Színházak találkozója a 30. ALDI Női Futógálán

A futás szerelmesei között a kulturális élet képviselői, köztük az Újszínház, a Vörösmarty Színház és a Magyar Színház színművésznői, az Operaház művészei és a Vígszínház munkatársai is rajthoz állnak június 1-én, vasárnap a Népligetben, a 30. ALDI Női Futógálán. Az esemény, amely idén különleges, ékszerként is viselhető befutóéremmel lepi meg a különböző távokat teljesítő hölgyeket, az utóbbi évek legnagyobb női futóünnepének ígérkezik.
Mozgásforma
Futás Futás

A Budapest Sportiroda (BSI) szabadidősport rendezvényein rendre találkozhatunk a kulturális élet sportos képviselőivel. Így lesz ez 30. ALDI Női Futógálán is, ahol a várhatóan nyolcezer fős mezőnyben színésznők, zenészek és színházi szakemberek is rajthoz állnak.

Találkozhatunk majd az Újszínház és a Magyar Színház művésznőiből álló váltóval, Orosz Csengével, Bátyai Évivel (Újszínház) és Varga Fekete Kingával (Magyar Színház), akik évek óta elkötelezett résztvevői a futógálának. Nemcsak kollégák, de közeli barátnők is, akik számára elmaradhatatlan ez a közös sportélmény. Külön érdekesség, hogy Kingának és Csengének ez lesz az első futóversenye friss házasként, hiszen mindketten a közelmúltban mondták ki a boldogító igent. Bátyai Évi pedig rutinos futónak számít, több félmaratont teljesített már, sőt, SUP-pal a Balatont is átevezte, és egy maraton teljesítése is szerepel a tervei között.

Orosz Csenge és Bátyai Évi
Orosz Csenge és Bátyai Évi. Fotó: Budapest Sportiroda

Az Operaház művészvilága sem marad távol a sportos kihívástól: a 10 km-es páros távon egy különleges duó indul. Szili Gabriella, a Magyar Állami Operaház kórusának szoprán szólamvezetője és Rönkös Ildikó, a zenekar csellistája együtt vág neki a távnak, bizonyítva, hogy a zene és a sport tökéletesen kiegészítik egymást.

A színházi futók sorát gyarapítja Ballér Bianka, a székesfehérvári Vörösmarty Színház színésznője is, aki a 10 kilométeres egyéni távon méretteti meg magát.

A Vígszínház csapata sem tétlenkedik: két lelkes, háromfős női váltóval képviseltetik magukat a futógálán. A színház sokszínű közösségét tükrözve a csapatokban a művészeti titkárság, a szervezési iroda, a marketing és sajtó osztály elhivatott munkatársai mellett súgó és rendezőasszisztens is futócipőt húz.

Hihetetlenül jó érzés látni, hogy ez az esemény sok évtized múltán is ilyen sikeres és népszerű, és hogy az eredeti küldetés ma is érvényes. Sok ezer nő számára ez „a nagybetűs futóverseny”, egy igazi közösségi ünnep – emelte ki Kocsis Árpád, a BSI versenyigazgatója – Az pedig külön öröm számunkra, hogy évről évre egyre több ismert személyiség, művész csatlakozik hozzánk, tovább színesítve a mezőnyt és inspirálva másokat is a mozgásra.

Bátyai Évi
Bátyai Évi. Fotó: Budapest Sportiroda

A 30. ALDI Női Futógála távok széles választékával várja a résztvevőket: 10 km (egyénileg vagy párban), 5 km, 2,5 km futás, 2,5 km gyaloglás, 3×2 km-es váltó és 1000 méteres Családi Futás szerepel a programban. Az idei esemény különlegessége a jubileumi, egyedi befutóérem, amelynek közepe kivehető és nyakláncon is viselhető, így a teljesítés emléke stílusos kiegészítőként marad meg.

Videók
Kapcsolódó cikkek
A magyar turizmus legbefolyásosabb formálói közé választották Kocsis Árpádot, a Budapest Sportiroda (BSI) ügyvezetőjét. A szakma legrangosabb kiadványa, a „Turizmus 50 fontos szereplője” a 2025-ös év teljesítménye alapján ismerte el a szakember és csapata munkáját.
Új csúcsokat döntött 2025-ben a hazai szabadidősport és mára jelenős pozitív társadalmi trenddé vált a mozgás Magyarországon. A legnagyobb hazai szabadidősport-eseményszervező, a Budapest Sportiroda (BSI) idei eseményeire összesen 157 ezer nevezés érkezett, ami egyértelműen jelzi, hogy a futás és a közösségi sportélmény népszerűbb, mint valaha.
Lenyűgöző látványban volt része vasárnap a budapesti járókelőknek és turistáknak: a Fővám téren és a Duna-parton 4500 piros ruhás, fehér szakállas futó hömpölygő tömege teremtett varázslatos karácsonyi hangulatot.
Magyar győzelemmel zárult, és több mint 20 ezer embert mozgatott meg a 40. Wizz Air Budapest Félmaraton, amely minden idők legnagyobb hazai félmaratonja volt. A férfiaknál Karsai Gábor, a nőknél Vindics-Tóth Lili diadalmaskodott, elnyerve ezzel a félmaratoni országos bajnoki címet is. A jubileumi versenyen csúcsot döntött a külföldi futóturisták részvétele is, ami jelentősen hozzájárult Budapest turisztikai bevéleteihez és emelte a főváros nemzetközi presztízsét.
Minden idők legnagyobb magyarországi félmaratonjára készül Budapest. A Budapest Sportiroda jubileumi eseménye nemcsak 13 800 fős, rekordot jelentő félmaratoni mezőnyével, de összességében több mint 20 800 nevezőjével is történelmet ír. A számok érdekes bepillantást engednek a grandiózus esemény kulisszái mögé, íme 13 érdekesség a minden hazai rekordot túlszárnyaló félmaratonról.
Kapcsolódó események
Legfrissebb cikkeink
Együtt túrázott az ország – nagyszámű részvétel az ingyenes Rejtett Kincsek Túráin
Országszerte tíz helyszínen várták február 28-án a túrázni vágyókat a második alkalommal megrendezett Rejtett Kincsek Túrái programon.
Baján a víz az úr – ezért érdemes felfedezni a Mogyi Bajai Vízisport Klub világát
Vízivándor táborok, kajak-kenu edzések, napközis táborok és vezetett túrák – a Mogyi Bajai Vízisport Klub 2026-ban is rengeteg programmal vár minden korosztályt a Sugovica partján.
Még nincs vége a síszezonnak: stabil hóviszonyok a Mátrában
Miközben az országban már tavaszias a hangulat, a Mátrában igazi télies körülmények fogadják a síelőket és snowboardosokat. Stabil, 30-60 cm vastag hó, napsütés, este pedig kivilágított pályák teszik izgalmassá a hétvégét a Mátraszentistváni Síparkban.
Megnyílt a legújabb és legnagyobb SPURI futóbolt, gigantikus választék és tágas üzlethelyiség várja a futókat
Új bázisra költözött a 26 éves Spuri Futóbolt hálózat legnagyobb üzlete – A legendás alapítók központjában ma is a futók állnak az első helyen
Télzáró nagy durranás, tavaszindító lendület!
A Holmozogj csapata összegyűjtötte neked azokat a programokat, amelyekkel bombaerősen zárhatod a telet, és lendületből indíthatod a tavaszt. Rajtad áll, melyik lesz az első lépés az új évszak felé.
Fedezd fel a rejtett kincseket – újra országos ingyenes túranap február 28-án!
A tél egyik legizgalmasabb szabadidős eseménye idén is megrendezésre kerül: február 28-án országszerte 10 helyszínen várja a természet és a mozgás szerelmeseit a Rejtett Kincsek Túrái!
2026 © holmozogj.hu