Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

A japán nagykövetet is lenyűgözte a budapesti futóútvonal

Ono Hikariko nemcsak a 39. Wizz Air Budapest Félmaraton hangulatát élvezte, hanem a magyar főváros szépségét is. Japán magyarországi nagykövete a holmozogj.hu-nak arról is mesélt, milyen élmény volt nemzetközi mezőnyben teljesíteni a 21,1 kilométeres távot.
Mozgásforma
Futás Futás

Ono Hikariko már másodszor futott félmaratont Budapesten, és a holmozogj.hu-nak azt mondta, a gyönyörű magyar főváros ismét elvarázsolta őt.

“Szuper volt, nagyon élveztem a futást a Duna mentén! Mindenki kedvesen biztatott minket az útvonal során, így igazán szórakoztató volt. Minden alkalommal, amikor itt futok, felemelő élményekkel gazdagodom. A szurkolók biztatásának köszönhetően nem is volt olyan szakasza a távnak, ami igazán nehéz lett volna. Először csak az volt a célom, hogy befejezzem a versenyt, de a közönség támogatása olyan erőt adott, hogy végül gyorsabban futottam, mint gondoltam.”

“Mondhatjuk, hogy ez egy valóban nemzetközi félmaraton, hiszen a résztvevők egyharmada külföldről érkezett. Budapest gyönyörű város, méltán népszerű a futóturisták körében, valódi közösségi élmény itt lenni. A futás nem egyéni sportág, hanem egyfajta csapatsport. Nemcsak a futókkal, hanem a szurkolókkal is egy csapatot alkottunk” – fogalmazott Ono Hikariko.

A futás Japánban is egyre népszerűbb.

“Mostanában rengetegen kezdenek futni az én hazámban is. Remélem, hogy Magyarországról is sokan jönnek majd Japánba, akár a Tokió Maratonra, vagy más versenyeinkre” – biztatta a nagykövet asszony a magyar futókat egy kis japán kalandra.

Videók
Kapcsolódó cikkek
13 500 nevező, 7000 félmaratonista, rengeteg külföldi, a legjobb magyar hosszútávfutók, na meg Kovács Kokó István, Széphalmi Juliska, Gelencsér Tímea, Sarka Kata, Katus Attila és még sokan mások! Csodás nap volt!
Magyar és külföldi futók lepik el Budapestet vasárnap, a 39. Wizz Air Félmaraton idején, emiatt forgalmi változásokra kell készülni, döntően a Duna két partján.
Május 17-én huszonkilencedik alkalommal rajtolt el a Kékes Csúcsfutás, Magyarország egyik legkülönlegesebb kihívást jelentő szabadidősport eseménye. Itt dőltek el a Hegyifutó Országos Bajnokság címei is.
Ismét bebizonyosodott, hogy a magyar futóközösség elképesztő erőt képvisel: az idei Futókörök Napja során 25 helyszínen összesen 10.267 résztvevő gyűjtötte a kilométereket, és együtt egészen lenyűgöző, 89.345 kilométeres eredményt értek el futva vagy sétálva.
SZEOSZ-ESEMÉNY
Még nem késő csatlakozni a SZEOSZ 21 napos kihívásához: aki május 18-án elkezdi, még teljesítheti a programot június 16-ig.
Kapcsolódó programok
Dabasi futókör
Próbáld ki a nemzetközi színvonalú OBO Aréna mellett 2021-ben átadott futókört!
Legfrissebb cikkeink
Szavazással dől el, hol fut idén az Év Kerékpárútja
Elindult a hetedik alkalommal meghirdetett Év Kerékpárútja szavazás, ahol ismét a kerékpáros közösség döntheti el, melyik hazai útvonal érdemli ki az idei címet.
Mozgás Éjszakája: június 12-én a budapesti Hősök terén és közel 100 helyszínen
Június 12-én ismét életre kel a Mozgás Éjszakája: a budapesti Hősök terén, valamint további közel 100 helyszínen várják a mozogni vágyókat egy különleges, ingyenes sportélményre.
A Generali Night Run visszahozza Budapest egyik ikonikus eseményét, a Duna-átúszást
2026. augusztus 29-én rendezik meg az év egyik legizgalmasabb budapesti sporteseményét, az egész napos Generali Night Run nyárzáró sportünnepet, melynek újra része lesz a Duna-átúszás.
Pörög a május közepe – futás, bringa és közösségi sportélmények országszerte
Május közepén már teljes fordulatszámon dübörög a szabadtéri sportélet: hegyi futások, balatoni bringatúrák, tóparti versenyek és közösségi mozgásprogramok várják az aktív kikapcsolódás szerelmeseit.
Határtalan élmény az Írottkőn – tovább erősödött a Hillclimb hagyománya
Az Írottkő ismét megmutatta karakterét. Az Írottkő Hillclimb – Geschriebenstein Hillclimb 2026-os kiadása minden szempontból továbblépést jelentett: több résztvevő, erősebb mezőny és még több emlékezetes pillanat jellemezte az idei versenyt.
111 ezer kilométer a Tisza-tó körül: 1700-an, köztük veterán velocipéd-világbajnok is tekert a 19. BorsodChem Tour de Tisza-tón
Lenyűgöző közösségi teljesítmény tette felejthetetlenné a BSI népszerű kerékpáros eseményét
2026 © holmozogj.hu