Sikeres jubileumi szezont zárt és nagy tervekre készül a Mátraszentistváni Sípark

Közel ötvenezer vendéget fogadott a 20. születésnapját ünneplő Mátraszentistváni Sípark a 2024-2025-ös téli szezonban. A hazai síszezon december 26-án a Síparkban kezdődött, és egészen március 23-ig tartott, 84 napon át biztosítva télen is a mozgás, az aktív életforma lehetőségét a magyar családoknak és mindenkinek, aki kedveli a téli sportokat.

A szezonban 40 ezer síbérlet kelt el, és további mintegy 10 ezer látogató érkezett kísérőként, vagy téli túrázóként a Felső-Mátrába. A Sípark üzemeltetői jelentős fejlesztéseket terveznek a területen, amelynek köszönhetően megnő a sípályák hossza, a liftek száma és nyáron is várják majd az aktív turizmusra, mozgásra vágyó vendégeket. A beruházás során kiemelt figyelmet fordítanak a környezetvédelmi és fenntarthatósági szempontokra, a Mátra természetének védelmére.

Kiváló feltételek várták a síelőket a hideg éjszakáknak és a természetes havazásnak köszönhetően a nyitástól az utolsó hétvégéig. A megváltott síbérletek között jelentős volt a hétvégi, hétköznapi több napos bérletek száma is, ami hozzájárult a Felső-Mátra vendégéjszaka-számának növekedéséhez. A Sípark síiskolájában 4000 felnőtt és gyerek ismerkedett meg a síeléssel, vagy fejlesztette tovább tudását.

Elégedettek vagyunk az idei szezonnal, szinte végig kiváló síelési körülményeket biztosíthattunk látogatóinknak, és rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk. Külön öröm, hogy két, több szempontból is rekordnak minősülő versenynek adhattunk otthont: Magyarország első FIS-Snowboard versenyének, valamint a rekordszámú résztvevővel zajló Alpesi Sí Diákolimpiának – mondta Kőrösi Péter, a Sípark ügyvezetője.

Sifelvonó
Fotó: Mátraszentistváni Sípark

A téli szünetben több mint tízezer látogató érkezett a Síparkba, sokak számára biztosítva a hófödte táj élményét. Január 23-án jégszoboravatással és zászlós síeléssel ünnepelték a Sípark 20. születésnapját, amelyen Révész Máriusz, Aktív Magyarországért felelős államtitkár is részt vett, méltatva a 100 százalékban hazai tulajdonú családi vállalkozás munkáját. Az elmúlt két évtizedben mintegy 800 000 vendég fordult meg a Síparkban, közülük csaknem 100 000-en itt ismerkedtek meg a téli sportokkal. Február 21-23. között a Sípark adott otthont a Magyar Snowboard Szövetség Magyar Bajnokságának, melynek keretében megrendezték Magyarország első hivatalos nemzetközi FIS versenyét, 7 nemzet közel 150 versenyzőjével. A Síparkban épített freestyle park megfelelt a legmagasabb szintű versenyek elvárásainak is. Február 24-25-én hetedik alkalommal rendezték meg a Síparkban az Alpesi Sí Diákolimpiát, rekordszámú, 383 általános és középiskolás részvételével.

Síelő gyerek a mátraszentistváni Síparkban
Fotó: Mátraszentistváni Sípark

Fenntartható jövő: tovább fejlődik a Sípark

Folytatjuk a fejlesztéseket összhangban a Mátra Térségi Aktív Turisztikai Stratégiával, kiemelt figyelmet fordítva a környezetvédelemre és a fenntarthatóságra. Célunk, hogy még több magyar család számára tegyük elérhetővé a téli sportolást, hosszú utazás és költséges külföldi tartózkodás nélkül – tette hozzá Kőrösi Péter.

A Sípark a Heves Vármegyei Kormányhivatal engedélyére vár, hogy mielőbb felépülhessen egy új, négyüléses felvonó, melynek elemei már 2023 őszén megérkeztek. A tervek szerint egy új, 1,5 km-es családi sípálya is épül, amely a hazai hegyekben kiemelkedően hosszúnak számít, és izgalmas nyomvonalával két települést, Mátraszentistvánt és Mátraszentlászlót köt majd össze, létrehozva egy, az Alpokból ismert “síhintát”. A síoktató terület nagysága megduplázódik, és új szánkópálya is várja majd a téli sportok kedvelőit.

A fejlesztések iránya a látogatók igényein és a hosszútávú fenntarthatóságon alapul. A belföldi síelés a távoli, külföldi sívakációk valós alternatívája, jelentősen csökkentve az ökológiai lábnyomot. Az új attrakciók a település belterületén, egykori mezőgazdasági területeken helyezkednek el, elkerülve a védett természeti területeket, és nem növelve a látogatók számát a Mátrai Tájvédelmi Körzetben. 10-15 víkendház és korábban engedélyezett többszintes villák helyén épül meg a családi sípálya, nyáron pedig zöldterület fogadja majd a túrázókat. A Sípark elkötelezett az energiahatékonyság növelése mellett: új, energiahatékony, automatizált hóágyúkat és megújuló, zöld energiát használnak. A hókészítéshez szükséges vizet csapadékvízből gyűjtik, “tengerszemekben” tárolják, és a víz a természetes körforgás része marad. A természetvédelem jegyében 11 hektáron állítják helyre a természetes élőhelyeket, megmentve a környékbeli kaszálókat.

Mindezeknek köszönhetően a Mátraszentistváni Sípark, a hazai síelés egyik fellegvára a jövőben egy nagyobb, korszerűbb és környezettudatosabb síközpont, valamint egész évben használható aktív turisztikai célpont lehet a Felső-Mátra szívében.

Snowboardozó gyerek a mátraszentistváni Síparkban
Fotó: Mátraszentistváni Sípark
Videók
Kapcsolódó cikkek
Igazi téli fordulat jön a hétvégén: az előrejelzések szerint hidegbetörés éri el a térséget, és akár havazás is előfordulhat. A Mátraszentistváni Sípark teljes kapacitással várja a síelőket – jelenleg az összes hóágyúzható pálya nyitva tart, összesen 3,3 kilométeren síelhetnek és snowboardozhatnak a vendégek.
Január végéig több mint 25 ezren síeltek a Mátraszentistváni Síparkban, a kísérőkkel együtt pedig jóval meghaladta ezt a számot a látogatók összlétszáma.
Miközben az ország jelentős részét és a fővárost is friss hótakaró borította be az elmúlt napokban, a hegyekben igazi téli csúcsszezonnal indult az év. A Mátraszentistváni Sípark friss adatai szerint a magyar családok ki vannak éhezve a havas élményekre: a téli szünetben több mint 6000 vendég kereste fel az ország egyik legnépszerűbb síterepét, kihasználva a kiváló sportolási feltételeket.
Óriási fejlesztésekre lenne lehetőség, ha csak az egy százaléka itthon maradna a külföldön elsíelt pénzeknek – mondta Fehér Gyulát, a Chernel István Sí és Turisztikai Klaszter elnöke. A szakember szerint a négyévszakos sípályáké a jövő és itthon is komoly fejlesztések indultak el. A szakember segítségével értékeltük az idei hazai síszezont.
Régen látott programdömpinggel jön a március 15-i hétvége. Vízen, földön, havas pályákon is mozoghatsz, lesznek könnyed túrák, extrém futások, tavaszi evezések, és úgy tűnik, a Téli Balaton-átúszásra is sor kerülhet végre! Nézd végig, mit tartogat a hétvége, és válogass kedvedre.
Kapcsolódó események
Legfrissebb cikkeink
Télzáró nagy durranás, tavaszindító lendület!
A Holmozogj csapata összegyűjtötte neked azokat a programokat, amelyekkel bombaerősen zárhatod a telet, és lendületből indíthatod a tavaszt. Rajtad áll, melyik lesz az első lépés az új évszak felé.
Fedezd fel a rejtett kincseket – újra országos ingyenes túranap február 28-án!
A tél egyik legizgalmasabb szabadidős eseménye idén is megrendezésre kerül: február 28-án országszerte 10 helyszínen várja a természet és a mozgás szerelmeseit a Rejtett Kincsek Túrái!
Elhozták a fényt a White Run futóverseny indulói
Február 21-én ismét megnyílt a kőbányai pincerendszer kapuja, és a résztvevők egy egészen különleges világba léphettek be a White Run futóversenyen: a sötétség és a fény lenyűgöző játékába.
Pincékben kalandozástól a borvidékig – február végi mozgásmaraton
Február 21–22-én a tél még odateszi magát, de a programkínálat sem szerénykedik. Szekszárdon borvidéki trail, a Mátrában emléktúra, Miskolcon Spartan-áradat, a Balatonnál téli bringás kihívás, Velencénél pedig egy „mindenki győztes” tókerülés várja az indulókat. Vasárnap jönnek a puritán futók, a Yours Truly-közösségi körök több városban, plusz a budai hegyekben egy baráti terepfutás. Válassz egyet – nézd meg te is a Holmozogj csapatának hétvégi ajánlását!
Rekordot döntött a második Óriás Tekerés – közösség, mozgás és jókedv az ország legnagyobb beltéri kerékpáros eseményén!
Az első esemény sikerére építve, de azt messze túlszárnyalva rekordot döntött az idei Óriás Tekerés program! A Valentin-napon megrendezett országos ingyenes esemény bebizonyította, hogy a mozgás, az egészséges életmód és a közösségi élmény kéz a kézben járhat: egyetlen nap alatt több ezer ember pattant kerékpárra – jókedvvel, lelkesedéssel és elképesztő energiával.
Sikeres Ötpróba Úszónap Gödöllőn – közel 450-en ugrottak medencébe
Közel 450 résztvevővel zajlott le február 7-én az Ötpróba Úszónap Gödöllőn. A fedett uszodában biztonságos körülmények között, három különböző távon gyűjthették a pontokat az úszás szerelmesei – olimpiai bajnok vendéggel a rajtlistán.
2026 © holmozogj.hu