Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Dombi Tibor: Ennyi boldog embert ritkán látni egyszerre

A korábbi válogatott labdarúgó, a DVSC legendája rendszeresen fut hosszabb távokon, és imádja azokat a szabadidős eseményeket, ahol közösségben mozoghat. Dombi Tibor a holmozogj.hu-nak azt nyilatkozta: igaza van azoknak, akik szerint a futás mosolygósabbá teszi az életet.
Mozgásforma
Futás Futás

Nézd meg a Dombi Tiborral készült interjúnkat!

Általában heti 60 kilométert fut a korábbi profi labdarúgó, Dombi Tibor, aki pályafutása befejeztével sem szakadt el a mozgástól.

“Elsősorban nem azért futok rendszeresen, hogy ne hízzak el, hanem azért, mert imádok sportolni. Nagyon sokat jelent számomra a mozgás a hétköznapokban is, az ilyen szabadidős eseményeken pedig különösen, hiszen rengeteg mosolygós ember látok magam körül” – mesélte a holmozogj.hu-nak a hétvégi, 39. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon a 35-szörös válogatott szélső.

“Nem kell maratont futni, vannak rövidebb távok is. A lényeg, hogy azért is érdemes eljönni, mert ennyi boldog embert nem sok helyen lehet látni egyszerre” – tette hozzá az “Alföld Gepárdjaként” becézett Loki-legenda.

Nézd meg a Budapest Maraton céljában forgatott érzelmes videónkat, amelyet garantáltan megkönnyezel!

Fotó: MTI

Videók
Kapcsolódó cikkek
Méltó módon ünnepelte Budapest, hogy 40 éve rendezték az első budapesti tömegmaratont: több mint 60 ezren látogattak ki a hétvégén a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztiválra, közülük mintegy 30 ezren teljesítették a futó-, illetve sétatávok valamelyikét.
Ahány befutó, annyi történet - a 42 kilométeres távot teljesítők közül sokan a könnyeikkel küszködve lépték át a célvonalat a hétvégi 39. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon. A holmozogj.hu videós stábja különleges pillanatokat örökített meg.
Ötven percen át rajtolt a több mint 20 kilométeresre nyúló mezőny – Rekordot döntött a külföldi futóturisták száma, közel 1200 hazai településről érkeztek futók
Szeptember 6-án, minden idők legnagyobb magyar félmaratonján, a 24 ezer nevezőt számláló 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon dőlnek el a 2026. évi félmaratonfutó magyar bajnoki címek.
Elérte a maximális létszámot a félmaratoni és a 10 km-es táv is a 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon. A Budapest Sportiroda (BSI) szeptember 6-i eseményére a tavalyi kiugró rekordot is megdöntve több mint 24 ezren neveztek.
Kapcsolódó események
dm BALATON RUN 2026
2026.09.19. Zamárdi
Legfrissebb cikkeink
Több mint 200 résztvevő, 30 kilométer, szél,hullámok és egy felejthetetlen kaland –sikeresen lezajlott a VÍZIRING - GemencKincse Vízitúra
Szeptember 12-én ismét megtelt élettel a bajai Kajak-Kenu Pont és a Duna partja. Több mint kétszázan vettek részt a VíziRing bajai állomásán, amelynek egyik kiemelt programja a Gemenc Kincse Vízitúra volt.
Közel 1000 versenyző, extrém időjárás és felejthetetlen teljesítmények a Balatonman Fűzfő Triatlon Fesztiválon
Közel 1000 indulóval, teltházzal rendezték meg szombaton a Balatonman Fűzfő Triatlon Fesztivált.
Aktívan búcsúztattuk a nyarat – mozgalmas augusztus az élménysport-programokon
A nyár utolsó hónapjában sem lassítottunk: augusztusban országszerte számos sportesemény kínált lehetőséget arra, hogy együtt mozogjunk, új kihívásokat keressünk és közösen gyűjtsünk élményeket.
Rekordlétszámmal zárult a Generali Night Run Budapest
Rekordot döntött a Generali Night Run Budapest: a különböző futamokon és sportprogramokon közel 6000 fő vett részt, Budapest egyik legkülönlegesebb nyárzáró sporteseményén. Az egész napos programsorozat idén egy régi-új különlegességgel is bővült: hat év után ismét át lehetett úszni a Dunát.
Bajára érkezik a Vízi Ring – szeptember 12-én a Duna és a Sugovica kerül a középpontba
Szeptember 12-én Bajára érkezik a Vízi Ring országjáró vízitúra-sorozat: az idei tizedik állomáson rövidebb, családias evezés és egy 30 kilométeres, Fajszról Bajáig tartó Gemenc-kincse túra közül is lehet választani.
Világtalálkozót szervez a Wizz Air a budapesti félmaratonra
Szeptember 6-án, a 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon a több tízezres mezőnyben egy egészen különleges társaság is rajthoz áll.
2026 © holmozogj.hu