrák Rattersdorf faluból indulva az Alpannónia turistaúton kapaszkodnak fel a résztvevők, miközben lélegzetelállító panoráma és kemény emelkedők kísérik őket végig az útjukon. A rendezvény az osztrák Buckl Tour sorozat és a Burgenland Tartományi Hegyifutó Bajnokság része, így nemzetközi mezőnyre és igazi sportélményre számíthat minden induló.

Bringások a Ring sorozaton
Fotó: Ring sorozat

Elstartol az Országos Vízitúra Bajnokság Szarvason!

A Szarvasi-Holt-Körös partja most is életre kel: április 26-án Szarvas ad otthont az Országos Vízitúra Bajnokság (OVTB) 2025-ös szezonnyitó fordulójának. A Szarvasi Városi Strand előtti partszakaszon indul a nap, ahol kajakosok, kenusok, SUP-osok és sárkányhajósok is vízre szállhatnak. A 20 kilométeres versenytáv mellett indítanak egy 8 kilométeres szabadidős futamot is, amelyek után mindenkit meleg étel, éremmel és jó hangulattal várnak a célban. A hajóbérlés is megoldott, így akkor is indulhatsz, ha nincs saját felszerelésed.

Vizitúrázók Szarvasnál
Fotó: Országos Vízitúra Bajnokság

Túrázóknak – természet, kultúra, közösség

Április 27-én a Kelet-Mecsek szívébe vezető IX. Kiss György Emlék- és Teljesítménytúrán 10, 18 és 34 kilométeres távok közül lehet választani. Az útvonal érinti Kiss György szobrászművész szülőfaluját, a helyi alkotásokat és természeti kincseket. Különleges emlékhelyek és izgalmas terep jellemzik a túrát. A terep változatos, néhol komolyabb szintemelkedéssel, de a csodás panoráma és az út menti látnivalók minden lépést megérnek.

Április 27-én vasárnap 10 órakor indul az Országos Közösségi Séta, amelyhez bárhonnak becsatlakozhatsz – egyedül, barátokkal, családdal vagy akár új ismerősökkel. Az Ignáth Éva és Kende-Hofherr Krisztina által szervezett 5,5 kilométeres séta nem verseny, hanem egy igazi, közösségi élmény. Ha szeretsz mozogni a friss levegőn, szeretsz másokkal mozogni, vagy csak egy kis aktív kikapcsolódásra vágysz, kapd fel a cipődet és sétálj te is! Az eseményt élő közvetítésen keresztül is követheted, így tényleg mindenki részese lehet az országos megmozdulásnak.

Válaszd ki a neked valót!Egyre hosszabbak a napok és egyre több lehetőség vár, hogy mozgásba lendülj! Nézz szét a holmozogj.hu eseményei között, és tervezd 

Videók
Kapcsolódó cikkek
Amikor a nyár elérkezik, a magyar folyók és tavak életre kelnek, és ezzel kezdetét veszi az egyik legkülönlegesebb és leginkább természetközeli sportesemény, az Országos Vízitúra Bajnokság.
Május utolsó előtti hétvégéjén végre ránk mosolyog a nap, és a jó idővel együtt megérkeznek a legizgalmasabb szabadtéri sportesemények is. Fedezd fel a természetet túrázás vagy bringázás közben, szeld a vizet SUP-pal vagy kenuban, vagy hódítsd meg a várost futva! Mozogj, érezd jól magad, és töltődj fel energiával!
Április 27-én újabb mérföldkőhöz érkezett a Kőszegi-hegység sportélete: a LAC Geschriebenstein Egyesület megrendezte az első Írottkő Hillclimb – Geschriebenstein Hillclimb futamot. A 12,1 km hosszú, technikás és kihívásokkal teli pálya 720 méter szintemelkedéssel vezette a terepfutókat és hegyikerékpárosokat Rattersdorfból egészen az Írottkő csúcsáig – amely egyben Burgenland és a Kőszegi-hegység legmagasabb pontja is.
Az április végi NN Ultrabalatonon először futhatott néhány kiválasztott két kört, azaz kétszer 211 kilométert. Az embert próbáló #Projekt422 kihívást Kéri Veronika egyetlen nőként teljesítette, méghozzá 64 óra 54 perc alatt. Futásával jótékony célt is szolgált, a Patrónus Háznak több mint ötmillió forintot gyűjtött.
Mórocza Andrea nyerte a 2025-ös NN Ultrabalaton egyéni versenyét, ráadásul új női pályacsúccsal. A magyar futó 18 óra 30 perc 15 másodperc alatt teljesítette a 211 kilométeres távot, közel 40 perccel megelőzve a legjobb férfi versenyzőt is. Az esemény történetében mindössze második alkalommal fordult elő, hogy női futó végzett az abszolút első helyen. 2012-ben Lubics Szilvia nyert abszolútban.
Legfrissebb cikkeink
Hétvégi programajánló: Novemberi lendület a Nyakas-hegytől Budaörsig
November közepén még bőven van mit kihozni az őszből: erdei ösvények, hangulatos futóversenyek, uszodai kihívások és családbarát futónapok várnak szerte az országban. Ha szeretnél egy utolsót nagyot mozdulni a tél előtt, ez a hétvége tökéletes alkalom rá.
Aktív Magyarok program
Olimpiai érmesek avatták fel az első iskolai mászófalat Cegléden – indul az országos boulder program
105 általános és középiskola bővülhet mászófallal az idei tanévben, számos beruházás zajlik már, az elsőt pedig kedden adták át Cegléden, s olimpiai érmesek is kipróbálták.
Sport Forum Hungary 2025: alakítsuk együtt a sport jövőjét – érdekes programok, nagy nevek, korszerű tudás
November 19–20-án jön a Sport Forum Hungary 2025, a régió legnagyobb sportszakmai fóruma. Két nap, több mint 1200 résztvevő, nemzetközi előadók és gyakorlati tudás: edzői és módszertani szekció, Sport & Tudomány nap, Sport Állásbörze, Szülői Fórum és a Sport Forum Awards. Íme a legfontosabb témák és néhány kiemelt előadó, plusz program-ízelítő a hivatalos menüből.
Őszi túrakaland a Gödöllői-dombságban – Itt a „PDK – Péceli Dombok Között” teljesítménytúra!
Novemberben a Gödöllői-dombság vár minden természetjárót! A Péceli Dombok Között teljesítménytúrán négy különböző táv közül választhattok kezdőktől a tapasztalt túrázókig. Baráti hangulat, panorámás ösvények és finom célbefutós tea garantált.
Szezonzáró közös mozgás a Nyakas-hegyen – gyalog vagy futva, ahogy jól esik!
Hangolódj a télre egy baráti, beszélgetős gyalogtúrával vagy könnyed terepfutással a Zsámbéki-medencében! Választható távok, gyerekbarát programok, mesés panoráma és forró tea vár november 15-én.
Novemberi futódömping – fuss velünk a következő hétvégén Te is!
Hétvégén tényleg minden a futásról szól – városi körök, vízparti aszfalt és hegyi ösvények várnak. A Holmozogj csapata ismét összegyűjtötte a hétvégi programokat. Válassz egy versenyt, húzd fel a cipőt, és gyűjtsd a kilométereket November második hétvégéjén!
2025 © holmozogj.hu