Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

43. Lidl Balaton-átúszás

Szabadidős esemény
2025.08.09. Révfülöp
Helyszín
Révfülöp, Révfülöp labdarúgó pálya
Időpont
2025.08.09. (szombat)
Mozgásforma
Úszás Úszás SUP SUP
Info

ÚJ IDŐPONT: rossz időjárás miatt az időpontot a szervezők augusztus 9-ére módosították. Végső döntés két nappal az esemény előtt várható.

Július 26. – érdemes már most megjelölnie ezt a napot a 2025-ös naptárban mindazoknak, akik a világon egyedülálló sportos élményre vágynak. A tervek szerint július utolsó szombatján rendezi meg a Budapest Sportiroda a 43. Lidl Balaton-átúszást. A végső szót – szokás szerint – az időjárás mondja majd ki, hiszen csak biztonságos körülmények között, gyenge szélben és kellemes vízhőmérséklet mellett engedik elrajtolni a mezőnyt, így előfordulhat halasztás.

Lidl Balaton-átúszás 1

2024-ben a hullámokkal is meg kellett küzdeni

Idén júliusban egy nappal kellett elcsúsztatni a rajtot, a hullámzás így is próbára tette az úszókat, ám a mintegy 150 vitorláshajóból, három kórházhajóból és tucatnyi motorcsónakból álló flotta garantálta az indulók biztonságát. 2025-ben is több száz szervező, orvosok, egészségügyi szakemberek, vízimentők és vízirendőrök dolgoznak majd azért, hogy felejthetetlen élménnyel gazdagodjanak a résztvevők.

Jövőre is két kihívás közül választhatnak az úszók: a hagyományos, 5,2 kilométeres Révfülöp és Balatonboglár közötti táv mellett lehetőség lesz a 2,6 kilométeres féltáv teljesítésére is.

Lidl Balaton-átúszás 4

Ismét lesz Balaton-áthúzás, 2021 óta egyre többen vállalkoznak arra, hogy az úszók folyosójától nem messze, SUP-pal szeljék át a Balatont északról déli irányba.

“Sokszor mondjuk, hogy ez egy legyőzhető kihívás, kortól, nemtől, testalkattól függetlenül bárki képes lehet rá. Természetesen ez igaz a 43. Lidl Balaton-átúszásra is. Bíztatok mindenkit – főleg azokat, akik korábban még nem próbálták, így nem tudják, milyen érzés a Balaton közepén tempózni -, hogy írják be a jövő évi terveik közé ezt az eseményt. Kezdjék el a felkészülést, járjanak el úszni heti rendszerességgel vagy más formában javítsák az állóképességüket, és találkozzunk július 26-án, mert ez egy csoda, amit mindenkinek át kell élnie!” – mondta Kocsis Árpád a szervező, Budapest Sportiroda ügyvezetője.   

1979 óta csaknem negyedmillió ember úszta már át a Balatont, több mint 237 ezren neveztek az eddigi 42 eseményre. Minden évben profi versenyzők is rajthoz állnak, de a legtöbb nevező szabadidő-sportoló, akik nem az órával vagy egymással versengenek, hanem fő céljuk az, hogy egy páratlan élménnyel gazdagodjanak, a felkészülési időszakban pedig a mindennapjaik részévé váljon a rendszeres testmozgás. 

Lidl Balaton-átúszás 2

További információk: 

  • A verseny hivatalos neve: 43. Lidl Balaton-átúszás
  • Honlap: www.balaton-atuszas.hu
  • Időpont: 2025. július 26. – rossz idő esetén későbbre halaszthatják; várható időpont: augusztus 9.
  • Helyszín: Révfülöp – Balatonboglár
  • Teljes táv: 5,2 km
  • Féltáv 2,6 km
  • Balaton-áthúzás: 2021 óta már SUP-pal is lehet teljesíteni a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 km-es távot.
kapcsolat
Szervező: Budapest Sportiroda
www.balaton-atuszas.hu
Videók
Kapcsolódó cikkek
A klasszikus maratont akár csak egyszer is lefutni hatalmas kihívás és életre szóló élmény. Ám vannak olyan különleges sportemberek, akik a 42 kilométeres táv első sikeres teljesítése után már nem tudnak, vagy nem is akarnak leállni. A felvidéki Kele Géza is ilyen!
"Ha elkezdesz mozogni, egy más világ, más dimenzió nyílik meg előtted, és mosolygósabb lesz az életed" - ezt üzente a holmozogj.hu olvasóinak a Budapest Sportiroda ügyvezetője. Kocsis Árpádot még a szeptember elején rendezett Wizz Air Budapest Félmaratonon kérdeztük.
Kilencven magyarországi és öt határon túli településen szerveznek futóközösségeket a Budapesti Sportiroda (BSI) futónagykövetei. Jelenleg 130-an vannak, jó hír, hogy amennyiben te is szeretnél közéjük tartozni, megteheted.
Harmincadik alkalommal rendezik meg Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvényét, az ALDI Női Futógálát június 1-én, vasárnap Budapesten a Népligetben. A különleges eseményre, amely három évtizedes sikertörténet megkoronázása és amely a női futást, az egészséges életmódot és a közösség erejét ünnepli, különleges, ékszerként is viselhető befutóérem készült.
Már csak négy hét van hátra az év legnagyobb szabadidős sportrendezvényéig, a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztiválig. A két napos esemény minden évben a mozgás és a futás ünnepe, ám idén ez duplán is igaz lesz, hiszen éppen 40 éve, 1984-ben rendezték az első tömegmaratont Budapesten.
Szervező további eseményei
Brutálfutás 15.0
2026.06.13. Nyáregyháza
Hasonló események a közelben
Legfrissebb cikkeink
Júniusi sportmix: éjszakai bringától a Balaton-parti triatlonig
Június közepén sem lassít a sportnaptár: éjszakai bringás felvonulás Dabason, naplementés futás Bábolnán, sárdagasztás Nyáregyházán, triatlon Keszthelyen, bringás és terepes kihívások Nagykovácsiban, valamint több családi és közösségi futóprogram vár országszerte.
Közel 90 helyszínen várja az érdeklődőket a Mozgás Éjszakája
Június 12-én ismét megrendezik az Aktív Magyarország támogatásával megvalósuló Mozgás Éjszakáját, Magyarország legnagyobb ingyenes szabadidősport-eseményét. A budapesti Hősök tere mellett csaknem 90 további helyszín kapcsolódik be az eseménysorozatba.
BETELT a 44. LIDL Balaton-átúszás klasszikus távja!
Már nem lehet nevezni, mert hetekkel a rajt előtt betelt a 10 500 fős limit a 44. Lidl Balaton-átúszás 5,2 kilométeres főtávjára.
Több mint tízezer női futóval indult el a sportos nyár: sikeresen zárult a 31. ALDI Női Futógála
Tökéletes nyári időben, 10.200 nevezővel, fesztivál hangulatban zajlott le Magyarország legnagyobb női szabadidősport-eseménye vasárnap. Az első nyári hétvége ideális feltételeket biztosított a 31. ALDI Női Futógála hatalmas mezőnyének a Városligetben.
A technika ördöge is biciklin jár: két győztese lett az Év Kerékpárútja 2026 szavazásnak
Az Év Kerékpárútja 2026 szavazás utolsó napján rendkívül szoros verseny alakult ki a jelöltek között.
Beindul a nyári szezon: sportos hétvége jön június elején
Június első hétvégéje rögtön nagy választékot hoz: akadálypályás élményfutás Budapesten, terepfutás Szadán, éjszakai félmaraton Győrben, bringás kihívások a Vértesben, családi futófesztivál Cegléden és női futóünnep a Városligetben.
2026 © holmozogj.hu