Elsöprő siker az idei Mozgás Éjszakáján!

A szervezők tájékoztatása szerint megmozdult az ország, hiszen 55 helyszínen több, mint százezren sportoltak az éjszaka folyamán. A hajnalig tartó programok mindenhol ingyenesek voltak, és több tucat sportágat lehetett kipróbálni. A futó- és kerékpárversenyeken voltak a legtöbben, de népszerűek voltak a zenés mozgásformák és a vizes sportágak is.

A fővárosban például hétezren (!) zumbáztak a Hősök terén, és egész éjjel lehetett sárkányhajózni a Városligeti-tavon. A vidéki helyszínek közül a nagyobb városok is kitettek magukért, és idén először határon túli programmal becsatlakozott Sepsiszentgyörgy is.

Sikeres volt a GeoGo a Mozgás Éjszakáján. Az ingyenes applikációt virtuális túrák teljesítésére fejlesztették, ennek segítségével bárki, bárhol részt vehetett a Mozgás Éjszakáján, amelyen az élményeken túl Ötpróba-pontokat is lehetett gyűjteni.

Révész Máriusz, az Aktív Magyarországért felelős államtitkár kiemelte, hogy az idei év – a több mint 50 helyszínnel – óriási előrelépés a korábbi Mozgás Éjszakája rendezvényekhez képest.

– Nagyon bízunk abban, hogy sok embernek ez az éjszaka valaminek a kezdete volt, és kezdőlépés egy egészségesebb élet felé. Szerte az országban rengetegen döntöttek úgy, hogy sportolni fognak a programok valamelyikén, és nekünk az a feladatunk, hogy akik most pozitív élményekkel távoztak, ők a jövőben is megtalálják a különböző szabadidősport-eseményeket – fogalmazott az államtitkár.

Fotó: Gunduz Attila / PixelBeam

A Mozgás Éjszakája 2025 hivatalos helyszínei voltak:
Aszód, Baja, Balassagyarmat, Balatonalmádi, Balmazújváros, Békéscsaba, Budakalász, Budakeszi, Budapest, Bugyi, Csömör, Dabas, Dévaványa, Dunaföldvár, Dunaharaszti, Dunakeszi, Dunavarsány, Eger, Fonyód, Gárdony, Gyomaendrőd, Győr, Hajdúnánás, Jánossomorja, Jászberény, Kaposvár, Karcag, Kistelek, Kunhegyes, Lenti, Marcali, Mindszent, Mórahalom, Mosonmagyaróvár, Nagyatád, Nagytarcsa, Pécs, Polgár, Püspökladány, Salgótarján, Sárbogárd, Sepsiszentgyörgy, Solymár, Szarvas, Szekszárd, Tapolca, Tárnok, Tatabánya, Túrkeve, Várpalota, Veszprém, Vésztő, Zalaegerszeg, Zirc, Zsámbék.

Fotó: Gunduz Attila / Pixelbeam

Nyitókép: Láng Péter / PixelBeam

Videók
Kapcsolódó cikkek
Aktív Magyarok program
Mit szólnál, ha a sport nemcsak edzés lenne, hanem egy felejthetetlen kaland is? Amikor a mozgás élménnyé válik: barátokkal, a természetben, egy szuper közösségben.
Ez a hétvége tele lesz adrenalinnal, vidámsággal és kihívásokkal! Sportolj át egy egész éjszakát a Mozgás Éjszakáján az 55 település egyikén, evezz a Rába festői kanyarjaiban, sarazd össze magad a Brutálfutáson, vagy csobbanj egyet a Balatonban! Most biztosan megtalálod a neked valót, kár lenne otthon maradni…
Készen állsz egy (vagy több!) igazi éjszakai kalandra? Eljött a nyár, és vele együtt az éjszakai sportesemények izgalmas időszaka! Akár a pezsgő fővárosi forgatagban, akár a természet csendes ösvényein, vagy a Balaton partján szeretnéd próbára tenni magad, most itt az alkalom! Összegyűjtöttük a legizgalmasabb éjszakai sporteseményeket, válogass kedvedre!
Péntek este ismét megrendezik a Mozgás Éjszakáját, az ország egyik legnépszerűbb szabadtéri szabadidősport-eseményét. Te hol leszel és mit sportolsz majd?
Óriási élmény várja azokat, akik szeretnek jó hangulatban sportolni: június 13-án, péntek éjjel ismét lesz Mozgás Éjszakája, amely idén minden eddiginél több helyszínen várja az érdeklődőket. Nemcsak a fővárosban, a Hősök terén, hanem országszerte további 54 településen, azaz összesen 55 helyszínen lehet csatlakozni az éjszakai sportprogramokhoz.
Legfrissebb cikkeink
Aktív Magyarok program
Magyarország a punnyadás bajnoka? Sokkoló adatok a mozgáshiányról (és a kiút!)
Te mire fogod, ha valami nincs rendben az egészségeddel? A genetikára? Az orvosokra? A rossz csillagállásra?
Indul a reggeli futásokra buzdító 21 napos kihívás
Szeptember 15-én indul az új kezdeményezés, aminek célja, hogy a résztvevők 21 egymást követő munkanapon legalább 2 km-t megtegyenek a kijelölt futókörön reggel 6:00 és 6:30 közötti kezdéssel.
Indulj a Kéktúrázás Napján - túrázz velünk az ország minden szegletében!
Október 11-én ismét jön Magyarország legnagyobb közösségi túranapja: a Kéktúrázás Napja! A hatodik alkalommal megrendezett eseményen több ezer túrázó kel útra egyszerre, hogy közösen bejárjuk az országot átszelő 2580 km-es Országos Kékkört.
Az egész ország egyetlen hatalmas sportpályává változik - íme a hétvégi programajánló!
Küzdj a sárban Piliscsévén, fuss a szőlőben Pannonhalmán, nézz ki a Nagy Sportágválasztóra vagy evezz a Gemencben: ezen a hétvégén tényleg mindenhol sport vár rád!
Aktív Magyarok program
Nincs több kifogás! – Fedezd fel a hozzád legközelebbi kalandot!
Elhatároztad, hogy többet mozogsz, de a legnagyobb kérdés még mindig az, hogy HOL? Hol van egy jó futópálya, hova lehet elmenni bringázni a családdal, vagy hol lehet kipróbálni valami újat, ami kimozdít a komfortzónádból?
Idén 277 elektromos kerékpár beszerzését támogatja az Aktív Magyarország
Lezárult az E-bike Beszerzési Program 2025 pályázati szakasza, amelynek keretében összesen 277 darab elektromos kerékpár megvásárlásához nyújt támogatást az Aktív Magyarország.
2025 © holmozogj.hu