Elkezdődött a mikulásfutás-dömping – hétvégi krónika

Elkezdődött! Bár Mikulás napja csak december 6-án, pénteken lesz, az elmúlt hétvégén több magyarországi településen rendeztek mikulásfutást, amelynek résztvevői piros sapkával vagy komplett jelmezben álltak rajthoz. Az ünnepi versenyhez Balatonszárszón jótékonysági akció is kapcsolódott.

Csütörtöktől szombatig a Városligeti Műjégpályán rendezték a Generali Freeze Fesztivált, amelyen a korcsolyázás mellett zene, buli, tánc és sportbemutatók is várták a látogatókat. Az eseményen a holmozogj.hu is részt vett, személyes élményeinket ebben a cikkünkben osztottuk meg olvasóinkkal.

Mikulások, rajthoz!

Várpalotán már szombat délelőtt piros ruhába öltözött futókkal telt meg a Balázs-kert környéke. A 31. Mikulásnapi futóverseny elnevezésű eseményt napos, szeles időben rendezték, a 7 és 12 kilométeres, többnyire erdei utakon haladó útvonalon pedig a résztvevőknek nem csak az emelkedőkkel, hanem helyenként a sáros talajjal is meg kellett birkózniuk. A vidám hangulatú futáson sok gyermek is rajthoz állt, számukra 1 és 2 kilométeres távot jelöltek ki a szervezők.

A MikuLÁSS Futás résztvevői a Margitszigeten

Szuper közösség, ragyogó időjárás – ez jellemezte a XII. Jótékonysági MikuLÁSS Futást, amelyet Advent első vasárnapján, a Margitszigeten rendeztek. Az esemény különlegessége az volt, hogy azt a Látássérültek Szabadidős Sportegyesülete, vagyis látássérültek szervezték látó társaik számára. Ráadásul a 5,3 és 10,6 kilométeres távok mellett egy 400 méteres betétfutamot is rendeztek, amelyet bekötött szemmel lehetett teljesíteni. A nevezésekből és fejajánlásokból befolyt összegből a LÁSS a következő év sporteseményeit fogja finanszírozni. A jótékony kezdeményezéshez olyanok is csatlakozhattak, akik személyesen nem tudtak részt venni a futáson: a szarvasi Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és Óvoda diákjai közül például több mint 50-en egy rekreációs tanóra keretein belül futották le a mini MikuLÁSS-kört.

Vasárnap a Dunakanyar szívében, Vácon rendezték a 26. Mikulásfutást, amely hagyományosan a város egyik legkedveltebb szabadidős sporteseménye. Nem véletlenül! Ezen a mosolygós versenyen valóban minden korosztály megtalálhatja a számára ideális távot: a legkisebbek 100, 200 és 300 méteres ovifutamokon szaladhattak, a 2 és fél kilométeres bulifutást még egy hosszúra nyúlt szombat este után is be lehetett vállalni, a rendszeresen mozgók pedig az 5 és fél, a 11 és a 22 kilométeres távok valamelyikén tehették próbára magukat – utóbbit ráadásul váltóban is lehetett teljesíteni. A befutók egyedi emlékérmet kaptak, az egyes kategóriák dobogósai pedig külön ajándékot is hazavihettek.

Mikulássapkás futók Balatonszárszón

Paralimpikon a mezőnyben

Több mint 300-an húztak futócipőt, illetve mikulássapkát vasárnap a napsütéses Balaton partján, a Balatonszárszói Télapó Futáson. A lelkes Mikulások, kismanók és krampuszok öt különböző táv közül választhattak a 400 méteres Manó Futamtól a 21 kilométeres, egyéniben vagy váltóban is teljesíthető félmaratoni távig.

A versenynek illusztris vendége is volt a többszörös paralimpikon, világ- és Európa-bajnok kajakos, Rozbora András személyében, aki nem csak a Manó Futam indításában vett részt, hanem párja mellett az 5 kilométeres távot is teljesítette kerekesszékében.

“Akár ép valaki, akár sérült, lehetnek ugyanazok a vágyaik, ha van szándék, tudunk alkalmazkodni egymáshoz, tudunk együtt is futni. Az integráció mindannyiunk közös felelőssége és feladata. Páros, közös futásaink célja elsősorban a közös élmény, de reméljük, hogy ezáltal felhívhatjuk a figyelmet mások elfogadására is” – mondta a verseny után Rozbora András, aki a többi teljesítőhöz hasonlóan különleges, fából készült, gravírozott és kézzel festett befutóéremmel gazdagodott.

Az eseményen Adománygyűjtő pont is működött, a felállított karácsonyfa alatt össze is gyűltek a futók által készített ajándékcsomagok, melyeket a szervezők rászoruló családokhoz juttatnak el. A karácsonyfa pedig a Siófoki Kórház gyermekosztályára kerül majd. A verseny idején egy gyűjtés is zajlott, amelynek kedvezményezettje a Bébi Koraszülött Mentő Alapítvány volt.

Gyerekek a komlói futóversenyen

Évzáró futás Komlón

December első napján rendezték a Négy Évszak Futás eseménysorozat téli fordulóját, amely egyben a szezon záróeseménye is volt a Baranya vármegyei település Bányász Stadionjának 400 méteres futópályáján. A versenysorozatot 2011-ben indították útjára a szervezők azzal a céllal, hogy a környékbeli futók minden évszakban összemérhessék képességeiket, és negyedévente nyomon követhessék saját időeredményük alakulását.

A vasárnapi versenyen összesen 136-an indultak. A leghosszabb, 5200 méteres távot huszonöten teljesítették, a legnépszerűbb futamnak pedig a 800 méteres bizonyult a maga 32 résztvevőjével. A sprinterek és rövidebb távok kedvelői számára 200, valamint 400 méteres futamot is rendeztek.

A célban egyedi, hópihés befutóérem és frissítő várta a futókat, a dobogós helyezetteket pedig az egyes versenyszámokban nemek és kategóriák szerint külön éremmel is jutalmazták.

A Négy Évszak Futás eseménysorozat 2025-ben is folytatódik, így az egykori bányászváros lakói és a környékbeliek jövőre is megmérethetik magukat, legyen szó fiatalokról vagy idősebbekről, kezdőkről vagy haladókról.

Terepfutó a budai hegyekben

Terepfutás a budai dombokon

A Budai-hegység ösvényein és erdészeti útjain haladt az a három különböző hosszúságú útvonal, amelyen a Nyúlcipőbolt Budai Trail elnevezésű esemény résztvevői futhattak, Telkiből rajtolva. A napsütéses, már-már tavaszias időben rendezett verseny népszerűségét mutatja, hogy a helyek már az előnevezés időszakában, mindössze három hét alatt beteltek, összesen 806-an neveztek.

Az esemény a tapasztalt és kevésbé rutinos terepfutóknak egyaránt kínált aktív kikapcsolódási lehetőséget: a 13 és fél, 17,3, valamint 26,7 kilométeres távon is rajthoz lehetett állni, utóbbihoz ráadásul 822 méteres szintkülönbség is társult.

A szervezők még arra is odafigyeltek, hogy a célban a speciális étrendűek számára is legyen megfelelő étel. A futók a regisztráció során kiválaszthatták, hogy húsos, vegetáriánus vagy vegán gluténmentes ételt szeretnének fogyasztani a beérkezés után.

Látkép a Tanúhegyekről
Fotó: Szabó Attila/Facebook

Teljesítménytúra a Tanúhegyek nyomában

Magyarország egyik legszebb vidékén, a védett Natura2000 területeken keresztül vezettek a Tanúhegyek nyomában teljesítménytúra útvonalai, melyek közül a leghosszabb több mint 42 kilométer, a legrövidebb 10,8 kilométer volt. A túrán résztvevők nemcsak a lélegzetelállító kilátásokban gyönyörködhettek, hanem közösségi élményben is részük lehetett, ráadásul a szervezők finom forralt borral, teával, zsíros kenyérrel és csokoládéval várták őket a frissítőpontokon és a célban.

Videók
Kapcsolódó cikkek
Sokan vártak már erre a napra! November 28-án, csütörtökön elkezdődött a három napos Generali Freeze Fesztivál a Városligeti Műjégpályán. A korcsolyázás mellett zene, buli, tánc és sportbemutatók is várják a látogatókat.
Húsvétkor sem áll meg a mozgás: terepfutás a Káli-medencében, közösségi futások Tapolcán és Tokajban, tavaszi túrák és családi programok több helyszínen. Olvasd el a Holmozogj csapatának hétvégi ajánlóját, és válaszd ki, hol húzol futócipőt április első hétvégéjén.
Kiemelkedő sporteredménnyel és egy megható jótékonysági sikerrel zárult Kovács Ádám debreceni futó első ultramaratoni versenye.
Esős, szeles és hűvös időjárás fogadta a futókat, mégis közel 3000 résztvevő állt rajthoz az NN City Run idei eseményén, amely hagyományosan a Maratonman Versenysorozat szezonnyitó futóeseménye.
2026. március 29-én Budapest ad otthont az idei futószezon egyik első nagy fővárosi eseményének, az NN City Runnak, amely a Maratonman Versenysorozat nyitóállomásaként várja a futókat.
Kapcsolódó programok
Budapest XV. kerületi futókör
A 2022-ben átadott Páskom-parki futókör a főváros XV. kerületének központjában, Újpalotán található egy lakótelep szomszédságában.
Kazincbarcikai futókör
Viszonylag távol a város zajától, a helyi Csónakázó-tó partján épült a futópálya. Olvasni is idilli róla, nemhogy futni rajta!
Gödöllői futókör
Igazi természetközeli élményre vágysz? Ez a futókör az Alsópark dimbes-dombos erdei útjain halad végig a Rákos patak mentén.
Legfrissebb cikkeink
Hűvösebb tavaszi kilométerek: triatlon, terep és félmaratonok április közepén!
Triatlon Kaposváron, legendás teljesítménytúra a Mátrában, ikonikus félmaraton Tihanyban és terepfutás a Pilisben – mozgalmas hétvége vár a sportolni vágyókra. Olvasd el a Holmozogj csapatának hétvégi ajánlóját, és találd meg a következő kihívásodat!
SZEOSZ-ESEMÉNY
Indul a 2026-os Élmény- és Szabadidősport Program!
Áprilistól országszerte izgalmas élménysport-programok várják a mozogni vágyókat, melyek a SZEOSZ szakmai támogatásával valósulnak meg. A Holmozogj weboldalán rendszeresen közzétesszük az eseményeket és a beszámolókat!
Zsivótzky Gyula nevét vette fel a Nemzeti Atlétikai Központ
Március 27-től Zsivótzky Gyula Atlétikai Központ néven működik tovább a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságra épült stadion.
ÚTON VANNAK AZ ASZFALTBETYÁROK!
3 helyszínen már jártak az Aszfaltbetyárok!
Stadionfényektől a maratonig – erős hétvége március végére!
A Holmozogj csapata ismét összegyűjtötte nektek a legjobb programokat, hogy könnyebb legyen választani a városi futóbulik, a családbarát események és a komolyabb sportkihívások között.
Amikor egy város átalakul akadálypályává – közel kétezren a veszprémi Fighters’ Runon
A 2026-os szezonnyitó Fighters’ Run akadályfutó versenynek Veszprém, a királynék városa adott otthont, ahol a versenyközpont a mesébe illő História Kertben kapott helyet.
2026 © holmozogj.hu