Előre szólunk! Jön a Telihold Sportnap, az ország egyik legsokoldalúbb amatőr sporteseménye

Ha nyáron te sem szeretnél ellustulni és szereted a különleges kihívásokat, akkor július 12-én Esztergomban a helyed! A Telihold Sportnapon futók, bringások, úszók és evezősök küzdenek meg a távokkal egy egész napos eseményen, ahol még az esti órákban is adrenalintól pezseg a város.

„A Teliholdfutamot 2007 óta rendezzük meg, és már a kezdetektől fogva az egyik legnépszerűbb futamunk – mesélte Érdy Gábor, az Esztergomi Futóművek Amatőr Sportegyesület vezetője. „A nyári éjszaka és a hűs Duna-part a lelkes futókkal együtt olyan hangulatot teremtenek, amit egyszer mindenkinek át kell élnie” – tette hozzá.

A verseny még a koronavírus-járványt is túlélte„A nyári időpont miatt meg tudtuk tartani, bár nem versenyként, hanem közösségi rendezvényként hirdettük meg. Akkoriban nem lehetett előre tudni, hogy megtarthatjuk-e.” – emlékezett vissza a szervező.

A járvány után pedig az Esztergomi Futóművek ASE csapata úgy döntött, hogy új szintre emeli az eseményt: „2023-ban bővítettük a programot úszással, majd 2024-től kerékpározással és evezéssel is, bevonva a helyi egyesületeket. Ráadásul, ma már mind a négy sportág olimpiai Ötpróba pontszerző állomás, ilyen viszonylag kevés helyen van az országban.” – nyilatkozta Érdy Gábor a holmozogj.hu-nak.

Telihold Sportnap
Fotó: Telihold Sportnap

Éjszakai futás a város fényei alatt

2025. július 12-én este 10 órakor fejlámpákkal felszerelkezve vágnak neki a futók a 4 vagy 10 kilométeres távnak. Az útvonal Esztergom történelmi negyedén és a Duna-parti kerékpárúton vezet végig. Ilyenkor a város fényei és a folyópart különleges hangulatot teremtenek.

Úszás, evezés és kerékpározás – Telihold alatt

A Telihold Kerékpáros Túra július 12-én reggel 8 és 10 óra között rajtol, de délután egyig mindenkinek célba kell érkeznie. A résztvevők három különböző táv közül választhatnak: a 15 kilométeres mini túra, a 31 kilométeres családi táv, valamint a 76 kilométeres hosszabb útvonal közül. A túra nem verseny, hanem igazából egy közösségi bringázás, amely során felfedezhetjük Esztergom és a Duna menti vidék legszebb részeit.

Az evezősök már reggel 10-től uralhatják a Prímás-sziget körüli vizeket. Egy kör a sziget körül 6,3 kilométer, amelyből többet is lehet teljesíteni saját vagy bérelt kajakkal, SUP-pal vagy akár kenuval.

A Teliholdúszás pedig 18:00 és 20:30 között rajtol folyamatosan az Esztergomi Szent István Strandfürdő 50 méteres medencéjében. A résztvevők 500, 1000, 2000, 3000, 4000 vagy akár 5000 méteres távokon tehetik próbára magukat a kellemes, 26-27 fokos vízben.

Telihold Sportnap
Fotó: Telihold Sportnap

Fenntartható sportélmény és közösségi hangulat

A Telihold Sportnap zöld szemléletben zajlik, a szervezők nagy figyelmet fordítanak a környezettudatosságra. Az esemény pohármentes, vagyis a frissítőpontokon mindenki saját kulacsába vagy poharába kapja az italt, ezzel csökkentve a hulladéktermelést.

Ha kipróbálnád magad egy különleges éjszakai futamon, egy csendes evezős túrán, egy izgalmas úszóversenyen vagy egy látványos bringás túrán, akkor július 12-én vedd az irányt Esztergomba a Telihold Sportnapra! Az online nevezés a Teliholdfutamra március 10-én, a többi versenyszámra pedig április 1-én nyílik meg. További részleteket az eseményről a szervezők weboldalán és Facebook oldalán találsz.

Telihold Sportnap
Fotó: Telihold Sportnap
Videók
Kapcsolódó cikkek
Mi kell a nyári felfrissüléshez? Egy kis szél az arcodba tekerés közben, lágy hullámok a vízen, hűs futás a csillagok alatt vagy épp lebegés a libegőn. Július második hétvégéje tele van izgalmas lehetőségekkel: jön a Telihold Sportnap Esztergomban, a Hervis Balaton-átevezés Zamárdiban, futóbulik Villányban és Balatonlellén, meg egy 207 kilométeres bringás kihívás a Sió mentén!
Legfrissebb cikkeink
Együtt túrázott az ország – nagyszámű részvétel az ingyenes Rejtett Kincsek Túráin
Országszerte tíz helyszínen várták február 28-án a túrázni vágyókat a második alkalommal megrendezett Rejtett Kincsek Túrái programon.
Baján a víz az úr – ezért érdemes felfedezni a Mogyi Bajai Vízisport Klub világát
Vízivándor táborok, kajak-kenu edzések, napközis táborok és vezetett túrák – a Mogyi Bajai Vízisport Klub 2026-ban is rengeteg programmal vár minden korosztályt a Sugovica partján.
Még nincs vége a síszezonnak: stabil hóviszonyok a Mátrában
Miközben az országban már tavaszias a hangulat, a Mátrában igazi télies körülmények fogadják a síelőket és snowboardosokat. Stabil, 30-60 cm vastag hó, napsütés, este pedig kivilágított pályák teszik izgalmassá a hétvégét a Mátraszentistváni Síparkban.
Megnyílt a legújabb és legnagyobb SPURI futóbolt, gigantikus választék és tágas üzlethelyiség várja a futókat
Új bázisra költözött a 26 éves Spuri Futóbolt hálózat legnagyobb üzlete – A legendás alapítók központjában ma is a futók állnak az első helyen
Télzáró nagy durranás, tavaszindító lendület!
A Holmozogj csapata összegyűjtötte neked azokat a programokat, amelyekkel bombaerősen zárhatod a telet, és lendületből indíthatod a tavaszt. Rajtad áll, melyik lesz az első lépés az új évszak felé.
Fedezd fel a rejtett kincseket – újra országos ingyenes túranap február 28-án!
A tél egyik legizgalmasabb szabadidős eseménye idén is megrendezésre kerül: február 28-án országszerte 10 helyszínen várja a természet és a mozgás szerelmeseit a Rejtett Kincsek Túrái!
2026 © holmozogj.hu