A nyár egyik legnagyobb élménye lehet a vándortáborozás

Az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság támogatásával idén közel 16 ezer gyermek jut el vándortáborozni, ami jelenthet erdei túrákat, kerékpáros tekeréseket, kenus kalandokat és zarándokként szerzett élményeket is.

Ezekben a hetekben az egész országban találkozhatunk kánikulában, esőben, szélben túrázó, kenuzó, kerékpározó vagy zarándokló gyermekekkel. Közülük vannak, akik cipelik a teljes csomagjukat, néha maguknak főznek, katonai sátrakban, jurtákban vagy éppen tornatermekben alszanak. Közben megismerik hazánk egy szép tájegységét, feszegetik teljesítőképességük határait és például mobiltelefonozás helyett egymással beszélgetnek. Ez a vándortáborozás.

BringásVándor
Fotó: Vándortábor

A táborok június közepe óta folyamatosan zajlanak, a nyárra tervezett létszám közel fele már el is jutott a táborokba. Több mint 700 turnusban táborozhatnak a gyerekek, 12 erdei, 12 vízi, 13 bringás és 4 zarándok útvonal épült ki, így az országban szinte bárhol lehet vándortáborozókkal találkozni.

A szervezők – az Országos Erdészeti Egyesület, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája – leveszik a tanárokról a szervezés terhét, mindenhol megszervezik a szállást és az étkezést is. Nem kell a sporteszközökkel sem bajlódniuk, mert jól karbantartott kerékpárok, kenuk várják a diákokat.

Erdei Vándor
Fotó: Vándortábor

Az állami támogatásnak köszönhetően a diákok kedvező áron, 49 ezer forintért juthatnak el egy hétre táborozni, ami a szállás, az étkezés és programok mellett a felszerelés (kerékpár, sisak, kenu, lapát stb.) biztosítását is tartalmazza. Az államtitkárság külön figyelt arra, hogy a nehezebb helyzetben lévő diákok is megismerjék a vándortáborozás szépségeit, ezért a fogyatékossággal élő, valamint a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű helyzetű gyermekek féláron járhatják be Magyarország egy-egy részét.

ZarándokVándor
Fotó: Vándortábor

Révész Máriusz, aktív Magyarországért Felelős Államtitkár elmondta:

„Valószínűleg még soha nem volt ekkora szükség arra, hogy gyermekeink a természetben mozogjanak és a virtuális világ helyett valódi élményekhez jussanak. Az egyhetes táborokban a gyerekek naponta, kétnaponta máshol szállnak meg. Gyalogolnak különböző távokat, eveznek 70-150 vagy bicikliznek 2-300 kilométert, megküzdenek az időjárással, a távolsággal, elfáradnak, megismerik a teljesítmény örömét, sokan kitolják teljesítőképességük határait. Mindeközben a képernyő nézegetése helyett közösségben vannak, beszélgetnek, tábortűznél énekelnek.”

VíziVándor
Fotó: Vándortábor
Videók
Kapcsolódó cikkek
A Mecsek legmagasabb pontján, 682 méteren álló Zengő-kilátó nyerte el az Év Kilátója címet. A természetjárók szavazatai alapján ez az építmény bizonyult 2025-ben a legkedveltebbnek az Aktív Magyarország és az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ által meghirdetett országos kampányban.
Ősszel elindult a Bringázz a suliba! program, a tesztidőszakban résztvevő intézményekben matricagyűjtéssel ösztönözték a gyerekeket az aktív iskolába járásra. 2300 gyermeket elérve gyűjtötték be az első tapasztalatokat, kiderült például, hogy a tanórákon így „könnyebb volt monoton feladatokat végezni”.
Aktív Magyarok program
105 általános és középiskola bővülhet mászófallal az idei tanévben, számos beruházás zajlik már, az elsőt pedig kedden adták át Cegléden, s olimpiai érmesek is kipróbálták.
Aktív Magyarok program
Az Aktív Magyarország és a Magyar Diáksport Szövetség új programja, az ÉLD+ Élménysport Diákoknak hatalmas érdeklődéssel indult: már közel 1000 iskolai csoport regisztrált a 17 sportág kipróbálására.
Aktív Magyarok program
Az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság újabb hat programot hirdetett meg 2026-ra, így már tizenkét területen nyílik lehetőség támogatást igényelni.
Legfrissebb cikkeink
Csússz bele a télbe – újra megnyílik a Balatonfüredi Jégvilág!
December 13-án este újra kinyit Magyarország egyik legkülönlegesebb téli helyszíne: a Balatonfüredi Jégpálya! Három pálya, egy kilométeres jégfolyosó, zenék, fények és forró hangulat vár mindenkit a Balaton partján.
A nők uralják idén a budapesti Mikulásfutást
Meglepő trendet mutatnak a jubileumi, 10. PENNY Mikulásfutás nevezési adatai: idén a hölgyek vették át az uralmat a mezőnyben. A vasárnapi, teltházas verseny 4500 fős rekordmezőnyének 59%-a nő, így a Télapó piros kabátja alatt most először többségében futónők rejtőznek.
A Mikulás fut, teker és túrázik is – piros sapkás mozgásdömping egész hétvégén
Mikulás most tényleg mindenhol feltűnik: piros sapkában fut, bringázik, túrázik, jótékonykodik, és közben egy egész országot mozdít meg. December Mikulás-hétvégéjén futóversenyek, bringatúrák, családi kirándulások és jótékonysági események várnak, a Velencei-tótól a Tisza-tóig, Borsodtól a Margitszigetig.
Rekordlétszámú Mikulás lepi el Budapestet: A tél egyik leglátványosabb eseménye jubilál
Pirosba borul Budapest belvárosa december 7-én, vasárnap: a jubileumi, 10. PENNY Mikulásfutáson minden eddiginél több, 4500 jelmezes futó árasztja el az utcákat. A Duna-parton, garantált hóesésben hömpölygő piros tömeg évről évre a budapestiek és az itt tartózkodó turisták egyik kedvenc látványossága. A résztvevők nemcsak a kilométereket gyűjtik, hanem ajándékokkal töltik meg az SOS Gyermekfalvak puttonyát is.
Ködben úszó csúcsok és saras ösvények – évzáró terepfutás a Nyúlcipőbolt Budai Trailen
Az Év utolsó versenyén, a Nyúlcipőbolt Budai Trail Télen közel 800 futó búcsúztatta az évet a Budai-hegység saras, ködös, zúzmarás ösvényein. Telki klasszikus versenyközpontja, profi terepfutas.hu-s szervezés, pályacsúcsok és ikonikus budai csúcsok tették teljessé a napot.
Hévíz nyerte az idei Óriás Tekerést – februárban jön az újabb kihívás!
Közel 2500 résztvevő és több mint 4400 tekerés – számokban így foglalható össze az első Óriás Tekerés. A 11 helyszínen zajló versenyt végül Hévíz nyerte Pécs és Kaposvár előtt, de a szervezők szerint a fő cél teljesült: az esemény sikerrel mozgatta meg a lakosságot és népszerűsítette a sportolást a téli időszakban is.
2025 © holmozogj.hu