Ho-ho-hó! Tokióban már ellepték az utcákat a Mikulások!

Idén is több ezren gyalogoltak Mikulásnak öltözve a japán fővárosban rendezett Santa Parade Tokyo-n, ahol a résztvevők arról is gondoskodtak, hogy beteg és szegénységben élő gyermekekhez is eljussanak az ajándékok.
Mozgásforma

A tokiói mikulásfutás, vagyis inkább mikulásgyaloglás, hivatalos nevén a Santa Parade Tokyo nem csupán egy szabadidős sportesemény és ünnepi látványosság, hanem jótékonysági akció is. A rendezvény bevételeit japán kórházakban ápolt gyerekek támogatására, valamint a kenyai maszáj közösségek egészségügyi ellátására fordítják. Az első mikulásfutást, amely a karácsonyi időszak egyik legkedveltebb hagyományává vált az ázsiai országban, 2009-ben még Oszakában rendezték meg, 2018-tól pedig már a főváros a házigazda. Most már évek óta hagyományosan a tokiói rendezvény nyitja a világszerte egyre népszerűbb, mikulásos sportrendezvények sorát, melyekről néhány nappal ezelőtt már írtunk részletesen.

Mindenki pirosba!

A Mikulás-jelmezbe öltözött résztvevők a város központjában, 2 és fél kilométeren keresztül gyalogoltak, ünnepi hangulatot teremtve Tokió utcáin. A résztvevők között nemcsak helyiek, hanem külföldiek is akadtak szép számmal.

A felnőtteknek 3300 jenbe, vagyis körülbelül 8000 forintba kerülő nevezés tartalmazta a piros ruhát és tartozékait, de voltak, akik nem érték be ennyivel: egyedi, otthon készített Mikulás-szettben jelentek meg, ezzel tovább színesítve a már egyébként is piros utcákat. Idén olyan hírességek is a rajthoz álltak a Santa Parade Tokyo-n, mint a zenész Mark Panther és Maki Ohguro, akik a felvonulás előtti koncertjükkel mindenkit fesztiválhangulatba hoztak.

Készüljetek, magyarországi Mikulások!

Magyarországon is számos mikulásfutás várja a mozgás és az aktív életmód szerelmeseit. Ráadásul, hazánkban is van olyan szabadidős esemény, amelyen jótékony célért mozoghatunk piros jelmezben. Ilyen például a XII. Jótékonysági MikuLÁSS Futás, melynek kedvezményezettjei a látássérültek lesznek. A 9. Penny Mikulásfutáson pedig – Tokióhoz hasonlóan – minden nevező piros ruhát kap és abban futhat Budapest belvárosában.

Videók
Kapcsolódó cikkek
Tokió, Las Vegas, Stockholm, Liverpool - néhány a legnépszerűbb Mikulásfutások helyszínei közül. A következő hetekben piros ruhába bújt futók lepik el a világ nagyvárosainak utcáit, hogy egy hangulatos közösségi mozgással búcsúztassák az idei futószezont. Itthon is érdemes csatlakozni!
A tél egyik legizgalmasabb szabadidős eseménye idén is megrendezésre kerül: február 28-án országszerte 10 helyszínen várja a természet és a mozgás szerelmeseit a Rejtett Kincsek Túrái!
Egész éven át tartó túrakihívás a Balaton térségében: a Pelso Túrázó Kupa 2026-ban is változatos útvonalakkal, négy évszakos élményekkel és valódi természetjáró hangulattal várja azokat, akik nem csak nyáron szeretnék felfedezni a tavat és környékét.
Tíz helyszín, tíz különleges világ, rengeteg túrázó és még több élmény – most egy rövidfilmben elevenedik meg a Rejtett Kincsek Túrája hangulata.
Január 29-én este megnyílik a jelentkezés a Vándortábor Program jubileumi, 10. szezonjára. A gyalogos, vízi, kerékpáros és zarándok vándortáborok az elmúlt években több mint százezer gyermeknek mutatták meg az aktív kikapcsolódás élményét – idén minden eddiginél több útvonal és turnus közül választhatnak az iskolai csoportok.
Legfrissebb cikkeink
Baján a víz az úr – ezért érdemes felfedezni a Mogyi Bajai Vízisport Klub világát
Vízivándor táborok, kajak-kenu edzések, napközis táborok és vezetett túrák – a Mogyi Bajai Vízisport Klub 2026-ban is rengeteg programmal vár minden korosztályt a Sugovica partján.
Még nincs vége a síszezonnak: stabil hóviszonyok a Mátrában
Miközben az országban már tavaszias a hangulat, a Mátrában igazi télies körülmények fogadják a síelőket és snowboardosokat. Stabil, 30-60 cm vastag hó, napsütés, este pedig kivilágított pályák teszik izgalmassá a hétvégét a Mátraszentistváni Síparkban.
Megnyílt a legújabb és legnagyobb SPURI futóbolt, gigantikus választék és tágas üzlethelyiség várja a futókat
Új bázisra költözött a 26 éves Spuri Futóbolt hálózat legnagyobb üzlete – A legendás alapítók központjában ma is a futók állnak az első helyen
Télzáró nagy durranás, tavaszindító lendület!
A Holmozogj csapata összegyűjtötte neked azokat a programokat, amelyekkel bombaerősen zárhatod a telet, és lendületből indíthatod a tavaszt. Rajtad áll, melyik lesz az első lépés az új évszak felé.
Elhozták a fényt a White Run futóverseny indulói
Február 21-én ismét megnyílt a kőbányai pincerendszer kapuja, és a résztvevők egy egészen különleges világba léphettek be a White Run futóversenyen: a sötétség és a fény lenyűgöző játékába.
Pincékben kalandozástól a borvidékig – február végi mozgásmaraton
Február 21–22-én a tél még odateszi magát, de a programkínálat sem szerénykedik. Szekszárdon borvidéki trail, a Mátrában emléktúra, Miskolcon Spartan-áradat, a Balatonnál téli bringás kihívás, Velencénél pedig egy „mindenki győztes” tókerülés várja az indulókat. Vasárnap jönnek a puritán futók, a Yours Truly-közösségi körök több városban, plusz a budai hegyekben egy baráti terepfutás. Válassz egyet – nézd meg te is a Holmozogj csapatának hétvégi ajánlását!
2026 © holmozogj.hu