Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Könnyed séta a vadregényes Vadása tó körül az Őrségben

Aktív program
Fedezd fel az Őrség egyik kedvelt tavát, a Vadását egy könnyű gyalogtúrán! Élvezd a természet csendjét (főleg szezonon kívül!), és gyönyörködj a tó változatos partvidékében!
Helyszín
Őrimagyarósd
Táv
2.5 km
Időtartam
60 perc
Mozgásforma
Túrázás Túrázás
Info

Járd körbe a Vadása tavat

Ez a Hegyhátszentjakab melletti tó körüli séta igazán könnyed kikapcsolódást tartogat. Nyáron népszerű strandolóhely, de tavasszal és ősszel teljesen más arcát mutatja, ilyenkor zavartalanul élvezheted a természet adta csendet. A Rókalyuk tanösvény táblái segítenek az eligazodásban a tó körül vezető úton.

Csodáld meg a változatos partvidéket

A tó nyugati oldala kissé meredekebb terepet tartogat, ez adja vadregényes hangulatát. Északon egy kisebb vízfelületet sűrű erdő övez, ahonnan holt fák és tuskók meredeznek ki a vízből. Keleten öreg erdő hatalmas fái között sétálhatsz, délen pedig a töltésen végigsétálva az egész tavat és a strandot is beláthatod – remek helyszín egy-egy jó fotó elkészítéséhez!

Forrás: Aktív Kalandor

Videók
Kapcsolódó cikkek
Eldöntötted már, milyen programot, szabadidős eseményt válassz az ünnepi hosszú hétvégére? Rajthoz állnál egy rémisztően jó Halloween futáson? Vagy inkább kirándulnál egyet valamilyen különleges helyszínen? Eseménytippek a holmozogj.hu-n!
Futással és gyalogtúrával zárják az évet a Pest vármegyei Zsámbékon, legalábbis ami az idei szabadidős eseményeket illeti. Könnyű terep, gyönyörű panoráma és közösségi élmény várja azokat, akik rajthoz állnak. Még nem késő nevezni!
Halloween futás a kőbányai pincerendszerben, akadályfutás Szadán, éjszakai úszóverseny Székesfehérváron, vadlúd-les Biharugrán - ezek is szerepelnek a legjobb hétvégi programok és események között.
Ez a hétvége lesz a végső, legalábbis ezen a télen! Bátrak és kemény kihívásokat keresők előnyben, de azok sem fognak csalódni, akik könnyedebb mozgásra, vagy éppen egy kis vidámságra vágynak. Akár futni, úszni, bringázni vagy túrázni szeretsz, február utolsó hétvégéjének programjai között tutira találsz magadnak valót.
A kéktúrázók nagy álma vált valóra: megérkezett a hivatalos KÉKTÚRA alkalmazás, amit mostantól bárki letölthet a mobiljára. Ha eddig térképek, igazolófüzetek, GPX-ek és különböző appok között zsonglőrködtél, most mindent egy helyen találsz – ráadásul kifejezetten a KÉKTÚRA útvonalaira és a túrázók igényeire szabva.
Hasonló programok a környéken
Vasvári séta erdőkön át a Vaskapuhoz és a Szentkúthoz
Fedezd fel Vasvár természeti és történelmi kincseit egy könnyed gyalogtúrán! Sétálj erdőkön-mezőkön át a középkori Vaskapuhoz, majd ismerd meg a város legendáit és búcsújáróhelyét!
Legendák és természeti kincsek nyomában Csepreg mellett
Fedeznél fel egy túrát, ahol betyárlegendák, évszázados fák és még dámszarvasok is utadba akadnak? Gyere Csepreg környékére, és járd be ezt a kényelmes körtúrát az Írottkő Natúrpark rejtett kincsei között!
Fedezd fel Ólmod mesebeli kútját és horvát örökségét
Kíváncsi vagy egy apró, határmenti falura, ahol a horvát hagyományok és mesebeli legendák élnek? Gyere Ólmodra, és járd be ezt a kényelmes körtúrát, amely elvezet a híres Őz-kúthoz és bepillantást enged a helyi kultúrába!
Legfrissebb cikkeink
November 18–19., Budapest: a sport üzleti és szakmaivilága ismét egy helyen
November 18–19-én Budapest ismét a közép-európai sport meghatározó fórumává válik.
Rakaca-tavi Vízi Karnevál: sport, természet és vízi kalandok egy helyen
Július 25-én ismét megtelik élettel a Rakaca-víztározó: a 4. Rakaca-tavi Vízi Karneválon egész nap vízi és szárazföldi sportprogramok, családi kikapcsolódás és közösségi élmények várják az érdeklődőket.
Rekordok, jubileum és felejthetetlen pillanatok – közel négyezren ünnepelték a X. Ultra Tisza-tavat
Jubileumi mérföldkőhöz érkezett Magyarország egyik legkülönlegesebb futóeseménye. Idén tizedik alkalommal rendezték meg az Ultra Tisza-tó (UTT) versenyt, amelyre közel 4000 résztvevő érkezett az ország minden pontjáról, valamint külföldről is.
Élménysport-programokkal indult a nyár!
Júniusban is pezsgő sportélet várta az aktív kikapcsolódás szerelmeseit a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) Élmény- és Szabadidősport Programjának eseményein.
Az űrhajóstól a generációkutatón át a matematikusig: hírességek, akik megküzdöttek a Balatonnal
A Balaton-átúszás Révfülöp és Balatonboglár közötti, 5,2 kilométeres távja a hazai nyár találkozóhelye, ahol az egész ország megfordul: a mezőnyben ismert és átlagemberek együtt küzdenek a méterekkel.
Júliusban is a SZEOSZ élménysport-programjain pezseg az ország
A nyár kellős közepén sem kell lemondani az aktív kikapcsolódásról! A Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) júliusban is számos élménysport-programmal várja a mozogni vágyókat országszerte.
2026 © holmozogj.hu