Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Beütött a mínusz 1 – futással kezdték az újévet Szolnokon

Családias hangulatú futóversennyel indult az esztendő szombaton délelőtt Szolnokon, ahol a résztvevők három különböző távon állhattak rajthoz. Sőt, külön kihívásként a 2025-ös számot is megrajzolhatták a GPS segítségével.
Mozgásforma
Futás Futás

A szervezők tájékoztatása szerint éppen mínusz 1 fokra ébredt Szolnok január negyedikén, a mínusz 1 futóverseny napján, az esemény elnevezése azonban nemcsak a hőmérsékletre vonatkozik: a 2025-ös volt az első ilyen rendezvény, a tervek szerint jövőre a mínusz 2, majd a mínusz 3 következik…

Bár a hőmérő higanyszála a délelőtti órákban feljebb kúszott, ráadásul a nap is kisütött, a mozgás szerelmesei csípős hidegben vágtak neki a három kijelölt táv valamelyikének: futhattak 2025 x 10 métert, vagyis 20,25 kilométert, ennek a felét, vagy 2025 x 2 métert, azaz valamivel több mint 4 kilométert.

Futók Szolnokon
Fotó: Vadász Vince/Facebook

A futókat a célban meleg teával és zsíros kenyérrel várták. Minden résztvevőnek egyedi szalag és kézműves ajándék volt a jutalma, a távonkénti dobogós hölgyek és urak pedig oklevelet is kaptak.

“Célunk az egészséges életmódra, mozgásra való ösztönzés. Megfigyelhető, hogy az eseményeinkre egyre több család érkezik, ami azt mutatja, hogy a szülők sportteljesítménye a gyerekekre is hatással van” – írták a verseny szervezői, akik a futás részeként egy külön kihívást is hirdettek: a 2025-ös számot lehetett lefutni, pontosabban GPS-rajzként elkészíteni.

Akinek sikerült, annak érdemes elküldenie a művét január 11-én éjfélig a vadasy@gmail.com e-mail címre, mert a legötletesebb “rajzoló” díjazásban részesül. Ha még nem hallottál a GPS-rajzolásról, ismerd meg Holló Mariannt, a műfaj hazai úttörőjét, akinek munkáiból inspirációt is meríthetsz.

Cimkék
Videók
Kapcsolódó cikkek
Szeptember 6-án, vasárnap rendezik meg a 41. Wizz Air Budapest Félmaratont. A Budapest Sportiroda tájékoztatása szerint az eseményre közel 24 ezer nevezőt várnak, az adatok alapján pedig óriási új nemzetközi csúcsot dönt a mezőny.
Sikeresen zárult a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) által 2026. március 16-június 16. között szervezett 21 napos kihívás, amelyhez idén országszerte több mint 2400-an csatlakoztak.
Július első hétvégéjén, július 3 – 5 között, ismét a futóké lesz a főszerep a Tisza-tó partján, hiszen megrendezik az Ultra Tisza-tó versenyt, Magyarország egyik legnépszerűbb, nyári futóversenyét.
2017 után újra a főváros legszebb parkjában, a megújult Városligetben rendezik meg Magyarország egyetlen női futóeseményét, a hosszabb távok a Hősök teréről rajtolnak és az Andrássy úton haladnak.
Május 17-én huszonkilencedik alkalommal rajtolt el a Kékes Csúcsfutás, Magyarország egyik legkülönlegesebb kihívást jelentő szabadidősport eseménye. Itt dőltek el a Hegyifutó Országos Bajnokság címei is.
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Legfrissebb cikkeink
41. Wizz Air Budapest Félmaraton: Karsai Gábor duplázott, Vindics-Tóth Lili egyéni csúccsal bajnok minden idők legnagyobb magyar félmaratonján
Ötven percen át rajtolt a több mint 20 kilométeresre nyúló mezőny – Rekordot döntött a külföldi futóturisták száma, közel 1200 hazai településről érkeztek futók
A legjobb magyar futókkal, köztük az Eb-ezüstérmes Vindics-Tóth Lilivel futhatnak a 41. Wizz Air Budapest Félmaraton nevezői
Szeptember 6-án, minden idők legnagyobb magyar félmaratonján, a 24 ezer nevezőt számláló 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon dőlnek el a 2026. évi félmaratonfutó magyar bajnoki címek.
Megdőlt a rekord: 24 ezer nevezővel teltházas a 41. Wizz Air Budapest Félmaraton
Elérte a maximális létszámot a félmaratoni és a 10 km-es táv is a 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon. A Budapest Sportiroda (BSI) szeptember 6-i eseményére a tavalyi kiugró rekordot is megdöntve több mint 24 ezren neveztek.
Aktívan búcsúztattuk a nyarat – mozgalmas augusztus az élménysport-programokon
A nyár utolsó hónapjában sem lassítottunk: augusztusban országszerte számos sportesemény kínált lehetőséget arra, hogy együtt mozogjunk, új kihívásokat keressünk és közösen gyűjtsünk élményeket.
Rekordlétszámmal zárult a Generali Night Run Budapest
Rekordot döntött a Generali Night Run Budapest: a különböző futamokon és sportprogramokon közel 6000 fő vett részt, Budapest egyik legkülönlegesebb nyárzáró sporteseményén. Az egész napos programsorozat idén egy régi-új különlegességgel is bővült: hat év után ismét át lehetett úszni a Dunát.
Bajára érkezik a Vízi Ring – szeptember 12-én a Duna és a Sugovica kerül a középpontba
Szeptember 12-én Bajára érkezik a Vízi Ring országjáró vízitúra-sorozat: az idei tizedik állomáson rövidebb, családias evezés és egy 30 kilométeres, Fajszról Bajáig tartó Gemenc-kincse túra közül is lehet választani.
2026 © holmozogj.hu