Honda Kupa 2025: február 8-án, Donovalyban lesz a népszerű gyereksíverseny

Mint 1993 óta minden télen – kivéve a koronavírus-járvány miatt kimaradt két szezont – 2025-ben is lesz országos amatőr gyermek síbajnokság. A 33. verseny helyszíne Donovaly, egyik érdekessége, hogy 33 centiméteres Honda Kupát kapnak a résztvevők.

2025. február 8-án, Donovalyban lesz a 33. Honda Kupa amatőr gyermeksíbajnokság. A verseny névadó főszponzora – néhány év kihagyás után – ismét a Honda autómárka.

A verseny filozófiája most már több mint 30 éve változatlan: amatőr, vagy talán szebb megfogalmazás, hogy hobbi síelők nevezését várják. „Profi síversenyző” gyerekek – hogy pontosan ki számít annak, kiderül a versenykiírásból – nem indulhatnak!  

Egyetlen résztvevő sem távozik ajándék nélkül

Honda Kupa gyereksíverseny 1

A 2008 és 2020 között született lányok és fiúk bárki számára könnyen teljesíthető pályán, egy futamos óriás-műlesiklásban mérik össze tudásukat. Minden születési év külön korosztálynak számít, és természetesen a fiúkat, illetve lányokat külön értékelik, vagyis összesen 26 bajnokot avatnak. Az első helyezettek kupát kapnak, a dobogósok érmet, de egyetlen induló sem távozhat valamilyen ajándék nélkül Donovalyból. A főszervező ebben a szezonban is Fehér Gyula, aki a gyermek síverseny ötletgazdája is egyben.

Honda Kupa gyereksíverseny 3

A résztvevő gyerekek és felnőtt kísérőik – bizonyos megkötésekkel – kedvezményes síbérletet vásárolhatnak a verseny napjára! Nevezni február 6-ig lehet, itt!

Legfontosabb információk

  • Helyszín: Donovaly, Szlovákia
  • Időpont: 2025. február 8. (szombat)
  • Nevezési határidő: 2025. február 6. 14:00
  • Nevezési díj: 8.000 Ft (fizetés a SkiOutlet üzletben vagy a helyszínen készpénzben)
  • Résztvevők:
    • Magyar állampolgársággal vagy magyarországi lakcímmel rendelkező gyermekek (2008–2020 között születettek).
    • Nem indulhatnak azok, akik profi versenyeken vettek részt vagy 2024-es Magyar Kupa összetett helyezést értek el (részletek a kiírásban).
  • Versenynem: Egyfutamos óriás-műlesiklás.
  • Korosztályok: Évenkénti bontásban (2008–2020), nemenként külön értékelve.
  • Díjazás: Érem, kupa és minden indulónak ajándék.
  • Kedvezményes síbérlet:
    • Versenyzőknek: 10 euró.
    • Kísérőknek (max. 2 fő): 20 euró.
Videók
Kapcsolódó cikkek
Január 9. és 11. között Budapest a nemzetközi snowboard világ központjává válik. A Városligeti Műjégpályán rendezik Magyarország első FIS Street Snowboard Európa Kupa futamát a városi freestyle snowboard egyik legdinamikusabban fejlődő szakágában, a Rail Jam formátumban.
Miközben az ország jelentős részét és a fővárost is friss hótakaró borította be az elmúlt napokban, a hegyekben igazi téli csúcsszezonnal indult az év. A Mátraszentistváni Sípark friss adatai szerint a magyar családok ki vannak éhezve a havas élményekre: a téli szünetben több mint 6000 vendég kereste fel az ország egyik legnépszerűbb síterepét, kihasználva a kiváló sportolási feltételeket.
Szeptember 20-án az ország síiskolái és a Normafa Park közösen várják a családokat egy egész napos sportos élményre. A Havas Sportok Családi Napja ingyenes programjaiban bárki kipróbálhatja a síelést, a snowboardozást és számos kiegészítő sportágat, felszerelés és szakképzett oktatók biztosításával.
Óriási fejlesztésekre lenne lehetőség, ha csak az egy százaléka itthon maradna a külföldön elsíelt pénzeknek – mondta Fehér Gyulát, a Chernel István Sí és Turisztikai Klaszter elnöke. A szakember szerint a négyévszakos sípályáké a jövő és itthon is komoly fejlesztések indultak el. A szakember segítségével értékeltük az idei hazai síszezont.
Közel ötvenezer vendéget fogadott a 20. születésnapját ünneplő Mátraszentistváni Sípark a 2024-2025-ös téli szezonban. A hazai síszezon december 26-án a Síparkban kezdődött, és egészen március 23-ig tartott, 84 napon át biztosítva télen is a mozgás, az aktív életforma lehetőségét a magyar családoknak és mindenkinek, aki kedveli a téli sportokat.
Legfrissebb cikkeink
Januári évkezdő hétvége – óriási hóhelyzet, irány a szabadba!
Berobbant az új év, vastag a hó, és végre igazi téli hangulat uralkodik!
II. Évindító túra Szendrőn – Jégvirág, borvirág túra a Korlát-hegy pincéihez
Mozgással indulna az új év? Január 2-án Szendrőn egy hangulatos, vezetett túra várja azokat, akik szeretnék az ünnepi időszak után aktívan kezdeni 2026-ot. Jégvirágos táj, régi présházak, meleg tea, forralt bor és akár Ötpróba-pontok – ideális évindító program túrázóknak és családoknak.
A legkitartóbbak ünnepe: lezárult a 21 Napos Kihívás!
December 15-én hivatalosan is lezárult a 21 Napos Kihívás, amely az elmúlt hónapokban nemcsak a futópályát, hanem a résztvevők mindennapjait is megtöltötte mozgással, energiával és közösségi élménnyel.
Mozgásban az ország: 157 ezer nevezővel idén rekordot döntött, 2026-ban 16 eseménnyel ad lendületet a magyaroknak a Budapest Sportiroda
Új csúcsokat döntött 2025-ben a hazai szabadidősport és mára jelenős pozitív társadalmi trenddé vált a mozgás Magyarországon. A legnagyobb hazai szabadidősport-eseményszervező, a Budapest Sportiroda (BSI) idei eseményeire összesen 157 ezer nevezés érkezett, ami egyértelműen jelzi, hogy a futás és a közösségi sportélmény népszerűbb, mint valaha.
Két ünnep között mozgásban – így zárjuk aktívan az évet
A két ünnep közötti hétvége tökéletes arra, hogy még egyszer kimozduljunk, találkozzunk, fussunk, túrázzunk vagy csak együtt legyünk sport közben. A Holmozogj csapata idén utoljára is összegyűjtötte az ország legjobb aktív programjait.
2026 © holmozogj.hu