Ahol a legnagyobb hősök indulnak: 500 méteres Esélyegyenlőségi Futam is lesz a rekorddöntő 40. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon

Az idei SPAR Budapest Maraton egyik legfelemelőbb pillanata az 500 méteres Esélyegyenlőségi Futam lesz, ahol fogyatékossággal élő gyermekek, fiatalok és élsportolók együtt élhetik át a mozgás örömét és a közösség erejét.
Mozgásforma
Futás Futás

Idén is megrendezik a FODISZ Esélyegyenlőségi Futamot Magyarország legnagyobb szabadidősport-eseményén, a 40. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon. A szimbolikus, 500 méteres táv célja, hogy a fogyatékossággal élő gyermekek és fiatalok is átélhessék a közösségi sportolás örömét, egyúttal felhívja a figyelmet a társadalmi integráció fontosságára.

A Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) és a Budapest Sportiroda (BSI) által szervezett futam a maraton egyik legfelemelőbb kísérőeseménye. Mozgás-, látás-, hallás- és intellektuális nehézségekkel élő gyermekeket, fiatalokat, valamint a velük szolidáris sportolókat várják, hogy együtt tapasztalják meg a mozgás felszabadító erejét. A szombaton 15:15-kor rajtoló futam élsportolók, olimpikonok és parasportolók részvételével valósul meg.

A fogyatékossággal élők ügye arról szól, hogy ne mondjuk semmire sem azt, hogy lehetetlen. Mert szinte mindent lehet, csak akarat és szándék kérdése… Ez az esemény egy olyan közérthető szimbólum, amely megmutatja: egy közösség csak akkor lehet teljes, ha mindenki számára hozzáférhető és átélhető – mondta Szabó László, a FODISZ elnöke.

Partnerség és színes programok

A futamot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Civilút Alapítvány együttműködésével szervezik. A kísérőprogramok között szerepel a Civil Kalandtúra, érzékenyítő élményprogramok, „Közös értékek fala” és online kvízek is, amelyek segítenek közelebb hozni a parasport világát mindenkihez.

Sporttörténelmi keretben

A futam a jubileumi 40. SPAR Budapest Maraton Fesztivál része, amely október 11–12-én minden idők legnagyobb magyar szabadidősport-rendezvénye lesz. A kétnapos fesztivál a családi távoktól a klasszikus maratonig minden futónak kínál kihívást, a főváros legszebb útvonalán, a világörökségi helyszíneket is érintve.

Videók
Kapcsolódó cikkek
Kettős magyar győzelemmel és sporttörténelmi részvételi rekorddal zárult a jubileumi, 40. SPAR Budapest Maraton Fesztivál vasárnapi, klasszikus távja.
Több tízezer futóval és látogatóval startolt a jubileumi SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A szombati nyitónap után vasárnap következik minden idők legnagyobb magyarországi maratonja.
Soha nem látott nemzetközi érdeklődés a 40. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon: 119 országból több mint 9000 külföldi futó nevezett, a klasszikus maratoni mezőny fele pedig határon túlról érkezik.
Rekordlétszámú mezőny futja be hétvégén Budapestet: október 11–12-én a 40. SPAR Budapest Maraton Fesztivál miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani, miközben a város legjobb pontjain ezrek szurkolhatnak a futóknak.
A 40. SPAR Budapest Maraton Fesztivál sporttörténelmi léptékéhez méltó csapatmunka: közel 1400 ember dolgozik a háttérben, hogy a több mint 40 ezer résztvevő biztonságban és élményekkel gazdagon fusson végig Budapest legszebb útvonalain.
Kapcsolódó események
Legfrissebb cikkeink
Hétvégi programajánló: Novemberi lendület a Nyakas-hegytől Budaörsig
November közepén még bőven van mit kihozni az őszből: erdei ösvények, hangulatos futóversenyek, uszodai kihívások és családbarát futónapok várnak szerte az országban. Ha szeretnél egy utolsót nagyot mozdulni a tél előtt, ez a hétvége tökéletes alkalom rá.
Aktív Magyarok program
Olimpiai érmesek avatták fel az első iskolai mászófalat Cegléden – indul az országos boulder program
105 általános és középiskola bővülhet mászófallal az idei tanévben, számos beruházás zajlik már, az elsőt pedig kedden adták át Cegléden, s olimpiai érmesek is kipróbálták.
Sport Forum Hungary 2025: alakítsuk együtt a sport jövőjét – érdekes programok, nagy nevek, korszerű tudás
November 19–20-án jön a Sport Forum Hungary 2025, a régió legnagyobb sportszakmai fóruma. Két nap, több mint 1200 résztvevő, nemzetközi előadók és gyakorlati tudás: edzői és módszertani szekció, Sport & Tudomány nap, Sport Állásbörze, Szülői Fórum és a Sport Forum Awards. Íme a legfontosabb témák és néhány kiemelt előadó, plusz program-ízelítő a hivatalos menüből.
Őszi túrakaland a Gödöllői-dombságban – Itt a „PDK – Péceli Dombok Között” teljesítménytúra!
Novemberben a Gödöllői-dombság vár minden természetjárót! A Péceli Dombok Között teljesítménytúrán négy különböző táv közül választhattok kezdőktől a tapasztalt túrázókig. Baráti hangulat, panorámás ösvények és finom célbefutós tea garantált.
Szezonzáró közös mozgás a Nyakas-hegyen – gyalog vagy futva, ahogy jól esik!
Hangolódj a télre egy baráti, beszélgetős gyalogtúrával vagy könnyed terepfutással a Zsámbéki-medencében! Választható távok, gyerekbarát programok, mesés panoráma és forró tea vár november 15-én.
Novemberi futódömping – fuss velünk a következő hétvégén Te is!
Hétvégén tényleg minden a futásról szól – városi körök, vízparti aszfalt és hegyi ösvények várnak. A Holmozogj csapata ismét összegyűjtötte a hétvégi programokat. Válassz egy versenyt, húzd fel a cipőt, és gyűjtsd a kilométereket November második hétvégéjén!
2025 © holmozogj.hu