Egészségnapot indítanak a balatoni vállalkozó nők

Április 11-én Balatonalmádiban szervezi meg az első RESET – Női Egészségnap eseményét a BENT Balatoni Női Vállalkozói Egyesülete, amelynek célja, hogy a nők figyelmét saját egészségük megőrzésére irányítsa, és bemutassa a testi-lelki egyensúly fontosságát a szakmai és személyes siker elérésében. Az eseményen szakértők segítenek újragondolni, mit jelent a valódi testi-lelki egyensúly a modern nő számára.

Egy 2023-as Harvard Business Review tanulmány szerint a női vezetők 60%-a tapasztal kiégésre utaló tüneteket, és körükben 40%-kal magasabb a szív- és érrendszeri betegségek kockázata, mint férfi kollégáiknál. Többek között ezek a tudományosan alátámasztott tények azok, amik életre hívták az esemény gondolatát és arra ösztönözték a Balaton mellett működő vállalkozó nők közösségét, hogy az évek óta egyre népszerűbb üzleti és szakmai rendezvényeik mellett, a vállalkozások mögött álló nők egészségére is nagy hangsúlyt fektessenek, szakértői támogatással és közösségi erővel, segítséget nyújtsanak a problémák megelőzésében.

– A nők egészsége ma már nemcsak személyes, hanem társadalmi kérdés is. A stresszes életmód, a hormonális változások, a kiégés és a mozgásszegény mindennapok egyre több kihívást jelentenek – mégis ritkán szól róluk nyílt, közérthető párbeszéd. Ezt a hiányt szeretnénk pótolni a RESET – Női Egészségnap elindításával, amely tudományos alapokra épül, ugyanakkor praktikus, hétköznapokban is alkalmazható megoldásokat kínál – mondta el Kolozsvári Zsuzsa, az esemény egyik szervezője, a BENT egyesület tagja.

Az esemény neve is üzenet: R – Regeneráció, E – Egészség, S – Sport, E – Egyensúly, T – Tudatosság. Ez a RESET üzenete – egy új kezdet lehetősége nőknek, akik szeretnének többet tenni saját jól-létükért. 

Programkavalkád a Balaton partján

A résztvevők 5 kerekasztal-beszélgetés, 16 előadás, 7 workshop és számos interaktív program, valamint szűrővizsgálat közül válogathatnak. A kerekasztal-beszélgetéseken és előadásokon szakértők osztják meg tudásukat olyan témákban, mint például az inzulinrezisztencia kezelése, a menopauza lehetőségei, a légzés és stresszkezelés, valamint a mozgás és gerinctorna fontossága. A workshopoknak és interaktív bemutatóknak köszönhetően pedig a résztvevők kipróbálhatnak különböző mozgásformákat, elsajátíthatnak stresszkezelési technikákat, és részt vehetnek egyéni állapotfelméréseken.

A Reset konferencia kreatívja
Fotó: RESET

– A női egészség nem luxus, hanem alapvető szükséglet. A kiégés, a hormonális problémák és a mozgásszervi betegségek nem elkerülhetetlenek – ha tudatosan teszünk ellenük – mondja Iványi Orsolya, a Magyar Menopauza Társaság tagja, az esemény egyik kiemelt előadója.

Az eseményen közel ötven szakember orvosok, diteteikusok, mentálhigiénés szakemberek, sportolók, személyi edzők, trénerek segítik a résztvevőket abban, hogy a lehető legtöbb, őket foglalkoztató kérdésre választ kapjanak. Az előadók között olyan szakemberek szerepelnek, mint Iványi Orsolya, menopauza szakértő, Porkoláb Eszter dietetikus, Csobot Adél előadóművész, Szalai Renáta, a Kanga Tréning alapítója, vagy Pápai Enikő egészségmentor. 

A BENT Balatoni Női Vállalkozói Egyesület 2019-ben alakult azzal a céllal, hogy összefogja és támogassa a nők által vezetett vállalkozásokat a Balaton-felvidéken. Az egyesület kiemelt küldetése a női egészség fontosságának hangsúlyozása, hiszen ha egy nő megbetegszik, nemcsak a vállalkozásából, munkájából esik ki, hanem a családjából és a társadalomból is. Éppen ezért vállalkozóként és vezetőként nemcsak a cégbe kell fektetni, hanem az egészségünkbe is – mert hosszú távon ez a legjobb befektetés.

További információ és regisztráció ITT.

Videók
Legfrissebb cikkeink
Együtt túrázott az ország – nagyszámű részvétel az ingyenes Rejtett Kincsek Túráin
Országszerte tíz helyszínen várták február 28-án a túrázni vágyókat a második alkalommal megrendezett Rejtett Kincsek Túrái programon.
Baján a víz az úr – ezért érdemes felfedezni a Mogyi Bajai Vízisport Klub világát
Vízivándor táborok, kajak-kenu edzések, napközis táborok és vezetett túrák – a Mogyi Bajai Vízisport Klub 2026-ban is rengeteg programmal vár minden korosztályt a Sugovica partján.
Még nincs vége a síszezonnak: stabil hóviszonyok a Mátrában
Miközben az országban már tavaszias a hangulat, a Mátrában igazi télies körülmények fogadják a síelőket és snowboardosokat. Stabil, 30-60 cm vastag hó, napsütés, este pedig kivilágított pályák teszik izgalmassá a hétvégét a Mátraszentistváni Síparkban.
Megnyílt a legújabb és legnagyobb SPURI futóbolt, gigantikus választék és tágas üzlethelyiség várja a futókat
Új bázisra költözött a 26 éves Spuri Futóbolt hálózat legnagyobb üzlete – A legendás alapítók központjában ma is a futók állnak az első helyen
Télzáró nagy durranás, tavaszindító lendület!
A Holmozogj csapata összegyűjtötte neked azokat a programokat, amelyekkel bombaerősen zárhatod a telet, és lendületből indíthatod a tavaszt. Rajtad áll, melyik lesz az első lépés az új évszak felé.
Fedezd fel a rejtett kincseket – újra országos ingyenes túranap február 28-án!
A tél egyik legizgalmasabb szabadidős eseménye idén is megrendezésre kerül: február 28-án országszerte 10 helyszínen várja a természet és a mozgás szerelmeseit a Rejtett Kincsek Túrái!
2026 © holmozogj.hu