16 ezren a SPAR Maraton első napján

110 országból mintegy 30 ezren neveztek a mozgás ünnepére, közülük 16 ezren már a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztivál első napján teljesítették az általuk kiválasztott futó vagy séta távok valamelyikét. Vasárnap a maratonistákat ünnepli Budapest, a szervezők azt kérik, minél többen jöjjenek és szurkoljanak a nemzetközi futómezőnynek.
Mozgásforma
Futás Futás

Az utóbbi évek legjelentősebb és legnépesebb szabadidős sporteseménye kezdődött szombaton Budapesten. Vasárnap elsősorban a maratonistáké lesz a főszerep, a szombat viszont a családi fesztivál napja volt. A legkisebb óvodásoktól a legidősebb, 80 év feletti résztvevőkig nyolc futótáv, négy városi túra és a 2,3 kilométeres Gondosóra gyaloglás közül választhattak az indulók.

Spar Budapest maraton első nap délután 2

Egyre többen futnak Magyarországon

A mezőnyben olyanok is sokan voltak, akik életükben először vettek részt szabadidős sporteseményen, hogy legyőzzék önmagukat és teljesítsék az általuk választott távot. Természetesen a rutinos hobbifutók és az élversenyzők sem hagyhatják ki az év legnagyobb tömegversenyét, a szombati nap leghosszabb távján, az S-Budget 10 kilométeres futáson például a nők között Szabó Nóra nyert, aki a hónap elején Berlinben új maratoni országos rekordot futott.

„Nagyon szeretek itt futni, Budapest gyönyörű, szuper a hangulat, ezt mindenkinek át kell élnie egyszer. És soha nem felejtem, hogy 23 évesen én is teljesen amatőrként kezdtem, óriási élmény egy ilyen verseny. A holnapi maraton indulóinak pedig azt üzenem, hogy sikerülni fog nekik, meg tudják csinálni, élvezzék ki minden pillanatát, mert életük egyik meghatározó élménye vár rájuk” – nyilatkozta a célban Szabó Nóra, aki 33 perc 9 másodperces idővel új egyéni csúcsot futott szombaton. A férfiak 10 kilométeres versenyét Gáll András (Trion SC) nyerte 31 perc 12 másodperccel.

Spar Budaest maraton szombat 7

A rendszeres testmozgás mosolygósabbá teszi az életet

A SPAR Maratonka Sulifutamon 4000 diák és pedagógus vett részt, de rendeztek külön suliváltót, a kisgyerekes családok pedig az 1000 méteres Nestlé Családi Futáson álltak rajthoz.

A mezőnyben, amelynek tagjait Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság is köszöntött, ott volt Nagy Vivien paralimpikon boccia-játékos is.

Szintén kilátogatott a rendezvényre Paul Fox, az Egyesült Királyság magyarországi nagykövete, aki a 2,3 kilométeres Gondosóra Gyalogláson vett részt, amelyhez idén a Mellrákinfo Egyesület is csatlakozott.

A diplomata váltók versenyére 16 ország 132 diplomatája nevezett. Olaszország, Litvánia, Szlovénia és Pakisztán a legmagasabb, “nagyköveti szinten” képviselte magát.

Spar Budapest maraton első nap délután 6

„Csodás napon vagyunk túl, méltó módon ünnepeljük a Budapest Maraton 40. születésnapját. Reggeltől késő délutánig sorra indítottuk a futamokat, tele fiatalokkal és idősekkel. Csak ma 16 ezren üzenték innen az országnak, amit ők már tudnak: a rendszeres testmozgás mosolygósabbá teszi az életet. Holnap következik a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztivál királyszáma, a 42 kilométeres maraton, évek óta nem látott nagyságú mezőnnyel, köztük több mint ezer olyan magyarral, aki életében először teljesíti a távot, és rekord létszámú külföldi nevezővel a világ 110 országából. Arra biztatok minden budapestit és a város környékén élőt, hogy jöjjön el a rakpartokhoz és szurkoljon a nemzetközi futókaraván tagjainak vasárnap reggel 9 órától” – mondta Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda ügyvezetője.

Videók
Kapcsolódó cikkek
December 15-én hivatalosan is lezárult a 21 Napos Kihívás, amely az elmúlt hónapokban nemcsak a futópályát, hanem a résztvevők mindennapjait is megtöltötte mozgással, energiával és közösségi élménnyel.
Lenyűgöző látványban volt része vasárnap a budapesti járókelőknek és turistáknak: a Fővám téren és a Duna-parton 4500 piros ruhás, fehér szakállas futó hömpölygő tömege teremtett varázslatos karácsonyi hangulatot.
A Mecsek legmagasabb pontján, 682 méteren álló Zengő-kilátó nyerte el az Év Kilátója címet. A természetjárók szavazatai alapján ez az építmény bizonyult 2025-ben a legkedveltebbnek az Aktív Magyarország és az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ által meghirdetett országos kampányban.
Meglepő trendet mutatnak a jubileumi, 10. PENNY Mikulásfutás nevezési adatai: idén a hölgyek vették át az uralmat a mezőnyben. A vasárnapi, teltházas verseny 4500 fős rekordmezőnyének 59%-a nő, így a Télapó piros kabátja alatt most először többségében futónők rejtőznek.
Kapcsolódó programok
Kaposvári futókör, Cseri park
Ez a 2020-ban átadott futókör egy lakótelep zöldövezetében halad, a helyben élők nagy örömére: nincs kifogás, futni kell!
Budapest IV. kerületi futókör
A Szilas-patak újpesti szakaszának partján kialakított futópálya nyugodt környezetben épült, amely mellett bringapark és pumpapálya is található.
Legfrissebb cikkeink
Januári közepi lendület - Futócipő, bakancs, korcsolya!
A Holmozogj csapata ismét összegyűjtötte a legjobb hétvégi programlehetőségeket - mutatjuk, hol mozdulhatsz meg igazán január közepén. Hideg ide vagy oda, az élmény garantált!
Januári évkezdő hétvége – óriási hóhelyzet, irány a szabadba!
Berobbant az új év, vastag a hó, és végre igazi téli hangulat uralkodik!
Történelmi sportesemény a Városligetben: Érkezik az első hazai Street Snowboard Európa Kupa a Generali Freeze Fesztivál keretében
Január 9. és 11. között Budapest a nemzetközi snowboard világ központjává válik. A Városligeti Műjégpályán rendezik Magyarország első FIS Street Snowboard Európa Kupa futamát a városi freestyle snowboard egyik legdinamikusabban fejlődő szakágában, a Rail Jam formátumban.
Sikeres szezonkezdet Mátraszentistvánon: a kiváló hóviszonyok meghozták a kedvet a hazai síeléshez
Miközben az ország jelentős részét és a fővárost is friss hótakaró borította be az elmúlt napokban, a hegyekben igazi téli csúcsszezonnal indult az év. A Mátraszentistváni Sípark friss adatai szerint a magyar családok ki vannak éhezve a havas élményekre: a téli szünetben több mint 6000 vendég kereste fel az ország egyik legnépszerűbb síterepét, kihasználva a kiváló sportolási feltételeket.
II. Évindító túra Szendrőn – Jégvirág, borvirág túra a Korlát-hegy pincéihez
Mozgással indulna az új év? Január 2-án Szendrőn egy hangulatos, vezetett túra várja azokat, akik szeretnék az ünnepi időszak után aktívan kezdeni 2026-ot. Jégvirágos táj, régi présházak, meleg tea, forralt bor és akár Ötpróba-pontok – ideális évindító program túrázóknak és családoknak.
Mozgásban az ország: 157 ezer nevezővel idén rekordot döntött, 2026-ban 16 eseménnyel ad lendületet a magyaroknak a Budapest Sportiroda
Új csúcsokat döntött 2025-ben a hazai szabadidősport és mára jelenős pozitív társadalmi trenddé vált a mozgás Magyarországon. A legnagyobb hazai szabadidősport-eseményszervező, a Budapest Sportiroda (BSI) idei eseményeire összesen 157 ezer nevezés érkezett, ami egyértelműen jelzi, hogy a futás és a közösségi sportélmény népszerűbb, mint valaha.
2026 © holmozogj.hu