Kende-Hofherr Krisztina: Erős, életvidám, mozgékony nő szeretnék lenni 20-30 év múlva is!

Krisztina már fiatal lányként is mindig sportolt valamit – ritmikus gimnasztikázott, kosarazott, aerobicra, Callaneticsre járt, és közel tíz évig még hip-hopozott is. Az élsport viszont nem fért bele – a családban a tanulás volt az első. Később, amikor saját családot alapított, a rendszeres mozgás lassan háttérbe szorult.

A mostani újrakezdés viszont egészen más szintről indult: három és fél éve kezdtek el a háziorvosával komolyabban foglalkozni a pajzsmirigy alulműködésével és a túlsúllyal. Kezdetben csak az étrendre koncentráltak – de másfél évvel ezelőtt eljött az a pont, amikor az orvos is világosan kimondta: most már muszáj mozogni is.

Nem egy nyárra – egy életre

Krisztina nem most először kezdett bele életmódváltásba. Korábban is próbálkozott – méghozzá szinte mindennel. „Volt poralapú fehérjediétám, csináltam napi kétórás súlyzós edzést húsos salátán élve… Olyan kúra nem nagyon van, amit ne próbáltam volna ki.”

Mint sokan mások, ő is sokszor egy fontos dátumig szeretett volna gyorsan „csodát tenni”. És lehet is. Csak épp az eredmény nem marad meg.

„Korábban is dobtam le húsz-harminc kilókat – és aztán persze mindig visszajött. És mindig egy kicsivel több. Ráadásul jóval gyorsabban, mint ahogy azt korábban leadtam.” A klasszikus jójó-effektus nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is megviselte. Ezért is döntött úgy, hogy most másképp csinálja.

Ma már nem sürgeti semmi. Nincs kitűzött dátum, csak egy cél: egészséges lenni. „Tudom, hogy ez így lassabb – de bízom benne, hogy így tartósabb lesz az eredmény. Figyelek az étkezésre, figyelek a mozgásra és folyamatosan fejlődöm.

Először a tükörkép miatt kezdte – ma már egészen másért csinálja

„A legtöbb nő nem azért akar fogyni első sorban, hogy egészségesebb legyen – hanem mert bele akar férni mondjuk egy csinos ruhába. Nálam is így kezdődött. Aztán az út során ez átalakult. Ma már azért csinálom, hogy erős legyek. Hogy később is élvezni tudjam az életem.” 

Krisztina sokáig maga is elhitte, hogy az állapota miatt egyszerűen nem lehet tartósan lefogyni. Pajzsmirigy alulműködés, Hashimoto – ezekkel együtt él, és valóban nehezebb dolga van, mint az átlagnak, hiszen egy hashimotósnál nagyon sok minden gyulladást okozhat – és ez fegyelmet kíván. De – ahogy mondta – ez nem mentség.

A legfontosabb tanácsát a korábbi énjének is szánja – és mindenkinek, aki most vacillál:
„Nem baj, ha csak 300 métert tudsz sétálni. Az sem baj, ha csak 30-at. Indulj el. Másnap lesz belőle 32, aztán 35. De ha nem indulsz el, soha nem lesz belőle semmi. Én is gyártottam a kifogásokat: hogy Hashimotóm van, hogy beteg vagyok, hogy nem tudok lefogyni. Aztán rájöttem: ez önbecsapás.”

Újratervezés – testben és fejben

Krisztina azóta is minden nap sportol valamit. Sétával, súlyzós és saját testsúlyos erősítő gyakorlatokkal kezdte, január óta pedig már edzővel dolgozik együtt: Ignáth Évát a gyerekeik révén ismerte meg, de ma már ő az, aki a fizikai határait feszegeti vele.

A hét minden napján mozog: gyorsgyalogol pontosan meghatározott távokkal és tempókkal, kocog, de legnagyobb áttörést a Pilates hozta el számára: „Életemben először tapasztalom, hogy teljesen kikapcsol az agyam. Mindig agyalok valamin – kihívásokon, megoldásokon. De itt muszáj a jelenben lennem. Figyelnem kell a tempóra, a mozdulatra, arra, hogy végigcsináljam – akkor is, ha éppen ég az izom. A Pilates alatt egyszerűen nincs hely másnak a fejemben.”

Sokáig tartózkodott tőle, mert azt gondolta, a pilates a vékonyabb nők sportja és nem is lenne elég intenzív a számára. Hamar rájött, hogy ez nem így van: „Évi edzései tempós, dinamikus gyakorlatsorokból állnak, amelyek egyébként versenyeznek bármelyik súlyzós edzéssel. Nagyon gyorsan érzékelhető a fejlődés. Ez mindig nagyon ösztönző. Ráadásul az egykori hajlékonyságom miatt is különösen jól passzol.”

És bár korábban azt hitte, a közösségi edzések nem neki valók, mára ezt is másképp látja:
„Az első közösségi sétára Évi alig tudott rábeszélni. Azt hittem, én leszek az utolsó, aki csak kullog a többiek után – és ez így is történt. De egy hónap múlva már annyit javult az állóképességem, hogy végigcsináltam a távot különösebb probléma nélkül.”

Ha én meg tudom csinálni, Te is!

Nem csak a személyes fejlődés viszi előre. Ahogy ő fogalmazott: „Én nem vagyok sportoló, de ha az én történetem segít abban, hogy valaki elhiggye: neki is sikerülhet, akkor már megérte.”

Ami pedig sokaknak különösen sokat jelent: ő nem csak a „szép” oldalát mutatja a dolgoknak.
„Nem csak a sikereimet osztom meg – hanem a kudarcaimat is, mert én pontosan ugyan úgy emberből vagyok, mint bárki más. Hiszem, hogy ha valaki azt látja, hogy az általa sikeresnek gondolt emberek is nehézségekbe ütköznek, akkor elérhetőbbnek fogja látni a saját a céljait.”

Pont ez a valódiság az, ami sokakban elindít valamit. Hétről hétre érkeznek a visszajelzések: emberek, akik elindultak, beépítették a mozgást az életükbe, vagy újra nekifutottak. Ezért is szerveznek április 27-én egy országos közösségi sétát – ahol tényleg bárki részt vehet. Nem számít, ki hol tart, csak az, hogy elinduljon.

„Mindenre van idő, amire igazán szeretnénk, hogy legyen”

Krisztina számára nem opció, hogy „ma kihagyom az edzést”. Minden héten vasárnap előre leegyezteti edzőjével, hogyan alakul a következő két heti időbeosztása – mikor van fix programja, és mikor rugalmas. Őt az tartja lendületben, ha minden nap mozog.

„Évi az én naptáramba prioritásként kerül be. Ha egy nap látjuk, hogy máshogy nem fér bele, akkor akár reggel hatkor is nekiállok edzeni – de megoldom.”

Ami korábban kifogás volt, ma már nem akadály – legyen szó akár olyan apróságnak tűnő dolgokról, mint a nők egyik legnagyobb problémájáról edzések terén, a hajról.
„Sose gondoltam volna, hogy én naponta fogok sportolni. Főleg a hajtéma miatt is, hiszen akkor tönkremegy a hajam, leizzadok, macera, és én mindig odafigyelek a hajamra. De egyszerűen megéri.”

Kende-Hofherr Krisztinánál a legnagyobb változás nem kívül, hanem belül történt: a szemléletében. Nem azért sportol, hogy megfeleljen a társadalom elvárásainak, hanem azért, hogy jól legyen – most is, és 20-30 év múlva is.