Elhozták a fényt a White Run futóverseny indulói

Február 21-én ismét megnyílt a kőbányai pincerendszer kapuja, és a résztvevők egy egészen különleges világba léphettek be a White Run futóversenyen: a sötétség és a fény lenyűgöző játékába.
Mozgásforma
Futás Futás

A White Run igazi „hófehér hidegpartivá” változtatta nemcsak a pincerendszert, hanem a kőbányai Rottenbiller parkot is. Közel 2500 résztvevő állt rajthoz – kicsik és nagyok, családok, baráti társaságok és elszánt egyéni futók –, hogy különböző távokon próbálják ki magukat: Manó sprintfutamtól (300 m) az Alagút félmaratonig (21 km), sőt, lehetőség volt alagúttúrákon is részt venni.

Külön színt vittek az eseménybe a kreatív, sokszor egészen egyedi fehér jelmezek és kiegészítők, amelyek az UV-fényben életre keltek. A résztvevők nemcsak végigfutották, hanem végig is bulizták a távokat, miközben megküzdöttek a hideggel és a föld alatti környezet kihívásaival. 

Az esemény sikeréhez több ismert személyiség is hozzájárult: az Ötpróba-nagykövetek, Cseh László és Ujvári Izabella a 4,3 kilométeres távon álltak rajthoz, a rajtoltatásban és az eredményhirdetésben pedig Nyári Diána, Kiss Gergely és Gajdos Tamás is aktívan közreműködtek.

A White Run ismét bebizonyította, hogy a sport, a látvány és a közösségi élmény tökéletesen megfér egymás mellett és a szervezők már be is jelentették a következő futóeseményt: 2026. november 7-én kerül megrendezésre a Halloween Run a kőbányai pincerendszerben.

Fotók: (fotókredit: White Run)

Videók
Kapcsolódó cikkek
Húsvétkor sem áll meg a mozgás: terepfutás a Káli-medencében, közösségi futások Tapolcán és Tokajban, tavaszi túrák és családi programok több helyszínen. Olvasd el a Holmozogj csapatának hétvégi ajánlóját, és válaszd ki, hol húzol futócipőt április első hétvégéjén.
Kiemelkedő sporteredménnyel és egy megható jótékonysági sikerrel zárult Kovács Ádám debreceni futó első ultramaratoni versenye.
Esős, szeles és hűvös időjárás fogadta a futókat, mégis közel 3000 résztvevő állt rajthoz az NN City Run idei eseményén, amely hagyományosan a Maratonman Versenysorozat szezonnyitó futóeseménye.
2026. március 29-én Budapest ad otthont az idei futószezon egyik első nagy fővárosi eseményének, az NN City Runnak, amely a Maratonman Versenysorozat nyitóállomásaként várja a futókat.
A 2026-os szezonnyitó Fighters’ Run akadályfutó versenynek Veszprém, a királynék városa adott otthont, ahol a versenyközpont a mesébe illő História Kertben kapott helyet.
Kapcsolódó programok
Egri futókör
Csodálatos környezet várja az egri Érsekkertben a futni vágyókat, akik számára a Körcsarnokban mosdó is rendelkezésre áll.
Legfrissebb cikkeink
Hűvösebb tavaszi kilométerek: triatlon, terep és félmaratonok április közepén!
Triatlon Kaposváron, legendás teljesítménytúra a Mátrában, ikonikus félmaraton Tihanyban és terepfutás a Pilisben – mozgalmas hétvége vár a sportolni vágyókra. Olvasd el a Holmozogj csapatának hétvégi ajánlóját, és találd meg a következő kihívásodat!
SZEOSZ-ESEMÉNY
Indul a 2026-os Élmény- és Szabadidősport Program!
Áprilistól országszerte izgalmas élménysport-programok várják a mozogni vágyókat, melyek a SZEOSZ szakmai támogatásával valósulnak meg. A Holmozogj weboldalán rendszeresen közzétesszük az eseményeket és a beszámolókat!
Zsivótzky Gyula nevét vette fel a Nemzeti Atlétikai Központ
Március 27-től Zsivótzky Gyula Atlétikai Központ néven működik tovább a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságra épült stadion.
ÚTON VANNAK AZ ASZFALTBETYÁROK!
3 helyszínen már jártak az Aszfaltbetyárok!
Stadionfényektől a maratonig – erős hétvége március végére!
A Holmozogj csapata ismét összegyűjtötte nektek a legjobb programokat, hogy könnyebb legyen választani a városi futóbulik, a családbarát események és a komolyabb sportkihívások között.
Szoboszlai Dominikkal a rajtban, történelmi csúccsal ért véget a 41. Telekom Vivicittá
Minden várakozást felülmúló érdeklődés, rekord indulószám és a hazai sport- és köztélet ismert személyiségeinek részvétele mellett zajlott az ország legnagyobb tavaszi szabadidősport-eseménye, a 41. Telekom Vivicittá.
2026 © holmozogj.hu