Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Krausz Gábor is főz a Budapest Maraton résztvevőinek

A közösségi mozgás élménye mellett számos kiállító és kiegészítő program is várja a hétvégi 39. SPAR Budapest Maraton Fesztivál résztvevőit. A Megyünk Tovább Előre Alapítvány vendégeként Krausz Gáborral együtt ott lesznek például a TV2 sztárséfjei is, akik 400 adag ételt fognak készíteni azoknak, akik támogatják az alapítványt.  
Mozgásforma
Futás Futás

Kerek évfordulót ünnepel idén a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztivál, hiszen éppen 40 éve, 1984-ben rendezték meg az első tömegmaratont a fővárosban. Az október 12-én és 13-án zajló grandiózus eseménynek nem véletlenül „A mozgás ünnepe” a mottója, hiszen nemcsak a maratonisták győzhetik le a 42 kilométeres távot és önmagukat, hanem várnak a szervezők mindenkit, aki akár csak egy rövid futó-, vagy gyaloglótáv teljesítésével is jelezni szeretné, hogy fontos számára a sport és a mozgás, és jelenlétével is megüzenné az egész országnak, hogy a rendszeres testmozgás jobbá és mosolygósabbá teszi az életet. 

És, hogy mit keresnek a séfek a futóversenyen? 

“Mivel nem akartunk futni, vagyis Andris és Frici sem, ezért eldöntöttük, hogy inkább főzünk…” – mondta a sztárséf nevetve, aki hozzátette: “Ez egy nagyon jó kezdeményezés, ami mellé szívesen beállunk. Először arról volt szó, hogy 20-30 adag ételt készítsünk el, de mi akkor inkább úgy határoztunk, hogy hatalmas üstökben főzünk egy finom paprikáskrumplit. Közkedvelt ételt kellett választani, és nekünk erre esett a választásunk. Egy jó futás után azért az jól tud esni” – magyarázta Krausz Gábor, akitől meg sem kellett kérdezni, hogy szerinte hogy tudja a megfelelő táplálkozás támogatni az aktív sportolást. 

A híres séfek főztjét kóstolgatva a standjuknál lehet találkozni számos olimpiai bajnokkal, érmessel, ismert sportolóval is, akik az alapítvány váltóit erősítik. Nagy László kézilabda világválogatott például a Semmelweis Egyetem urológus professzorával és annak gyógyult betegével fut majd egy váltóban, de biztosan ott lesz velük dr. Kiss Gergely, Fodor Rajmund és Székely Bulcsú olimpiai bajnok vízilabdázó is. Tőlük lehet aláírást kérni, szelfit készíteni. Az általuk aláírt pólók vásárlásával pedig lehetőség van az alapítvány támogatására.

A 39. SPAR Budapest Maraton Fesztiválról sok lényeges dolog kiderül ebből a cikkünkből, a külföldi nevezők rekord magas számáról pedig itt írtunk részletesen. Írtunk a felvidéki Kele Gézáról is, aki a Budapest Maratonon teljesítheti élete 225. hivatalos városi maratonját, valamint arról, hogy az Országos Mentőszolgálat munkatársai is jelentős létszámban állnak rajthoz a hétvégi futóünnepen.

Videók
Kapcsolódó cikkek
Már csak négy hét van hátra az év legnagyobb szabadidős sportrendezvényéig, a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztiválig. A két napos esemény minden évben a mozgás és a futás ünnepe, ám idén ez duplán is igaz lesz, hiszen éppen 40 éve, 1984-ben rendezték az első tömegmaratont Budapesten.
Egy hét van a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztiválig. Az ország legnagyobb futóeseménye idén kerek évfordulót ünnepel, hiszen éppen 40 éve, 1984-ben rendezték az első tömegmaratont Budapesten. Október 12-én és 13-án a futók mellett azokat is várják, akik a városi séták teljesítésére vállalkoznak.
Soha korábban nem jelentkezett egyetlen magyarországi szabadidős sporteseményre sem olyan sok külföldi, mint a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztiválra. 107 országból mintegy 6000 külföldi nevező van már, így jócskán megdől a korábbi 5400 fős rekord, amely még a koronavírus-járvány előtti időszakban született.
A klasszikus maratont akár csak egyszer is lefutni hatalmas kihívás és életre szóló élmény. Ám vannak olyan különleges sportemberek, akik a 42 kilométeres táv első sikeres teljesítése után már nem tudnak, vagy nem is akarnak leállni. A felvidéki Kele Géza is ilyen!
Az Országos Mentőszolgálat főigazgatója, Dr. Csató Gábor is rajthoz áll vasárnap a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon. Váltóban elindul Győrfi Pál szóvivő és sok más mentős is ott lesz a mezőnyben. Csató Gábor örül, hogy vírusszerűen terjed a mozgás szeretete a mentőszolgálatnál. 
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Pápai futókör
A futókör Pápa egyik kedvelt zöldterületén, a Külső-Várkertben helyezkedik el, amely rengeteg szabadidős kikapcsolódást nyújt.
Ceglédi futókör
A ceglédi futókör 2023-ban a helyi focipálya és dzsudócsarnok mellett épült, a sportos hangulat tehát garantált.
Gyömrői futókör
A gyömrői futókör az ismert tófürdőt, illetve a helyi focipályát kerüli meg. Garantált kikapcsolódás a sportélmény mellett!
Legfrissebb cikkeink
Több mint 2000 futóval és teltházzal zárta a szezont a dm Balaton Run Zamárdiban
Nagy sikerrel zárult a 2026-os szezon: a Maratonman Versenysorozat szezonzáró eseményén, a dm Balaton Runon több mint 2000 futó állt rajthoz Zamárdiban.
Pataki Ádámék és dr. Zacher Gáborék is teljesítették a 6. Liget Élményfutást
Csodálatos napsütésben, telt házzal, önfeledt családi pillanatokkal és ezer meg ezer mosollyal zárult vasárnap a Budapest Sportiroda legvidámabb szabadidősport-eseménye, a 6. Liget Élményfutás.
A testnevelés tanórai kereteibe került a vitorlázás a balatonalmádi általános iskolába, ahová Vadnai Jonatán világbajnok is járt
Az idei tanévben bekerült a vitorlázás a tanórai keretbe Balatonalmádiban, a Györgyi Dénes Általános Iskolában.
Berobbant a stopper nélküli „Urban Race” - őrület: 25 állomásos akadálypálya várja a 6. Liget Élményfutás mezőnyét
Öt év alatt megduplázódott a mezőny – idén a Műjégpálya épülete is megnyílik a futók előtt.
Több mint 200 résztvevő, 30 kilométer, szél,hullámok és egy felejthetetlen kaland –sikeresen lezajlott a VÍZIRING - GemencKincse Vízitúra
Szeptember 12-én ismét megtelt élettel a bajai Kajak-Kenu Pont és a Duna partja. Több mint kétszázan vettek részt a VíziRing bajai állomásán, amelynek egyik kiemelt programja a Gemenc Kincse Vízitúra volt.
Közel 1000 versenyző, extrém időjárás és felejthetetlen teljesítmények a Balatonman Fűzfő Triatlon Fesztiválon
Közel 1000 indulóval, teltházzal rendezték meg szombaton a Balatonman Fűzfő Triatlon Fesztivált.
2026 © holmozogj.hu