Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Színházi csúcstalálkozó a 40. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon

Valódi színházi csúcstalálkozónak ad otthont idén október 11-12 között a 40. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A 14 éves múltra visszatekintő, Európában egyedülálló „Fut a színház” versenyre rekordszámú, összesen 25 csapat nevezett.
Mozgásforma
Futás Futás

Rekordot dönt a 14 éves „Fut a színház”

A rajtvonalnál budapesti és vidéki színházak, független társulatok, fesztiválok és zenei együttesek képviselői sorakoznak fel, bizonyítva, hogy a kezdeményezés a magyar színházi és művészeti élet egyik legfontosabb közösségi eseményévé vált.

Ahol a művészlélek és a futólélek összeér: 14 év hagyománya

A 2011-ben 8 csapattal indult program mára elengedhetetlen része a fesztiválnak. A számok önmagukért beszélnek: az elmúlt 13 év során összesen 280 színházi stafétát köszönthettünk a célban; 45 színház, színházi intézmény, produkció, sőt filmsorozat összesen több mint 1200 művésze és munkatársa kapcsolódott be a különleges versenybe. Vannak, akik a kezdetektől fogva hűséges résztvevők: a Nemzeti Táncszínház, a Magyar Állami Operaház és a Vígszínház váltói idén, a 14. alkalommal is ott lesznek a rajtnál.

A maratonstaféta győztesének járó serleget az évek során olyan csapatok hódították el, mint a Kolibri Színház (2011), az Újszínház (2019), a Vígszínház (2013, 2014, 2015) és a címvédő, sokszoros győztes Magyar Állami Operaház. A mezőnyben olyan elismert művészek is futottak, mint a Kossuth-díjas Miklósa Erika és Udvaros Dorottya, mellettük pedig 19 Jászai Mari-díjas színművész is teljesítette már a távot.

A verseny nem csupán a sportteljesítményről, hanem a közösségépítésről és a hangulatról is szól. Ahogy Csőre Gábor színművész első maratonja után fogalmazott.

“Fantasztikus hangulatú esemény a SPAR Budapest Maraton. Igazi ünnepe a városnak. A lelkek ünneplőbe öltöznek, jókedvről és egymás feltétlen tiszteletéről szól ez a nap.”

2025: A rekordok és találkozások éve

Az idei 25 csapatos részvételi csúcs egyértelműen jelzi a program növekvő népszerűségét. A mezőny idén különösen sokszínű: először csatlakozik a futókhoz a Madách Színház, a Radnóti Színház, az Erkel Színház és a Győri Nemzeti Színház.

A teljes idei indulói lista hűen tükrözi a színházi csúcstalálkozó jellegét: a Magyar Állami Operaház, a Vígszínház, a Radnóti Színház, a József Attila Színház, a Nemzeti Táncszínház, az Örkény Színház, a Madách Színház, az Erkel Színház, a Centrál Színház, a Magyar Színház, a Győri Nemzeti Színház, az Ördögkatlan Fesztivál, a Jurányi-ház, valamint a zenei életet képviselő Magyar Nemzeti Férfikar, a Szent Efrém Kórus és a Magyar Rádió Művészeti Együttesei is indítanak csapatot.

A verseny rangját emeli, hogy számos színházigazgató és vezető is a futók között lesz. A váltókban neves színművészek – köztük Trokán Anna, Mészáros Blanka, Ódor Kristóf, Zöld Csaba, Szántó Balázs, Máthé Zsolt, Berényi Nóra, Zsigmond Emőke, Medveczky Balázs és Mészáros Piroska – mellett a színházi szakma szinte minden területe képviselteti magát. Az esemény különlegességét egy-egy egyéni teljesítmény is emeli: idén futja első maratonját Bátyai Éva, az Újszínház színésznője és Sebestyén Aba színházi rendező, színész.

Jótékonyság és közösség

A „Fut a színház” program a sportteljesítményen túl a társadalmi felelősségvállalást is fontosnak tartja. A csapatok nevezési díja jótékonysági célt szolgál: idén a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházat támogatják. A kezdeményezés eddig összesen 4,7 millió forinttal segítette a kedvezményezett kulturális intézményeket.

Az október 11-12-i 40. SPAR Budapest Maraton Fesztivál minden idők legnagyobb magyar szabadidősport-rendezvénye lesz. A Budapest Sportiroda (BSI) által szervezett esemény a jubileumi évben nemcsak hazai részvételi rekordot dönt, de az egyéni maratonisták számát tekintve Budapestet Európa legjelentősebb futófővárosai közé emeli.

A kétnapos fesztiválon a rövidebb családi távoktól a 10 kilométeres és a klasszikus maratoni távig mindenki megtalálja a számára megfelelő kihívást. A futók a főváros legszebb, világörökségi helyszíneket is érintő útvonalán élvezhetik a Duna-parti panorámát. Az esemény központja hagyományosan az ELTE Lágymányosi Campusánál, a Pázmány Péter sétányon lesz.

Fotók: Budapest Sportiroda

Videók
Kapcsolódó cikkek
Kettős magyar győzelemmel és sporttörténelmi részvételi rekorddal zárult a jubileumi, 40. SPAR Budapest Maraton Fesztivál vasárnapi, klasszikus távja.
Több tízezer futóval és látogatóval startolt a jubileumi SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A szombati nyitónap után vasárnap következik minden idők legnagyobb magyarországi maratonja.
Soha nem látott nemzetközi érdeklődés a 40. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon: 119 országból több mint 9000 külföldi futó nevezett, a klasszikus maratoni mezőny fele pedig határon túlról érkezik.
Rekordlétszámú mezőny futja be hétvégén Budapestet: október 11–12-én a 40. SPAR Budapest Maraton Fesztivál miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani, miközben a város legjobb pontjain ezrek szurkolhatnak a futóknak.
A 40. SPAR Budapest Maraton Fesztivál sporttörténelmi léptékéhez méltó csapatmunka: közel 1400 ember dolgozik a háttérben, hogy a több mint 40 ezer résztvevő biztonságban és élményekkel gazdagon fusson végig Budapest legszebb útvonalain.
Kapcsolódó események
Legfrissebb cikkeink
Élménysport-programokkal indult a nyár!
Júniusban is pezsgő sportélet várta az aktív kikapcsolódás szerelmeseit a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) Élmény- és Szabadidősport Programjának eseményein.
Az űrhajóstól a generációkutatón át a matematikusig: hírességek, akik megküzdöttek a Balatonnal
A Balaton-átúszás Révfülöp és Balatonboglár közötti, 5,2 kilométeres távja a hazai nyár találkozóhelye, ahol az egész ország megfordul: a mezőnyben ismert és átlagemberek együtt küzdenek a méterekkel.
Júliusban is a SZEOSZ élménysport-programjain pezseg az ország
A nyár kellős közepén sem kell lemondani az aktív kikapcsolódásról! A Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) júliusban is számos élménysport-programmal várja a mozogni vágyókat országszerte.
A hőség miatt körültekintő óvintézkedések mellett, sikeresen zajlott le a 32. DECATHLON Futóest
Csaknem ötezer futó állt rajthoz szombat este a 32. DECATHLON Futóesten. A Budapest Sportiroda (BSI) rendezvényén a résztvevők fegyelmezetten követték a szervezők hőségriadós tájékoztatását.
Magyarországon először: a mezőnnyel együtt futó orvosok állnak szolgálatba a 32. DECATHLON Futóesten
Az éjszakai versenyen a debütáló orvosi hálózat mellett extra hűtéssel és hőségriadós tájékoztatóval készül a kánikulára a Budapest Sportiroda.
44. LIDL Balaton-átúszás: különleges intézkedések az alacsony vízállás miatt
Az utóbbi évek legnagyobb nyíltvízi úszóeseményére készül a Budapest Sportiroda: a 44. LIDL Balaton-átúszás teljesen betelt, a nevezést lezárták.
2026 © holmozogj.hu