Megnyílt a legújabb és legnagyobb SPURI futóbolt, gigantikus választék és tágas üzlethelyiség várja a futókat

Új bázisra költözött a 26 éves Spuri Futóbolt hálózat legnagyobb üzlete – A legendás alapítók központjában ma is a futók állnak az első helyen
Mozgásforma
Futás Futás

Megújult környezetben, a korábbi helyétől csupán néhány házzal odébb, a Váci út 140-142. alatt nyitotta meg kapuit a Spuri Futóbolt hálózat új, 210 nm-es központi üzlete, az ország legnagyobb futó szaküzlete. Az idén augusztusban 26. születésnapját ünneplő cég új zászlóshajója egyszerre szolgál a hazai piac legnagyobb futós webshopjának logisztikai központjaként és a futótársadalom hagyományos találkozási pontjaként. Bár az egykori kis üzletből mára egy tíz boltból álló országos hálózat nőtt ki, a korábbi maratoni csúcstartó, hosszútávfutó legenda Szűcs Csaba és a Budapest Sportirodát (BSI) vezető Kocsis Árpád által alapított Spuri filozófiája nem változott: a futás és a futók tisztelete a legfontosabb.

A történet 2000. augusztus 21-én, egy forró nyári napon kezdődött, amikor a Budapest Sportiroda közvetlen szomszédságában megnyílt az első Spuri Futóbolt. A helyszínválasztás tudatos volt: az alapítók egy olyan bázist szerettek volna létrehozni, ahol a BSI versenyeire nevező futók értő közegben, szakmai segítséggel választhatják ki a felszerelésüket.

Hitelesség a pult mindkét oldalán

A hálózatot a hazai futóélet két olyan alakja álmodta meg, akik maguk is pontosan tudják, milyen érzés átszakítani a célszalagot, vagy megküzdeni egy holtponttal:

  • Szűcs Csaba maratoni futó versenyzett az 1992-es barcelonai olimpián, 1989-ben megnyerte az Olasz Maratont, majd 1993-ban a Lille Maratont és 11. helyen végzett az 1990-es Európa-bajnokságon. Bámulatos, 2:12:10-es idejével 31 éven keresztül       tartotta a magyar maratonfutás országos rekordját, amelyet csak nemrégiben, 2024-ben tudott megdönteni Szemerei Levente.
  • Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda ügyvezetője és versenyigazgatója évtizedek óta a hazai szabadidősport egyik legfőbb formálója, akinek eseményein, köztük a Telekom Vivicittán, a Wizz Air Budapest Félmaratonon, vagy a SPAR Budapest Maratonon amatőrök és profik százezrei vesznek részt.

– Amikor 2000-ben megnyitottuk az első boltot a BSI mellett, az volt a legfőbb célunk, hogy a versenyeinkre készülő futók egy helyen kapják meg a szakértelmet és a megfelelő felszerelést. Akkoriban a futás még egy szűkebb réteg szenvedélye volt. Ma, huszonhat évvel később elmondhatjuk, hogy igazi tömegmozgalommá vált az utcai futás, a megújult Váci úti központunkkal pedig ezt a hatalmasra nőtt, mégis összetartó közösséget szeretnénk kiszolgálni, pont olyan lelkesedéssel, mint a legelső napon – mondta Kocsis Árpád.

Az alapítók szemlélete határozza meg a hálózat működését ma is. A Spuri munkatársai maguk is aktív futók – az amatőröktől az olimpikonokig –, akik saját tapasztalataikra támaszkodva segítik a vásárlókat.

Nem siettetik a választást: 45 perc egy cipőre

A megszokott címhez nagyon közel megnyitott, tágasabb és modernebb Váci úti üzlet, amely fizikai méreteit tekintve is az ország legnagyobb futó szaküzlete, a hálózat igazi szíve. A 210 négyzetméteres vásárlótér mellett innen szolgálják ki az ország legnagyobb futós webshopjának vásárlóit is, és itt található a cég óriási raktárkészlete, amelyben több mint 13 000 pár futócipő sorakozik.

– Élsportolóként a saját bőrömön tanultam meg, hogy a megfelelő cipő nem luxus, hanem a sérülésmentes futás és a jó élmény alapfeltétele. Az elmúlt huszonhat évben elképesztőt fejlődött a technológia, ma már tizenöt márka több száz modellje sorakozik a falainkon, de egy dolog nem változott: minden láb és minden futó más. Mi ezért nem egyszerűen cipőt adunk el, hanem a tapasztalatunkat adjuk át, hogy a kezdő futóktól kezdve a komoly edzéseket végző profikon át a maratonra készülőkig mindenkinek élményt jelentsen a futás – mondta Szűcs Csaba.

Bár a ruházati és kiegészítő kínálat is hatalmas, a forgalom mintegy 80 százalékát hagyományosan a futócipők teszik ki. A több mint két és fél évtizedes múlt és az évi több mint 30 000 eladott pár tapasztalata alapján a Spuri szakemberei pontosan tudják, hogy a megfelelő cipő kiválasztása nem percek kérdése. Éppen ezért a boltban ingyenes, számítógépes lábállásdiagnosztika működik. A vásárlónak mindössze 2-3 percet kell futnia a padon, majd a lassítva visszajátszott felvétel alapján egy erre a célra fejlesztett szoftver segítségével a szakértők átfogóan elemzik a lábtartást és a futómozgást. Így pontosan meg tudják állapítani az esetleges lábtartásbeli hibákat, és ennek megfelelően ajánlanak modellt. A teljes folyamatra – a diagnosztikától az ideális futócipő kiválasztásán át a felpróbálásig – átlagosan 45-50 percet szánnak.

 

A Spuri Futóbolt hálózat üzletei

Budapesten:

  • Központi szaküzlet: 1138 Budapest, Váci út 140-142. (Forgách utcai metró megálló)
  • Déli pályaudvar: 1122 Budapest, Maros utca 4.
  • Újbuda: 1117 Budapest, Fehérvári út 34. (Újbuda-központnál)
  • Óbuda: 1035 Budapest, Szentendrei út 36A.
  • Sugár Bevásárlóközpont: 1148 Budapest, Örs vezér tere 24.
  • Boráros tér: 1095 Budapest, Boráros tér 7. (Duna Ház Üzletközpont)

Vidéken:

  • Debrecen: 4025 Debrecen, Piac utca 49-51. (Generali székházban)
  • Győr: 9025 Győr, Korányi F. tér 18. (Kekszgyár mellett)
  • Miskolc: 3525 Miskolc, Arany János út 11-13. (Arany–Corvin Üzletház, I. emelet)
  • Székesfehérvár: 8000 Székesfehérvár, Malom u. 36/b.
Cimkék
Videók
Kapcsolódó cikkek
Február 21-én ismét megnyílt a kőbányai pincerendszer kapuja, és a résztvevők egy egészen különleges világba léphettek be a White Run futóversenyen: a sötétség és a fény lenyűgöző játékába.
Extrém téli körülmények között, havas és csúszós pályákon rendezték meg a Garmin WTF COLD futóversenyt a Normafánál. A hideg és a köd ellenére több mint 600 futó állt rajthoz három különböző távon, családokkal, kezdőkkel és rutinos terepfutókkal együtt.
Nem fogott a fagy és a hó a magyar futókon: a hideg ellenére tömegek választották a mozgást a Budapest Sportiroda 2026-os szezonnyitó versenyén. A 10. Powerade Zúzmara Félmaraton és Futófesztivál több ezres mezőnye megmutatta, hogy a hazai futótársadalom lendülete az új évben is töretlen.
December 15-én hivatalosan is lezárult a 21 Napos Kihívás, amely az elmúlt hónapokban nemcsak a futópályát, hanem a résztvevők mindennapjait is megtöltötte mozgással, energiával és közösségi élménnyel.
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Gödöllői futókör
Igazi természetközeli élményre vágysz? Ez a futókör az Alsópark dimbes-dombos erdei útjain halad végig a Rákos patak mentén.
Ceglédi futókör
A ceglédi futókör 2023-ban a helyi focipálya és dzsudócsarnok mellett épült, a sportos hangulat tehát garantált.
Legfrissebb cikkeink
Baján a víz az úr – ezért érdemes felfedezni a Mogyi Bajai Vízisport Klub világát
Vízivándor táborok, kajak-kenu edzések, napközis táborok és vezetett túrák – a Mogyi Bajai Vízisport Klub 2026-ban is rengeteg programmal vár minden korosztályt a Sugovica partján.
Még nincs vége a síszezonnak: stabil hóviszonyok a Mátrában
Miközben az országban már tavaszias a hangulat, a Mátrában igazi télies körülmények fogadják a síelőket és snowboardosokat. Stabil, 30-60 cm vastag hó, napsütés, este pedig kivilágított pályák teszik izgalmassá a hétvégét a Mátraszentistváni Síparkban.
Télzáró nagy durranás, tavaszindító lendület!
A Holmozogj csapata összegyűjtötte neked azokat a programokat, amelyekkel bombaerősen zárhatod a telet, és lendületből indíthatod a tavaszt. Rajtad áll, melyik lesz az első lépés az új évszak felé.
Fedezd fel a rejtett kincseket – újra országos ingyenes túranap február 28-án!
A tél egyik legizgalmasabb szabadidős eseménye idén is megrendezésre kerül: február 28-án országszerte 10 helyszínen várja a természet és a mozgás szerelmeseit a Rejtett Kincsek Túrái!
Pincékben kalandozástól a borvidékig – február végi mozgásmaraton
Február 21–22-én a tél még odateszi magát, de a programkínálat sem szerénykedik. Szekszárdon borvidéki trail, a Mátrában emléktúra, Miskolcon Spartan-áradat, a Balatonnál téli bringás kihívás, Velencénél pedig egy „mindenki győztes” tókerülés várja az indulókat. Vasárnap jönnek a puritán futók, a Yours Truly-közösségi körök több városban, plusz a budai hegyekben egy baráti terepfutás. Válassz egyet – nézd meg te is a Holmozogj csapatának hétvégi ajánlását!
Rekordot döntött a második Óriás Tekerés – közösség, mozgás és jókedv az ország legnagyobb beltéri kerékpáros eseményén!
Az első esemény sikerére építve, de azt messze túlszárnyalva rekordot döntött az idei Óriás Tekerés program! A Valentin-napon megrendezett országos ingyenes esemény bebizonyította, hogy a mozgás, az egészséges életmód és a közösségi élmény kéz a kézben járhat: egyetlen nap alatt több ezer ember pattant kerékpárra – jókedvvel, lelkesedéssel és elképesztő energiával.
2026 © holmozogj.hu