III. MAVITUSZ Konferencia: izgalmas előadások, közös evezés, három nap a hazai víziturisztika fejlődéséért

A vízi turizmus és az aktív életmód iránt elkötelezett szakemberek találkoztak 2025. április 25. és 27. között a III. MAVITUSZ Konferencián, hogy megosszák tapasztalataikat, új ismereteket szerezzenek és együtt élvezzék a Tisza közelségét.
Mozgásforma
Vízitúra Vízitúra

A konferencia első napja, pénteken 24 kilométeres evezéssel indult Tiszabecstől Szatmárcsekéig. A résztvevők mintegy négy és fél óra alatt teljesítették a távot, ezután a szatmárcsekei Csónakos Fejfás temetőben tisztelegtek Kölcsey Ferenc emléke előtt. 

III. MAVITUSZ Konferencia résztvevői a vízen
Fotó: MAVITUSZ

A szakmai programok szombaton indultak: Lőrincz Gusztáv, Tiszabecs polgármestere és Klemencz Henrik, a MAVITUSZ elnöke köszöntötte a résztvevőket, a konferencia nyitó előadását Révész Máriusz, Aktív Magyarországért felelős államtitkár tartotta, bemutatva a Nemzeti Víziturisztikai Stratégiát, valamint a Hajózási Szabályzat életszerűbbé tételére vonatkozó törekvéseket.

Révész Máriusz a III. MAVITUSZ Konferencián
Fotó: MAVITUSZ

A nap során számos érdekes előadás hangzott el, melyek a vízi turizmus különböző aspektusait járták körül:

Dr. Veres-Balajti Ilona a mozgás és az egészség összefüggéseiről beszélt a “Mozgás Receptre” program keretében. Deák Attila a kerékpáros- és vízi turizmus szinergiáit vizsgálta. Garamvölgyi Bence a tájevezés népszerűségének titkait és a vízi turizmusban való alkalmazhatóságát osztotta meg. Tóth Ákos, a MAVITUSZ alelnöke a szövetség képzési programjait ismertette. Foki Vilmos a legendás Nagy-Kör múltjáról, jelenéről és jövőjéről tartott élvezetes előadást. Bíróné Dr. Dienes Csilla a szamossályi “Katamarán” vízitúra programot mutatta be. Márton Károly a SUP népszerűsítő események sikeréről mesélt. Egri Kiss Gábor és Haraszti Bélaa Nemzetközi Vízitúráról, megalakításának történetéről és népszerűségéről beszéltek és megemlékeztek annak alapítójáról, Dr. Egri Kiss Tiborról. Muhari Zoltán a falusi és vízi turizmus együttműködésének lehetőségeit mutatta be, hangsúlyozva, hogy a két ágazat hogyan erősítheti egymást.

III. MAVITUSZ Konferencia résztvevők a vízen
Fotó: MAVITUSZ

Az esti vacsora után Ljasuk Dimitry tartott személyes élményekkel fűszerezett érdekfeszítő előadást a Tiszáról, a Tisza-tóról, a folyó élővilágáról és a környezeti problémákról. 

A konferencia vasárnap hajnali futással és kerékpározással kezdődött, majd egy 12 kilométeres vízitúrával zárult a festői Öreg-Túron, Sonkádtól Kölcséig.

III. MAVITUSZ Konferencia
Fotó: MAVITUSZ
Videók
Kapcsolódó cikkek
Október utolsó szombatján a Dunán ért véget a nagy sikerű Vízi Ring első évada. A 66,6 kilométeres Ördögi-Kör a túrasorozatnak köszönhetően három kisebb távval bővült, ezzel még több érdeklődőt bevonzva a vízitúrázás világába.
Szeptember 13-án jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra, amelyen mindenkit várnak a Duna holtágai és a Gemenci erdő egyedi vizes élővilága. Az ingyenes program egyik fénypontját a vízitúra során tapasztalt élmények és látványok jelentik, ezért a szervezők nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy egy izgalmas és emlékezetes része legyen a túrasorozatnak.
Augusztus utolsó előtti hétvégéje újabb remek lehetőségeket kínál, hogy felejthetetlen sportélményeket gyűjts! A felhozatal most is elképesztő: kipróbálnád, milyen mezítláb futni a Balaton vizében, vagy inkább egy éjszakai bringatúrán fedeznéd fel Gödöllőt? Esetleg egy kulturális, osztrák-magyar kerékpártúrán vennél részt, meghódítanád a legendás Spartacus-ösvényt, vagy egy hatalmas futófesztiválon zárnád a szezont Keszthelyen?
Augusztus 16-án csaknem 300 résztvevő evezett végig a Rába festői szakaszain a Vízi Ring sorozat keretében megrendezett RáBarangoláson, ahol a természet szépsége, a baráti hangulat és a közös élmények tették felejthetetlenné a napot.
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Könnyed vízitúra a Szigetközben
Fedezd fel a Szigetköz vadregényes vízivilágát! A csendes, könnyen evezhető mellékágak között barangolva gyönyörködhetsz a gazdag növény- és állatvilágban, miközben a Duna természeti csodái tárulnak eléd. Ideális program kezdőknek, családoknak és a természet szerelmeseinek egyaránt.
Balatoni vízi tanösvény kenuból a Badacsony lábánál
Kíváncsi vagy, milyen a Badacsony és Szigliget a vízről nézve, vagy mi rejlik a balatoni nádasok sűrűjében? Pattanj kenuba Badacsonylábdihegynél, és fedezd fel a tó első vízitúra tanösvényének titkait!
Tihanyi vízitúra a félsziget legszebb részein
Fedezd fel a Tihanyi-félszigetet a Balaton vizéről kajakkal vagy SUP-deszkával! Egy csodás evezés vár rád Gödrösről indulva, ahol a türkizkék víz, a tihanyi apátság látványa és a vadregényes sajkodi partszakasz is garantáltan lenyűgöz.
Legfrissebb cikkeink
Tavasz, tempó, tömeg – jön a legerősebb márciusi hétvége!
A Holmozogj csapata ismét összegyűjtötte a legjobb hétvégi programokat nektek, hogy könnyen megtaláld, merre indulj mozogni ezen a márciusi hétvégén.
Rekordév az Aktív Magyarország programban – megjelent a 2025-ös évértékelő
Elkészült az Aktív Magyarország 2025-ös évértékelő kiadványa, amely átfogó képet ad az országban megvalósult fejlesztésekről, programokról és közpolitikai intézkedésekről az aktív életmód és az aktív turizmus világában, valamint bemutatja a hosszú távú stratégiai célokat is.
Elindultak az Aszfaltbetyárok! Találkozz és mozogj velük a nyereményért!
Lendületesen indult a Aszfaltbetyárok úja: az első két állomás már lement, rengetegen mozogtak Budapesten a Nyugati téren és a Széll Kálmán téren is!
SZEOSZ-ESEMÉNY
Elindult a 21 napos kihívás – most rajtad a sor, hogy belevágj!
Március 16-án elstartolt az ország egyik legizgalmasabb közösségi futóprogramja: a 21 napos kihívás, a Szabadidősport-Eseményszervezők Országos Szövetsége szervezésében, az Aktív Magyarországért felelős Államtitkárság támogatásával.
SZEOSZ-ESEMÉNY
Fuss a közösségért – közeleg a Futókörök Napja 2026!
2026.május 16-án, szombaton ismét futócipőt húz az ország: jön a Futókörök Napja, amelyet a Szabadidősport-Eseményszervezők Országos Szövetsége szervez az Aktív Magyarországért felelős Államtitkárság megbízásából.
2026 © holmozogj.hu