Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Eső, sár, szél és szintkülönbség – A Börzsöny nem kímélte a Garmin WTF futóit

Március utolsó szombati napján a Börzsöny hegység szolgált otthonául a Garmin WTF hibrid versenysorozat legbrutálisabb állomásának, ahol a természet szó szerint próbára tette a futókat – és az önkénteseket is. Több mint 500-an értek hősként célba a különböző távokon, amelyek nem csupán fizikailag, de mentálisan is emlékezetes kihívást jelentettek.
Mozgásforma
Futás Futás

Hat táv, hatféle kihívás

A versenyzők 6 különböző táv közül választhattak, a 10 km-es aszfaltostól egészen a 42 km-es terepmaratonig. A verseny három királytávja – 23, 33 és 42 km – mindegyike érintette a Nagy-hideg-hegyet, a két leghosszabb pedig a Nagy-Mána gerinc legendás vonulata mentén haladt végig.

Az útvonalak már önmagukban komoly kihívást jelentettek, de a folyamatos eső, ami már a verseny előtt eláztatta az útvonalakat, és a szombati szél még tovább nehezítették az indulók dolgát. A Börzsöny valóban a legszigorúbb arcát mutatta versenyzőknek, így ahogy a RUNaway csapata is fogalmazott: „Itt már az is győztes volt, aki elindult otthonról.”

Fotó: Garmin WTF

A Börzsöny vad szépsége

A fizikai megpróbáltatásokat kompenzálta a látványos környezet: ködbe burkolózó fák, párás gerincek, páratlan kilátás, amelyek egy-egy pillanatra feledtetni tudták az izomlázat és a sárban csúszkálást. A szervezők profi fotós csapata pedig mindent megörökített – minden induló számíthatott egy-két ikonikus képre, amin látszik, hogy nem volt könnyű küzdelem, de megérte.

Önkéntes hősök és emberfeletti teljesítmények

A több mint 50 önkéntes munkája nélkül ez a verseny nem jöhetett volna létre. A saras frissítőpontokon, eldugott irányítópontokon, a célzónában – mindenhol ott voltak, órákon át helytállva a zord időjárásban is, hogy támogassák a futókat.

Az önkéntesek mellett a Mozdulnék Sportlabor is kitelepült, ahol a versenyzők a futás mellett különböző sportorvosi méréseken is részt vehettek – testösszetétel, szorítóerő, mobilitás –, kinek mihez maradt ereje a célban.

Futók dobogón a WTF BRZSNY versenyen
Fotó: Garmin WTF

Kürtőskalács, Red Bull és dicsőség a célban

A célban a versenyzőket kürtőskalács, Red Bull, befutóérem és végtelen elismerés várta. Függetlenül attól, ki milyen időt futott, mindenki érezhette: valami igazán komoly dolgot vitt véghez. Az időjárás, a terep és a táv együttese tette ezt az eseményt az egész sorozat legkeményebb állomásává – mégis, mindenki mosolyogva és büszkén távozott a Börzsönyből.

Egy biztos: ez a szombati nap beírta magát a futók emlékezetébe – és lábaiba is.

A Garmin WTF Börzsöny ismét megmutatta: a legnagyobb élmények a komfortzónán kívül kezdődnek.

Futó a WTF BRZSNY versenyen
Fotó: Garmin WTF
Videók
Kapcsolódó cikkek
Bár még bőven márciust írunk, ezen a hétvégén az időjárás kiszámíthatatlanabb lesz, mint egy áprilisi tréfa. Egy dolog azonban garantált: a mozgáslehetőségeket bátran tutira vehetjük! Legyen szó esti csillagos vízitúráról, városi futásról, erdei túráról vagy bringás kalandról, országszerte rengeteg esemény vár ezúttal is mindenkire. Használd ki, és hozd ki a legtöbbet a hétvégédből!
A térség legnagyobb terepfutó eseménye, az Írottkő Futóverseny 2026-ban ismét nemzetközi mezőnyt vonzott az Alpokaljára. Az öt versenytávon több mint 400 futó állt rajthoz, nyolc ország állampolgárainak részvételével.
Véget az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A hétvége során a tizennégy különböző távra összesen 39 910 nevezés érkezett, a helyszínen pedig közel 100 ezer ember fordult meg a két nap alatt.
Október 10-én ideális futóidőben vette kezdetét az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A szombati nyitónap minden korosztályt megmozgatott: a legkisebbektől az idősebb generációkig több mint 20 000 nevezés érkezett a 13 különböző távra.
35 éve még értetlenkedve figyelték az utcán edzőket, a kocsmák teraszáról gúnyos beszólások kísérték a futókat, a hatóságok pedig szinte személyes sértésnek vették a lezárási kérelmeket. Mára gyökeresen megfordult a világ: a futás a társadalmi elismerés és az önbecsülés egyik legelterjedtebb kifejeződésévé vált.
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Sárvári futókör
A Csónakázó-tó körül épült pálya a városi futórendezvények központja, helyi és turisztikai céloknak is egyaránt megfelel, hiszen egy szálloda és egy lakótelep között található, festői környezetben.
Legfrissebb cikkeink
Aktív ősz – így telt az október a SZEOSZ élménysport-programjain
Az októberi programok ismét megmutatták, hogy a mozgásnak minden évszakban megvan a maga varázsa.
A Muck-Magaslatról az országos dobogó tetejére
Három év, 6700 vendégéjszaka és most egy országos elismerés: a Soproni-hegységben található Muck Turistaház lett 2026-ban az ország kedvenc turistaháza.
Őszi színek, pörgős ritmus – Íme a SZEOSZ Élmény- és Szabadidősport Program novemberi eseménykínálata!
Színes erdők, friss levegő, hűvösebb reggelek és egyre kellemesebb kilométerek – október egészen más arcát mutatja a szabadtéri sportnak, mint a nyári hónapok.
Közel ezer résztvevő, mintegy hatezer vízen töltött perc – jövőre is folytatják a vízisportprogramokat a Kékszalag PORT-ban
Balatonfüred, 2026.10.22 – Májustól szeptemberig több, mint nyolcszáz résztvevővel, és több, mint hatezer vízen, mozgással töltött perccel zajlott a Kékszalag PORT Helyben, vízen, a Mi Balatonunk a Mi sportunk címet viselő ingyenes sportprogram-sorozata, mely a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 keretében valósult meg.
Soha nem neveztek még ennyien magyar maratonra: meghaladja a 10 ezres álomhatárt a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál főtávjának rajtlistája
Lezárult az előnevezés a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválra: a különböző távokra több mint 39 000 nevezés érkezett, ezzel a kétnapos rendezvény lesz idén is az ország legnépesebb szabadidősport-eseménye.
14 másodpercen múló győzelem és Rekordlétszám a szezonzárón – Ultrabalaton Trail
Nyolcadik alkalommal rendezték meg hétvégén az Ultrabalaton Trailt, amely a Balaton északi partjának hegyeiben, komoly szintemelkedésekkel és lélegzetelállító őszi erdei panorámával várta a futókat.
2026 © holmozogj.hu