Szombat: Forgatag vízen és a parton
A rendezvény augusztus 9-én, szombaton délelőtt 9-kor egy ünnepélyes megnyitóval és hajókeresztelővel veszi kezdetét. Ezt követően egészen délután háromig a vízé lesz a főszerep. Az Aktív Magyarország támogatásának köszönhetően kibővült hajóparkkal – három-, négy- és ötszemélyes kenukkal, túrakajakokkal és SUP deszkákkal – bárki vízre szállhat, hogy egy 60 perces turnus keretében élvezze a tó nyugodt vizét. A részvétel feltétele a biztos úszástudás, a mentőmellény használata pedig kötelező. A szorgalmas evezők ráadásul értékes Ötpróba pontokat is gyűjthetnek.

Azonban a karnevál nem csak a vízről szól. A szervezők egy vadonatúj, izgalmas kihívással is készültek: „Kerüljük meg a tavat!” néven háromfős csapatoknak hirdetnek egy 10 km-es futó- vagy sétaversenyt, ahol a csapattagok váltóban teljesítik a festői távot. Indulás 10:00-12:00 között folyamatosan!
- szakasz 1-10 pontig: táv 3,1 km; szint 20m
- szakasz 10-20 pontig: táv 3,2 km; szint 40m
- szakasz 20-23 pontig: táv 3,3 km; szint 70m
Emellett a túrázás kedvelői a GEOGO alkalmazás segítségével önállóan is felfedezhetik a környéket a Meszes-Földvárhoz vezető rövidebb (5,2 km), vagy a Martonyi kolostorromhoz tartó hosszabb (17,5 km) útvonalon.
- Meszes Földvárhoz – túra – 1 gyalogos ötpróba pontért
- Időtartama 1,5 óra, hossza 5,2 km; szint 200 m
- Útvonal: Rakaca stég, Vár – völgy, Meszes – Földvár, Meszes kőbánya és vissza
- Martonyi kolostorrom túra – 2 gyalogos ötpróba pontért
- Időtartama 4,5 óra, hossza 17,5 km; szint 400 m
- Útvonal: Rakaca stég, Szalonna református templom, Martonyi kolostorrom, Martonyi – Rakaca stég Meszes
A két keréken érkezők számára vezetett biciklis túrák indulnak Szendrőből a víztározóhoz, illetve a martonyi jurtatáborhoz. Minden kerékpárral induló egy tornazsákkal és egy jelvénnyel lesz gazdagabb.
- Tekerés a víztározohoz
- Időtartama 2 óra, hossza 20 km; szint 50 m
- Útvonal: Szendrő Sportközpont, Csehi, Rakaca stég, Szalonna református templom, Rakaca stég
- Indulás: 9:00
- Martonyi jurtatábor megtekintése – 1 kerékpáros ötpróba pontért
- Időtartama 1 óra, hossza 10 km; szint 50 m
- Útvonal: Rakaca stég, Martonyi, Jurta tábor és vissza
- Indulás: 14:00
Vasárnap: Kalandok a sziklafalon
A hétvége egy egészen különleges kalanddal zárul. Augusztus 10-én, vasárnap a helyszín a bódvarákói Esztramos-hegy, ahol egy via ferrata pályán tehetik próbára magukat a résztvevők. A „Családi” elnevezésű, B nehézségű útvonalnak köszönhetően hegymászó tapasztalat nélkül is bárki belekóstolhat a sziklamászás semmihez sem fogható élményébe. A bátrabbak pedig a „Sárkányhát” nevű szakaszt is teljesíthetik további Ötpróba pontokért.
Fontos tudnivalók!
A rendezvény befogadóképessége korlátozott (maximum 400 fő), ezért a részvétel minden programon előzetes regisztrációhoz kötött, melyet az info@szendroitura.hu email címen lehet megtenni. Az előnevezési díj augusztus 7-ig 1000 Ft, a helyszínen egységesen 1500 Ft. A környező települések lakói (Szendrő, Galvács, Szuhogy, Perkupa, Szögliget, Szalonna) lakcímkártya felmutatásával ingyenesen vehetnek részt az eseményen, de számukra is kötelező az előzetes jelentkezés. A vasárnapi programon is csak előjelentkezéssel lehet részt venni, a részvétel díja itt 3000 Ft.
A sportprogramok mellett airsoft lövészet, a Mozdulnék Sportlabor mérései és egyéb honvédelmi bemutatók is színesítik a kínálatot, így garantált, hogy senki sem fog unatkozni a 3. Rakaca Tavi Vizi Karneválon.