Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Megnyílt a nevezés a szezonzáró Alaptábor akadályfutásra

A november 10-i eseményen a család minden tagja megtalálhatja a neki való kihívást, hiszen a felnőttek futamai mellett külön kategóriában indulhatnak a 6-9, valamint a 10-15 év közötti gyermekek. Nevezz be és éld át az akadályfutás élményét!
Mozgásforma
Futás Futás

Immár második alkalommal rendezi meg szezonzáró OCR-versenyét a Magyar Futósport Egyesület, a Pest vármegyei Szada településen található Alaptáborban. Az OCR – angolul Obstacle Course Racing – olyan futást jelent, amely során a résztvevőknek természetes és épített akadályokat is le kell küzdeniük.

A november 10-i eseményre négy különböző kategóriában lehet nevezni, a szervezők célja pedig az, hogy az akadályfutás az egész család számára nagyszerű kikapcsolódás legyen. A táv minden esetben 5 kilométer, a 30-nál is több akadály között pedig szerepelnek függesztett akadályok, az egyensúlyérzéket próbára tevő kihívás, súlyemelés és lövészet is.

Akadályfutás gyermekeknek is

A “Peak” és “Base” kategóriákban az alsó korhatár 16 év. A “Rookie” csoportban 10-15, a “Kids” futamokon 6-9 éves gyermekek állhatnak rajthoz.

Fontos információ, hogy aki az akadályfutás végén befutóéremmel szeretne gazdagodni, annak október 30-án, szerdán 22 óráig kell nevezni. A később beérkező nevezésekhez a szervezők befutóérmet már nem tudnak biztosítani. A teljes versenykiírást ide kattintva olvashatod.

Ha rendszeresen szeretnél értesülni az ország legjobb szabadidős eseményeiről és a mozgással kapcsolatos hírekről, iratkozz fel hírlevelünkre!

Cimkék
#Futás   #OCR   
Videók
Kapcsolódó cikkek
Szeptember 6-án, minden idők legnagyobb magyar félmaratonján, a 24 ezer nevezőt számláló 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon dőlnek el a 2026. évi félmaratonfutó magyar bajnoki címek.
Elérte a maximális létszámot a félmaratoni és a 10 km-es táv is a 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon. A Budapest Sportiroda (BSI) szeptember 6-i eseményére a tavalyi kiugró rekordot is megdöntve több mint 24 ezren neveztek.
Rekordot döntött a Generali Night Run Budapest: a különböző futamokon és sportprogramokon közel 6000 fő vett részt, Budapest egyik legkülönlegesebb nyárzáró sporteseményén. Az egész napos programsorozat idén egy régi-új különlegességgel is bővült: hat év után ismét át lehetett úszni a Dunát.
Szeptember 6-án, a 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon a több tízezres mezőnyben egy egészen különleges társaság is rajthoz áll.
Szeptember 6-án a 41. Wizz Air Budapest Félmaraton több tízezres mezőnyében a hazai hip-hop és DJ-szcéna ismert alakja, OJ Sámson is ott lesz a rajtvonalnál.
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Egri futókör
Csodálatos környezet várja az egri Érsekkertben a futni vágyókat, akik számára a Körcsarnokban mosdó is rendelkezésre áll.
Ceglédi futókör
A ceglédi futókör 2023-ban a helyi focipálya és dzsudócsarnok mellett épült, a sportos hangulat tehát garantált.
Legfrissebb cikkeink
Aktívan búcsúztattuk a nyarat – mozgalmas augusztus az élménysport-programokon
A nyár utolsó hónapjában sem lassítottunk: augusztusban országszerte számos sportesemény kínált lehetőséget arra, hogy együtt mozogjunk, új kihívásokat keressünk és közösen gyűjtsünk élményeket.
Bajára érkezik a Vízi Ring – szeptember 12-én a Duna és a Sugovica kerül a középpontba
Szeptember 12-én Bajára érkezik a Vízi Ring országjáró vízitúra-sorozat: az idei tizedik állomáson rövidebb, családias evezés és egy 30 kilométeres, Fajszról Bajáig tartó Gemenc-kincse túra közül is lehet választani.
A bringások adják a Balaton új ritmusát: ősszel indul a régió második főszezonja
A nyári szabadságok és a fürdőszezon lecsengésével a Balaton egészen más, sokkal nyugodtabb ritmust vesz fel. A nyüzsgést felváltja a csendesebb őszi időszak, a színesedő táj pedig egyre többeket csábít aktív kikapcsolódásra. Az infrastrukturális fejlesztéseknek és az e-bike-ok elterjedésének köszönhetően a kerékpározás mára a régió egyik legfőbb őszi programjává vált. Ezt a trendet jelzi az is, hogy a szeptemberi Balaton Boat Show egyik kiemelt témája a hajók mellett a parti akítv turizmus lesz.
Ősszel sem állunk le – szeptemberben is élménysport-programok várnak országszerte
Véget ér a nyár, rövidülnek a nappalok, lassan beköszönt az ősz – de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ideje lenne leállni a mozgással. Sőt!
Egy karral 51 kilométert tolja kerekesszékes barátját a világbajnok paralimpikon
Szeptember 6-án, a 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon ismét egyedülálló teljesítményre készül Boronkay Péter és dr. Nagy András.
Futóorvosok a mezőnyben: sürgősségis, kardiológus és háziorvos is vigyáz a 41. Wizz Air Budapest Félmaraton résztvevőire
Több mint 15 orvos áll rajthoz különleges küldetéssel szeptember 6-án, a 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon.
2026 © holmozogj.hu