Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Európa Amazonasát érinti az Év Kerékpárútja 2025-ben – Murakeresztúr kör lett a közönségszavazás nyertese

Az Év Kerékpárútja címet hatodik éve dönti el szavazással a nagyközönség. Idén a Murakeresztúr kör nyerte el a címet 2938 szavazattal. A Mura és Dráva ártéri erdői, a különböző korokból itt maradt történelmi emlékek, a helyiek vendégszeretete és nem utolsó sorban a kiváló aszfaltút jellemzik a nyertes Murakeresztúr kört.
Mozgásforma
Bringa Bringa

A címért folytatott versenyben 2304 szavazattal, sokáig fej-fej mellett haladva a Miskolctapolca-Kisgyőr kerékpárút lett a második. A bronzérem pedig a Vértes gerincét átszelő Csókakör bringás kalandútvonalnak jár, 638 szavazatot szerezve a pályázaton. Az eredményhirdetés időpontja sem véletlen, június 3. a kerékpározás világnapja, a legjobb alkalom inspirációt keresni a nyári tekerésekre. 

A Murakeresztúr kör egy családok számára is ideális 30 km-es, minimális szintkülönbséget tartalmazó körtúra a Mura és a Dráva ártéri erdői mentén, Zala és Somogy vármegye határán. Az útvonal vegyesen vezet kerékpárutakon, aszfaltozott gátkoronán és rövidebb szakaszokon alacsony forgalmú utakon. A túra legszebb része a Murakeresztúr és Őrtilos közötti szakasz, amely tökéletes minőségű kerékpárúton fut a vízparti erdőkön át. Kulturális értékekben is gazdag a túra: a Zrínyi-Újvár a költő hadvezér törökökkel vívott harcait idézi fel, a Fesztung pedig a Jellasics bánt feltartóztató 1848-as honvédeknek állít emléket. Ami a természetet illeti, Mura és Dráva egyesülését a Szentmihály-hegyről lehet jól megszemlélni, illetve a Dráva-ártér tanösvény mélyebben mutatja be az erdő világát. A túra kiváló útburkolata miatt minden típusú kerékpárral járható.

Fotó: Az Év Kerékpárútja

A körtúra az Európa Amazonasa (Amazon of Europe) útvonal része, mely Ausztriát, Szlovéniát, Horvátországot és Szerbiát is érinti, hogy bemutassa ezt a különleges vízi világot. Így ha valaki nagyobb kalandot keres, nem csak a körtúrát járná végig, nyugatra Letenye irányába haladhat tovább, míg keletre Őrtilos után Nagyatád felé folytathatja útját.

Az Év Kerékpárútja kampány A Közlekedési Kultúra Napja eseménysorozat része, melynek megalkotója a KTE Közlekedésbiztonsági Tagozata. Velük közösen az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ és a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség írta ki az Év Kerékpárútja pályázatot, hogy közösen felhívják a figyelmet a kerékpáros turizmus adta lehetőségekre, a kerékpáros fejlesztésekre, illetve a biztonságos közlekedés fontosságára.

Fotó: Az Év Kerékpárútja

A szavazás végső eredménye:

  • Murakeresztúr kör: 2938 szavazat
  • Miskolctapolca–Kisgyőr: 2304 szavazat
  • Csókakör: 638 szavazat
  • Győr–Pannonhalma: 469 szavazat
  • Zagyva-menti kerékpárút: 391 szavazat
  • Soproni kalandkör: 361 szavazat
  • Nyugat-zselici kör: 345 szavazat
  • Szaporca–Harkány–Villány: 330 szavazat
  • Szentpéterfölde kör: 327 szavazat
  • Szekszárd–Baja: 324 szavazat
  • Jabapuszta–Szántód: 309 szavazat

A szavazásban résztvevő útvonalak egytől egyig remek kalandot ígérnek, a hozzájuk tartozó túraleírások ezen a linken érhetőek el.

Az előző öt év nyertesei zömében szintén kevésbé ismert vidékeken kalauzolnak. 2020-ban a Tatabánya-Tatakerékpárút, 2021-ben a Poroszlót Tiszafüreddel összekötő kerékpáros híd, 2022-ben a Deseda-tó körtúra, 2023-ban a békési Wenckheim kerékpárút, tavaly pedig a Beregi kör nyerte el az Év Kerékpárútja címet.

Fotó: Az Év Kerékpárútja
Videók
Kapcsolódó cikkek
Három év, 6700 vendégéjszaka és most egy országos elismerés: a Soproni-hegységben található Muck Turistaház lett 2026-ban az ország kedvenc turistaháza.
A Művészetek Völgyében mutatkozik be először a Balaton-felvidék új Kalandtérképe, amely túrákhoz, kerékpáros kirándulásokhoz és családi programokhoz kínál ötleteket.
Rekordrészvétellel zárult az idei Mozgás Éjszakája: június 12-én éjszaka a budapesti központi helyszín mellett több mint 80 település csatlakozott az ország legnagyobb ingyenes szabadidősport-eseményéhez.
Június 12-én ismét megrendezik az Aktív Magyarország támogatásával megvalósuló Mozgás Éjszakáját, Magyarország legnagyobb ingyenes szabadidősport-eseményét. A budapesti Hősök tere mellett csaknem 90 további helyszín kapcsolódik be az eseménysorozatba.
Az Év Kerékpárútja 2026 szavazás utolsó napján rendkívül szoros verseny alakult ki a jelöltek között.
Kapcsolódó események
Garmin WTF BUDA 2026
2026.11.08. Budapest
Garmin WTF CITY 2026
2026.11.29. Budapest
Legfrissebb cikkeink
Őszi színek, pörgős ritmus – Íme a SZEOSZ Élmény- és Szabadidősport Program novemberi eseménykínálata!
Színes erdők, friss levegő, hűvösebb reggelek és egyre kellemesebb kilométerek – október egészen más arcát mutatja a szabadtéri sportnak, mint a nyári hónapok.
Több mint 400 futó nyolc országból – Sikeresen zárult az Írottkő Futóverseny
A térség legnagyobb terepfutó eseménye, az Írottkő Futóverseny 2026-ban ismét nemzetközi mezőnyt vonzott az Alpokaljára. Az öt versenytávon több mint 400 futó állt rajthoz, nyolc ország állampolgárainak részvételével.
Közel ezer résztvevő, mintegy hatezer vízen töltött perc – jövőre is folytatják a vízisportprogramokat a Kékszalag PORT-ban
Balatonfüred, 2026.10.22 – Májustól szeptemberig több, mint nyolcszáz résztvevővel, és több, mint hatezer vízen, mozgással töltött perccel zajlott a Kékszalag PORT Helyben, vízen, a Mi Balatonunk a Mi sportunk címet viselő ingyenes sportprogram-sorozata, mely a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 keretében valósult meg.
Történelmi rekorddal és Vásárhelyi Máté maratoni címvédésével zárult a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Véget az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A hétvége során a tizennégy különböző távra összesen 39 910 nevezés érkezett, a helyszínen pedig közel 100 ezer ember fordult meg a két nap alatt.
Új pályacsúccsal és több mint 20 ezer nevezővel indult a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Október 10-én ideális futóidőben vette kezdetét az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A szombati nyitónap minden korosztályt megmozgatott: a legkisebbektől az idősebb generációkig több mint 20 000 nevezés érkezett a 13 különböző távra.
Mi a SPAR Budapest Maraton titka, és miért éri meg 42,195 km-t futni? - Interjú Kocsis Árpád főszervezővel
35 éve még értetlenkedve figyelték az utcán edzőket, a kocsmák teraszáról gúnyos beszólások kísérték a futókat, a hatóságok pedig szinte személyes sértésnek vették a lezárási kérelmeket. Mára gyökeresen megfordult a világ: a futás a társadalmi elismerés és az önbecsülés egyik legelterjedtebb kifejeződésévé vált.
2026 © holmozogj.hu