Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Jön a BalatonFondo: országút, bringa, Ati!

A tervek szerint Valter Attilával is találkozhatnak azok, akik részt vesznek a második BalatonFondo versenyen, vagy csak ellátogatnak Balatonfüredre az év egyik leghangulatosabb kerékpáros rendezvényére.
Mozgásforma
Bringa Bringa

A BalatonFondo a Giro d’Italia 2022-es magyarországi rajtjának örökségeként jött létre, és elképesztően rövid idő alatt az országúti bringások egyik „kötelező” találkozóhelye lett. Különlegessége, hogy együtt, azonos – ráadásul biztonságos – útvonalon tekerhetnek profik és amatőrök. Nevezni még a helyszínen is lehet!

Szeptember 13-án pénteken kezdődik a BalatonFondo 2024 programja. Az előnevezettek kora délutántól átvehetik a rajtcsomagot, de gyanítható, hogy a legnagyobb tömeg a Skoda standjánál lesz, ahol Valter Attilával is lehet közös fotót készíteni. 

Fotózkodás után a legjobb, ha mindenki korán lefekszik pihenni, mert szombaton jön a nagy nap!

Reggel 8-kor rajtol a Granfondo (118 km, 1340 méter szintkülönbség) és a MedioFondo (62 km, 800 méter szintkülönbség) mezőnye.

És miközben a nagyok visszatérnek Füredre a Balaton-felvidékről, 11 órától ingyenes gyerekverseny lesz, 12 és 13 óra között pedig kérdezz-felelek Valter Attilával. A BalatonFondo expo egészen délután 3-ig várja a látogatókat. 

Szombaton 14:00-kor tombola sorsolás is lesz, melynek fődíja egy 1 millió forint értékű Bianchi Sprint kerékpár.

Schneller Domonkos, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke is részt vesz a versenyen. Kiemelte, hogy a BalatonFondon lezárt utakon, biztonságban tekerhetnek a versenyzők.

„Fontos, hogy minden évben legyen néhány alkalom, amikor a kerékpárosoknak nem kell az utakon másodrendű állampolgároknak érezni magukat.”

“Azt se felejtsük, hogy a profi kerékpársport arra a sok ezer amatőr sportolóra tud ráépülni, akik az olyan rendezvényeken részt vesznek, mint például a Tour de Mátra, a Tour de Zalakaros, vagy épp a BalatonFondo” – nyilatkozta Schneller Domonkos a verseny honlapjának. 

Fotók forrása: Vanik Zoltán – BalatonFondo

Videók
Kapcsolódó cikkek
A nyári szabadságok és a fürdőszezon lecsengésével a Balaton egészen más, sokkal nyugodtabb ritmust vesz fel. A nyüzsgést felváltja a csendesebb őszi időszak, a színesedő táj pedig egyre többeket csábít aktív kikapcsolódásra. Az infrastrukturális fejlesztéseknek és az e-bike-ok elterjedésének köszönhetően a kerékpározás mára a régió egyik legfőbb őszi programjává vált. Ezt a trendet jelzi az is, hogy a szeptemberi Balaton Boat Show egyik kiemelt témája a hajók mellett a parti akítv turizmus lesz.
Az Év Kerékpárútja 2026 szavazás utolsó napján rendkívül szoros verseny alakult ki a jelöltek között.
Elindult a hetedik alkalommal meghirdetett Év Kerékpárútja szavazás, ahol ismét a kerékpáros közösség döntheti el, melyik hazai útvonal érdemli ki az idei címet.
2026. augusztus 29-én rendezik meg az év egyik legizgalmasabb budapesti sporteseményét, az egész napos Generali Night Run nyárzáró sportünnepet, melynek újra része lesz a Duna-átúszás.
Az Írottkő ismét megmutatta karakterét. Az Írottkő Hillclimb – Geschriebenstein Hillclimb 2026-os kiadása minden szempontból továbblépést jelentett: több résztvevő, erősebb mezőny és még több emlékezetes pillanat jellemezte az idei versenyt.
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Vasi-hegyháti bringatúra arborétummal és szőlőhegyekkel
Fedezd fel a Vasi-Hegyhát lankás dombjait egy könnyed kerékpártúrán Vasvárról! Csodáld meg a Jeli Arborétum virágait, barangolj hangulatos szőlőhegyeken, és ismerd meg a múlt emlékeit!
Bringával a Fertő tónál Ausztriába
Áttekernél Ausztriába egy laza bringatúrán? Indulj Fertőrákosról, és fedezd fel a Fertő tó osztrák oldalának hangulatos falvait, szőlőskertjeit és pazar kilátását!
Hegyikerékpárral az Aggteleki hegység karsztvidékén
Igazi montis kihívást keresel az Aggteleki-hegységben? Ez a perkupai indulású körtúra neked szól, ahol változatos karsztformák és élménydús erdei utak várnak!
Legfrissebb cikkeink
A legjobb magyar futókkal, köztük az Eb-ezüstérmes Vindics-Tóth Lilivel futhatnak a 41. Wizz Air Budapest Félmaraton nevezői
Szeptember 6-án, minden idők legnagyobb magyar félmaratonján, a 24 ezer nevezőt számláló 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon dőlnek el a 2026. évi félmaratonfutó magyar bajnoki címek.
Megdőlt a rekord: 24 ezer nevezővel teltházas a 41. Wizz Air Budapest Félmaraton
Elérte a maximális létszámot a félmaratoni és a 10 km-es táv is a 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon. A Budapest Sportiroda (BSI) szeptember 6-i eseményére a tavalyi kiugró rekordot is megdöntve több mint 24 ezren neveztek.
Aktívan búcsúztattuk a nyarat – mozgalmas augusztus az élménysport-programokon
A nyár utolsó hónapjában sem lassítottunk: augusztusban országszerte számos sportesemény kínált lehetőséget arra, hogy együtt mozogjunk, új kihívásokat keressünk és közösen gyűjtsünk élményeket.
Rekordlétszámmal zárult a Generali Night Run Budapest
Rekordot döntött a Generali Night Run Budapest: a különböző futamokon és sportprogramokon közel 6000 fő vett részt, Budapest egyik legkülönlegesebb nyárzáró sporteseményén. Az egész napos programsorozat idén egy régi-új különlegességgel is bővült: hat év után ismét át lehetett úszni a Dunát.
Bajára érkezik a Vízi Ring – szeptember 12-én a Duna és a Sugovica kerül a középpontba
Szeptember 12-én Bajára érkezik a Vízi Ring országjáró vízitúra-sorozat: az idei tizedik állomáson rövidebb, családias evezés és egy 30 kilométeres, Fajszról Bajáig tartó Gemenc-kincse túra közül is lehet választani.
Világtalálkozót szervez a Wizz Air a budapesti félmaratonra
Szeptember 6-án, a 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon a több tízezres mezőnyben egy egészen különleges társaság is rajthoz áll.
2026 © holmozogj.hu