Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Fabó Éva Sportuszoda Dunaújváros

Aktív program
Helyszín
Dunaújváros
Mozgásforma
Úszás Úszás
Info

A Dunaújvárosban található Fabó Éva Sportuszoda egész évben várja a sportolni és úszni vágyó közönséget.

A komplexumban megtalálható egy 50 m-es, 8 sávos, 180 cm mélységű sportmedence, amely osztható egy 33 m-es 8 sávos 180 cm mélységű és egy 16 m-es, 8 sávos medencerészre. Az épületben található még egy legalább 30 °C hőmérsékletű tanmedence is a gyermekek és kezdő úszók számára.

Az uszoda hétköznap 05:30 órától 21:30 óráig, míg szombaton, vasárnap és ünnepnap 05:30 órától 20:00 óráig tart nyitva.

Forrás és további információ itt!

Videók
Kapcsolódó cikkek
Voltak, akik furcsa módját választották az óév búcsúztatásának, valamint az újév köszöntésének december 31-én és január 1-jén. Százak mártóztak meg a Balaton, a Duna vagy a Vadkerti-tó jéghideg vízében. Volt, ahol jeget kellett törni a mutatvány előtt. Szakértők szerint a hideg vízbe való csobbanás jótékony hatással van az emberi szervezet működésére.
Három város, három nap – és egy különleges lehetőség: nemcsak pontokat gyűjthetsz, hanem együtt is úszhatsz Magyarország legendás olimpikonjaival! Az Ötpróba programsorozat következő állomásain most az úszásé a főszerep. Február 22-én Győrben, március 2-án Debrecenben, március 9-én pedig Budapesten is csobbanhatsz, hogy egy picit feszegesd saját határaidat, és egy felejthetetlen sportélménnyel gazdagodj!
Az országos Ötpróba szabadidősport-programsorozat március 1-jén megérkezik a cívis városba: tempózz Te is a Városi Sportuszodában Cseh László úszólegendával az Ötpróba pontokért!
Bérczes Ádám zenei karrierje után új területen lett ismert: ma már hidegvizes úszó, és szenior versenyző, illetve természetgyógyászként és mentálhigiénés segítőként dolgozik. Életmódváltása nem csupán fizikai kihívás, hanem mentális fejlődéstörténet is – és másoknak is segít abban, hogy közelebb kerüljenek önmagukhoz – testben és fejben egyaránt.
A tél utolsó heteiben sincs hiány az izgalmakból: hidegtűrés a Lupán, extrém terepfutás a Pinka-szurdokban, föld alatti verseny a kőbányai pincerendszerben, valamint farsangi futások és bringázások országszerte.
Legfrissebb cikkeink
Szavazással dől el, hol fut idén az Év Kerékpárútja
Elindult a hetedik alkalommal meghirdetett Év Kerékpárútja szavazás, ahol ismét a kerékpáros közösség döntheti el, melyik hazai útvonal érdemli ki az idei címet.
Közel kétezer futó hódította meg az ország csúcsát a 29. Kékes Csúcsfutáson
Május 17-én huszonkilencedik alkalommal rajtolt el a Kékes Csúcsfutás, Magyarország egyik legkülönlegesebb kihívást jelentő szabadidősport eseménye. Itt dőltek el a Hegyifutó Országos Bajnokság címei is.
Több mint 89 ezer kilométer és több mint tízezer résztvevő – újra megmozdult az ország a Futókörök Napján
Ismét bebizonyosodott, hogy a magyar futóközösség elképesztő erőt képvisel: az idei Futókörök Napja során 25 helyszínen összesen 10.267 résztvevő gyűjtötte a kilométereket, és együtt egészen lenyűgöző, 89.345 kilométeres eredményt értek el futva vagy sétálva.
SZEOSZ-ESEMÉNY
Dübörög a 21 napos kihívás – még nem késő csatlakozni!
Még nem késő csatlakozni a SZEOSZ 21 napos kihívásához: aki május 18-án elkezdi, még teljesítheti a programot június 16-ig.
Mozgás Éjszakája: június 12-én a budapesti Hősök terén és közel 100 helyszínen
Június 12-én ismét életre kel a Mozgás Éjszakája: a budapesti Hősök terén, valamint további közel 100 helyszínen várják a mozogni vágyókat egy különleges, ingyenes sportélményre.
A Generali Night Run visszahozza Budapest egyik ikonikus eseményét, a Duna-átúszást
2026. augusztus 29-én rendezik meg az év egyik legizgalmasabb budapesti sporteseményét, az egész napos Generali Night Run nyárzáró sportünnepet, melynek újra része lesz a Duna-átúszás.
2026 © holmozogj.hu