7végi krónika: napsütés, mozgás és izgalmas akadályok

Nagyon jól döntött az, aki hétvégén a szabadtéri mozgást választotta! Ragyogó időben, kellemes melegben lehetett sportolni országszerte különböző futóversenyeken és bringás eseményeken. Sőt, a Normafán még téli sportokat is ki lehetett próbálni!

Több mint 2000-en álltak rajthoz vasárnap a 4. Liget Élményfutáson, a Városliget gyönyörű környezetében. A 7 kilométeres távon 23 különböző, míg a rövidebb, 3,5 kilométeres futamon 14 akadályon kellett átküzdeniük magukat a futóknak.

A célba érés után kicsik és nagyok a Városliget megújult, épített környezetében pihenhették ki magukat, vagy élvezhették a Liget Budapest és a kiállítók által kínált szolgáltatásokat.

Különlegességekben nem volt hiány a VI. Nyíregyházi Extreme Trail Weekenden sem, amelyet az Aquarius Élmény- és Parkfürdőben, valamint a Sóstói erdőben rendeztek.

A szombati programban akadályfutás szerepelt, a versenytávot pedig kúszós-mászós, kapaszkodós és egyensúlyozós feladatok tettek még izgalmasabbá a szervezők.

Nem csak felnőttek, gyerekek is rajthoz állhattak, méghozzá négy különböző korosztályban.

Vasárnap a terepfutóké volt a főszerep, akik 10 és 5 kilométeres versenyezhettek, utóbbi távot pedig akár a kutyájukkal futva is teljesíthették.

Nagyszerű időben és hangulatban, közel 1000 futó részvételével zajlott szombaton a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont születésnapi futóversenye Budapesten.

A rajt előtti bemelegítést Czanik Balázs tartotta, akinek közösségi mozgásaihoz – aerobik vagy szenior torna edzéseihez – te is csatlakozhatsz! Az esemény jótékony célt is szolgált, a szervezők több mint 11 ezer kilogrammnyi kutyatápot gyűjtöttek össze az állatvédő szervezetek részére.

“Az 500 méteres ovis futamtól, a 10 kilométeres terep- és akadályfutásig, mindenki remekül helyt állt” – ezt már a III. Rom-Run Fót Terep és Akadályfutás szervezői írták közösségi oldalukon. A fóti eseményen több százan vettek részt.

Nagy sikerrel zárult az idei csömöri Sportnap, vagyis a FutaCsömör, ahol a különböző korosztályú érdeklődők számos sportágban tehették próbára tudásukat.

Szombathelyen éjszakai futást tartottak szombaton, az Autómentes Nap előestéjén. Az útvonal a Csónakázó tó partjáról indult, a résztvevők a futótempó alapján két külön csoportot alkotva élvezték a mozgást és a város fényeit.

Az elmúlt hétvégén pótolták be a korábbról elhalasztott dm Balaton Run-t is, az esemény beszámolóját ide kattintva olvashatod!

Sokan pattantak kerékpárra a hétvégi indián nyárban, köztük a Kunkarika bringás teljesítménytúra több mint 400 résztvevője.

Előbb a Nagykarika (120 kilométer) és a Kiskarika (63 kilométer) rajtolt, majd a Kunkarika (25 kilométer), a Bébi (3 kilométer) és Családi karika (10 kilométer) következett.

“A Kunkarika eddig csak egy kitalált fantázianév volt, most általatok megtelt élettel és élményekkel” – írta a szervező Bringabarátok SportEgyesület.

Téli sportok nyári napsütésben? A Normafán rendezett Családi Sí Napon erre is volt lehetőség! A résztvevők kipróbálhatták, milyen sílécre vagy snowboardra állni, igazi sí sáncról ugrani és lézeres fegyverrel lőni.

A vállalkozó szelleműeknek a szervezők arra is lehetőséget biztosítottak, hogy a gyakorlást követően bemutathassák tudásukat a lézeres biatlon verseny 10 fős futamaiban.

Keress magadnak programot az előttünk álló hétvégére is!

Küldd el nekünk a saját élményeidet is, akár szervezőként, akár sportolóként vettél részt valamelyik szabadidős eseményen, vagy aktív programon!

Videók
Kapcsolódó cikkek
A viharos időjárás miatt egy héttel el kellett halasztani a versenyt, de megérte! Kék ég és szikrázó napsütés várta az indulókat Zamárdiban.
Az első esemény sikerére építve, de azt messze túlszárnyalva rekordot döntött az idei Óriás Tekerés program! A Valentin-napon megrendezett országos ingyenes esemény bebizonyította, hogy a mozgás, az egészséges életmód és a közösségi élmény kéz a kézben járhat: egyetlen nap alatt több ezer ember pattant kerékpárra – jókedvvel, lelkesedéssel és elképesztő energiával.
Február 14-én ismét egy napra az egész ország egy ritmusra teker. A második alkalommal megrendezett Óriás Tekerés egy ingyenes, országos, beltéri kerékpáros közösségi esemény, amely rendhagyó helyszíneken – bevásárlóközpontokban, kulturális és közösségi terekben – hozza közelebb a mozgást azokhoz is, akik ritkábban sportolnak.
Január 29-én este megnyílik a jelentkezés a Vándortábor Program jubileumi, 10. szezonjára. A gyalogos, vízi, kerékpáros és zarándok vándortáborok az elmúlt években több mint százezer gyermeknek mutatták meg az aktív kikapcsolódás élményét – idén minden eddiginél több útvonal és turnus közül választhatnak az iskolai csoportok.
4454 tekerés, 2492 bringás, 11 helyszín – ilyen volt az idei Óriás Tekerés! A győztes Hévíz lett 1632 ponttal, szorosan mögötte Pécs (1570), a dobogót pedig Kaposvár tette teljessé (1516).
Kapcsolódó események
II. Talpra Görbeháza
2026.03.15. Görbeháza
V. 3G Kupa 2026
2026.03.22. Tótvázsony
Kapcsolódó programok
Kerékpártúra a Vértes körül
Fedezd fel a Vértes csodálatos tájait egy közepes nehézségű kerékpártúra keretében, amely lehetőséget ad arra, hogy körbejárd ezt a festői hegységet! A túra során változatos domborzaton és lenyűgöző természeti szépségek között tekerhetsz, miközben élvezed a friss levegőt és a természet közelségét.
Kihívást jelentő bringás körtúra a Vasi-Hegyháton
Igazi erőpróbára és rengeteg látnivalóra vágysz? Tekerd körbe a Vasi-Hegyhátat Vasvárról indulva ezen a nehéz túrán, amely arborétumot, szőlőhegyeket, tavakat és történelmi falvakat érint!
Könnyű bringatúra Murafölde szívében
Fedezd fel Murafölde érintetlen természeti szépségeit és rejtett kincseit egy könnyed, családbarát kerékpártúrán! Indulj Lispeszentadorjánból, tekerj át csodás erdőkön, gyönyörködj a tájban, és látogass el egy kastélyhoz vagy a Kistolmácsi-tóhoz! Igazi zalai feltöltődés vár.
Legfrissebb cikkeink
Baján a víz az úr – ezért érdemes felfedezni a Mogyi Bajai Vízisport Klub világát
Vízivándor táborok, kajak-kenu edzések, napközis táborok és vezetett túrák – a Mogyi Bajai Vízisport Klub 2026-ban is rengeteg programmal vár minden korosztályt a Sugovica partján.
Még nincs vége a síszezonnak: stabil hóviszonyok a Mátrában
Miközben az országban már tavaszias a hangulat, a Mátrában igazi télies körülmények fogadják a síelőket és snowboardosokat. Stabil, 30-60 cm vastag hó, napsütés, este pedig kivilágított pályák teszik izgalmassá a hétvégét a Mátraszentistváni Síparkban.
Megnyílt a legújabb és legnagyobb SPURI futóbolt, gigantikus választék és tágas üzlethelyiség várja a futókat
Új bázisra költözött a 26 éves Spuri Futóbolt hálózat legnagyobb üzlete – A legendás alapítók központjában ma is a futók állnak az első helyen
Télzáró nagy durranás, tavaszindító lendület!
A Holmozogj csapata összegyűjtötte neked azokat a programokat, amelyekkel bombaerősen zárhatod a telet, és lendületből indíthatod a tavaszt. Rajtad áll, melyik lesz az első lépés az új évszak felé.
Fedezd fel a rejtett kincseket – újra országos ingyenes túranap február 28-án!
A tél egyik legizgalmasabb szabadidős eseménye idén is megrendezésre kerül: február 28-án országszerte 10 helyszínen várja a természet és a mozgás szerelmeseit a Rejtett Kincsek Túrái!
Elhozták a fényt a White Run futóverseny indulói
Február 21-én ismét megnyílt a kőbányai pincerendszer kapuja, és a résztvevők egy egészen különleges világba léphettek be a White Run futóversenyen: a sötétség és a fény lenyűgöző játékába.
2026 © holmozogj.hu