Közösségi sportélmény mindenkinek! Ez a Fussuk le!

Öt városban, Gödöllőn, Csongrádon, Martfűn, Kecskeméten és Szegeden is várja a közös mozgás élményeire vágyókat a Fussuk le! sportegyesület, amely nem csak közös futásokat szervez, hanem kiegészítő, erősítő edzéseket és jóga programokat is.
Mozgásforma
Futás Futás

A Fussuk le! sportegyesület jó példa arra, hogyan lehet egy támogató közösséget létrehozni a futás és az aktív életmód szerelmeseinek. Az egyesület Kecskés László álmának megvalósításával indult el, aki egy londoni látogatása után elhatározta, hogy kinti minták alapján Magyarországon is létrehoz egy olyan építő közösséget, amely az amatőr futóknak nyújt segítséget és motivációt.

Közösségi élmény

Az első lépések néhány Facebook-poszttal kezdődtek, mára már öt városban – Gödöllőn, Csongrádon, Martfűn, Kecskeméten és Szegeden – is működik Fussuk le! futóklub, méghozzá több mint 160 taggal.

A sport állandóan az életem része volt, örömöt, kikapcsolódást kerestem és találtam benne. Lassan két évtizede szerettem bele a futásba, mellette triatlonoztam is. Ezt az élményt akartam átadni másoknak is, így elkezdtem a Facebookra motiváló posztokat írni arról, hogy miért jó futni. Ma már versenyt is szervezek, amatőr futóegyesületet vezetek, edzésterveket készítek és persze rendszeresen futok” – mesélte Kecskés László, vagy ahogy a futói hívják, Laci a holmozogj.hu-nak.

Arra törekszik minden edzőjük, hogy a Fussuk le! közösségben a futás ne csak sima sportolás legyen, hanem közös élmény is. Mind az öt városban heti egy vagy két alkalommal közös edzésre várják a futókat, Gödöllőn például Erdélyi Zsófia, korábbi válogatott közép- és hosszútávfutó a „házigazda”. A többiekkel is meg lehet ismerkedni ezen az oldalon.

Kezdő vagy haladó? Bárki csatlakozhat!

A közösség tagjai eltérő motivációval csatlakoztak: van, aki korábban nem tudott kivel sportolni, míg mások edzéstervet kerestek, vagy egyszerűen csak a futás örömét szeretnék megtapasztalni. Fiatal anyukák, akik hasznosan és sportosan szeretnék eltölteni azt a kevés szabadidőt, ami jut nekik, vagy éppen a nyugdíjas korúak, akiknek a fittségük megőrzése mellett a társaság is nagyon fontos.

„Az egyesület nyitott mindenki előtt, aki a mozgás és az aktív életmód iránt érdeklődik. Az edzéseink valódi közösségi élményt nyújtanak, a Fussuk le! klub tagjaként nemcsak futni, hanem fejlődni is lehet, mindezt egy barátságos és támogató környezetben” – válaszolta Kecskés László arra a kérdésre, hogy miért érdemes csatlakozni a klubhoz és részt venni az edzéseken. Hozzátette, hogy a tagok ráadásul egyedi pólót is kapnak és más kedvezményekben is részesülnek.

A Fussuk le! közösség további különlegessége a „hagyományos” futóklubokhoz képes, hogy nem csupán a heti közös futásokra összpontosítanak, hanem kiegészítő edzéseket is kínálnak. Az online erősítő és jóga programokat szabadon beilleszthetik a tagok a napirendjükbe.

Saját tapasztalatból jött az ötlet, nálam is előfordult, hogy futás közben gyakran elfáradtam, fájt a hátam, majd egy edzőtől megtudtam, hogy az úgynevezett core izmok gyengesége volt az oka. Amint azokra szakszerűen ráerősítettem, megszűntek a panaszaim. Tagjaink közül a jogát is sokan kedvelik, mivel segít a lazításban és a stressz csökkentésében, így mindenki könnyebben felkészülhet a futásokra” – mesélte László a holmozogj.hu-nak.

Fókuszban négy szabadidős esemény

A Fussuk le! tagok közösen, de személyre szabott edzéstervek alapján készülnek a jövő évi versenyekre is. Négy nagy félmaratont tűztek ki célul: a 40. Telekom Vivicittát, a 40. Wizz Air Budapest Félmaratont, a 40. SPAR Budapest Félmaratont és a saját rendezésű Fussuk le! Félmaratont Csongrádon, amelyre hamarosan elindul a nevezés.

“Azért dolgozunk, hogy mindenki átléphesse a célvonalat és teljesítse a kitűzött terveit, a felkészülés alatt pedig egy percig se érezze magát egyedül! Ide senki sem azért jön, hogy megnyerje a versenyeket, hanem azért, hogy rendszeresen mozogjon, jó társaságban legyen, átélje a közös sportolás örömét. Mi pedig arra törekszünk, hogy közben minőséget kapjanak a pénzükért, vagyis a tagsági díjért” – tette hozzá László.

Kecskemét, Szeged, Gödöllő, Csongrád és Martfű környékén élők, figyelem! Ha ezek alapján megtetszett a klub tevékenysége, ne habozzatok, jelentkezzetek és csatlakozzatok a Fussuk le! közösséghez!

Az ország más részeiről is vannak már bőven közösségi mozgások a holmozogj.hu Mozgáskeresőjében. Válogass kedvedre! Ha pedig nem akarsz lemaradni tartalmainkról, iratkozz fel hírlevelünkre!

Videók
Kapcsolódó cikkek
Új bázisra költözött a 26 éves Spuri Futóbolt hálózat legnagyobb üzlete – A legendás alapítók központjában ma is a futók állnak az első helyen
Február 21-én ismét megnyílt a kőbányai pincerendszer kapuja, és a résztvevők egy egészen különleges világba léphettek be a White Run futóversenyen: a sötétség és a fény lenyűgöző játékába.
Extrém téli körülmények között, havas és csúszós pályákon rendezték meg a Garmin WTF COLD futóversenyt a Normafánál. A hideg és a köd ellenére több mint 600 futó állt rajthoz három különböző távon, családokkal, kezdőkkel és rutinos terepfutókkal együtt.
Nem fogott a fagy és a hó a magyar futókon: a hideg ellenére tömegek választották a mozgást a Budapest Sportiroda 2026-os szezonnyitó versenyén. A 10. Powerade Zúzmara Félmaraton és Futófesztivál több ezres mezőnye megmutatta, hogy a hazai futótársadalom lendülete az új évben is töretlen.
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Gyömrői futókör
A gyömrői futókör az ismert tófürdőt, illetve a helyi focipályát kerüli meg. Garantált kikapcsolódás a sportélmény mellett!
Budapest X. kerületi futókör
A kőbányai Sportliget már több sporteseménynek otthont adott az elmúlt években, ami nem is meglepő, hiszen számtalan sportág űzhető az igényesen felújított közparkban.
Legfrissebb cikkeink
Baján a víz az úr – ezért érdemes felfedezni a Mogyi Bajai Vízisport Klub világát
Vízivándor táborok, kajak-kenu edzések, napközis táborok és vezetett túrák – a Mogyi Bajai Vízisport Klub 2026-ban is rengeteg programmal vár minden korosztályt a Sugovica partján.
Még nincs vége a síszezonnak: stabil hóviszonyok a Mátrában
Miközben az országban már tavaszias a hangulat, a Mátrában igazi télies körülmények fogadják a síelőket és snowboardosokat. Stabil, 30-60 cm vastag hó, napsütés, este pedig kivilágított pályák teszik izgalmassá a hétvégét a Mátraszentistváni Síparkban.
Télzáró nagy durranás, tavaszindító lendület!
A Holmozogj csapata összegyűjtötte neked azokat a programokat, amelyekkel bombaerősen zárhatod a telet, és lendületből indíthatod a tavaszt. Rajtad áll, melyik lesz az első lépés az új évszak felé.
Fedezd fel a rejtett kincseket – újra országos ingyenes túranap február 28-án!
A tél egyik legizgalmasabb szabadidős eseménye idén is megrendezésre kerül: február 28-án országszerte 10 helyszínen várja a természet és a mozgás szerelmeseit a Rejtett Kincsek Túrái!
Pincékben kalandozástól a borvidékig – február végi mozgásmaraton
Február 21–22-én a tél még odateszi magát, de a programkínálat sem szerénykedik. Szekszárdon borvidéki trail, a Mátrában emléktúra, Miskolcon Spartan-áradat, a Balatonnál téli bringás kihívás, Velencénél pedig egy „mindenki győztes” tókerülés várja az indulókat. Vasárnap jönnek a puritán futók, a Yours Truly-közösségi körök több városban, plusz a budai hegyekben egy baráti terepfutás. Válassz egyet – nézd meg te is a Holmozogj csapatának hétvégi ajánlását!
Rekordot döntött a második Óriás Tekerés – közösség, mozgás és jókedv az ország legnagyobb beltéri kerékpáros eseményén!
Az első esemény sikerére építve, de azt messze túlszárnyalva rekordot döntött az idei Óriás Tekerés program! A Valentin-napon megrendezett országos ingyenes esemény bebizonyította, hogy a mozgás, az egészséges életmód és a közösségi élmény kéz a kézben járhat: egyetlen nap alatt több ezer ember pattant kerékpárra – jókedvvel, lelkesedéssel és elképesztő energiával.
2026 © holmozogj.hu