Egy nap, három táv, végtelen kaland
A Vaskakas Nyomában ingyenes vízi teljesítménytúrái három különböző hosszúságú útvonalon zajlanak és mind más-más élményt ígérnek. A résztvevők saját vízi járművel vagy bérelt eszközökkel is teljesíthetik a kihívásokat: kenuk, kajakok, SUP-ok és sárkányhajók is rendelkezésre állnak, a bérlési igényt azonban jelezni kell a nevezésnél.
Kis kör, nagy élmény – kezdőknek, SUP-osoknak és tacskóknak is!
A legrövidebb táv, a 2 kilométeres Radó-sziget kerülés egész nap zajlik folyamatosan, óránként induló túrákkal, biztonságos, több fős családi csónakokban. Minden hajóhoz túravezető kormányost biztosítanak, így ez a kör a teljesen kezdőknek és kisgyermekes családoknak is ideális. Időpontra nem tudsz jelentkezni, de nevezni itt is kell, aztán csak sétálj ki a helyszínre és a következő induló csónakban foglalj helyet! Akik pedig egy kicsit már bátrabbak vagy sportosabb élményre vágynak, azok SUP-pal is teljesíthetik a távot – akár saját deszkával, akár a szervezőktől bérelve, vezetett túrában, kis csoportokban. A szervezők legfeljebb 10 SUP-ot tudnak biztosítani körönként.
„A Radó-sziget kerülést azoknak találtuk ki, akik még csak barátkoznak a vízzel, vagy épp egy órára becsatlakoznának a városnézésből. Egy rövidke túra, ahol Győr is egy új arcát mutatja.” – mesélte Klemencz Henrik, a Magyar Vízitúra Szövetség elnöke.
A program egyik legkülönlegesebb programja a tacskós vízreszállás. Délután 4-től harminc gazdi és tacskói együtt indulhat útnak egy csónakos körre, de előtte természetesen jön a hagyományteremtő momentum, az „Emeld magasba a tacskód!” mutatvány.
„A tacskó egyszerűen kiüti a cukiságfaktort. Van két tacskóm, és egy ilyen poénra egyszerűen nem lehet nemet mondani. Ráadásul praktikus is, mert kis termetű kutya, elfér a családi csónakban akár több is. Persze nem akarunk kizárni más fajtákat sem, de mivel Győrben van Tacsitali, jött az ötlet: mi lenne, ha egyszerre harminc-negyven-ötven tacskót tennénk vízre? Ilyet még senki nem csinált! Így született meg a Nagy Tacskós Vízreszállás ötlete. A gazdik a vízreszállás előtt közösen a magasba emelik a kutyáikat aztán evezünk egyet együtt” – mesélte Klemencz Henrik nevetve.
15 kilométeres vízi kaland Győr körül
A 15 kilométeres középtáv, a „2 sziget kerülés”, a Radó- és Csóka-sziget mentén halad. Itt már szükség van némi állóképességre és tapasztalatra, de a táv bérelt eszközökkel, sőt sárkányhajóval is teljesíthető. A szervezők két turnusban, délelőtt fél 10-kor és délután fél 2-kor indítják el a túrákat. A résztvevők először lefelé indulnak a Mosoni-Dunán, megkerülik a gyönyörű Radó-szigetet, majd felfelé haladva a Csóka-szigetet is körbeevezik, végül visszatérnek a Kajak-Kenu sporttelephez, ahol a túra indult.
Bérelni kizárólag 4 személyes túrakenukat lehet, de ezeket nem kötelező teljes létszámmal feltölteni. A csapatok összeállításában a szervezők segítenek, ezért kérik, hogy a résztvevők legkésőbb reggel 8:30 körül érkezzenek meg, hogy legyen idő a beosztásra és a hajók kiválasztására. A sárkányhajóval indulóknak a kormányost a szervezők biztosítják, így ebben a formában is teljes biztonságban evezhet bárki. Aki pedig saját eszközzel érkezik, csatlakozhat SUP-pal, kajakkal, kenuval, vagy akár gumihajóval is, de fontos, hogy mindenkinél legyen kötelező felszerelés is.
A teljesítők nemcsak élménnyel, de oklevéllel és befutóéremmel is gazdagodnak, a leggyorsabb hajónak pedig Vaskakas díj jár.
Csak a legbátrabbaknak: 34 kilométeres EXTRA kihívás a Mosonin
A legkeményebb kihívás a nap során a 34 kilométeres „Extra Vaskakas” teljesítménytúra, amely Győrből egészen Dunaszegig tart, majd ugyanazon az útvonalon halad vissza. A túra szintideje közel 7 óra, így ez a táv már valóban a felkészült evezősök terepe.
A résztvevők reggel 9:00-kor vágnak neki a távnak saját eszközzel: SUP-pal, kajakkal, kenuval vagy gumihajóval. Félúton, a Dunaszegi-szabadstrandon frissítőpont várja őket, majd visszafordulva a Mosonin lefelé evezve elhaladnak a kajak-kenu bázis mellett, megkerülik a Radó-szigetet, és onnan érkeznek be a célba. A túrán 2 sárkányhajós csapatot is indítanak 10:00-kor, 6 órás szintidővel. A teljesítők itt is oklevéllel és befutóéremmel gazdagodnak, a leggyorsabb hajónak pedig szintúgy Vaskakas díj jár.
Sohasem késő elkezdeni!
„Életemben először 50 évesen ültem kajakba. Előtte soha nem próbáltam, és nem is tartottam magam sportembernek, hiszen sosem versenyeztem semmiben. De abban a pillanatban, ahogy vízre szálltam, tudtam, hogy megtaláltam valamit, ami igazán nekem való. Szerelem volt első látásra. Annyira magával ragadott a víz és az élmény, hogy mivel nem volt saját hajóm, építettem egyet. Így lettem amatőr hajóépítő is” – mesélte Farkas-Nagy Krisztina, Vízi Ring eseménysorozat koordinátora.
Sokan bizonytalanok az első evezés előtt, de legtöbbször elég egy jó élmény ahhoz, hogy valaki örökre beleszeressen a vízitúrázásba. Krisztina hozzátette, hogy aki így érez, az csak menjen ki a Szigetközbe, garantáltan magával ragadják az ott átélt élmények!
„Túrakajakban érdemes kezdeni, mert az stabil, kényelmes, és ha valaki egyszer beleül, biztos, hogy benne is marad” – hangsúlyozta Farkas-Nagy Krisztina.
Biztonságos vízreszállás
A túrák során végig mentőmotoros kísérők és önkéntes vízi mentők biztosítják a résztvevők biztonságát. A résztvevők applikáción keresztül is nyomon követhetők lesznek. A kezdőknek segítenek az eszközválasztásban és mentőmellényt is biztosítanak. A családi túrakenuk például különösen stabilak és ideálisak első evezésekhez.
Nevezés és egyéb tudnivalók
A részvétel regisztrációhoz kötött. Ha csapatban neveznétek és a szervezőktől béreltek hajót (kenut), nevezzetek egyesével, írjátok mindnyájan a csapatotok nevét a jelentkezésbe és ők tudni fogják, hogy együtt eveznétek. Az eseményről és a nevezéssel kapcsolatban további információ a sportnaptar.hu felületén és a Facebook-eseménynélérhető el.
A túrák Győrben, a Graboplast Győri Vízisport Egyesület (Töltésszer utca 20-24.) telephelyéről indulnak, a helyszín a belvárosból egy kellemes séta során is megközelíthető.
A részvétel díjmentes, de az eszközök és a helyek száma korlátozott, ezért érdemes időben regisztrálni! A túra az Ötpróba programsorozat része is, így pontokat is gyűjthetsz a részvétellel.
Győrben a helyed június 28-án!
„Legyen a vízitúra mindenkié!” ezzel a jelmondattal, az Aktív Magyarország Program támogatásával indult útjára indult a Vízi Ring országos teljesítménytúra-sorozat, amelyet Magyar Vízitúra Szövetség szervez és a célja, hogy a vízitúrázás élményét minél több emberhez eljuttassa. A sorozat a Tisza-tónál indult és a második állomása a győri Vaskakas Nyomában. A szervezők mindenkit arra bátorítanak, hogy merjenek kilépni a komfortzónából, és ne féljenek új dolgokat kipróbálni!
Válassz egy kihívást, hozd magaddal a családot, barátaidat vagy akár a tacskódat, és fedezd fel Győrt egy új nézőpontból, a vízről!