Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

7végi krónika: élmény királyi terepeken és a Dunakanyarban

Edelényben és Gödöllőn is a helyi kastély biztosított tökéletes díszletet a hétvégi futóversenyhez, a Dunakanyarban pedig az esős időjárás sem szegte kedvét a mozogni vágyóknak.
Mozgásforma
Futás Futás

Az elmúlt hétvége szeles, esős időjárása miatt – amit a holmozogj.hu meteorológusa is megjósolt – több szabadidős sporteseményt töröltek, vagy halasztottak későbbre. Így járt a dm Balaton Run is, amelyet e hét szombaton pótolnak be.

A 34. BorsodChem Bódva-völgyi Maraton szervezőinek viszont szerencséjük volt az időjárással, és kellemes futóidőben rendezhették meg az eseményt szombaton, Edelényben.

“A megszokott, jól ismert arcok mellett új versenyzők és gyerekek is szép számmal jöttek” – írta a futásról Edelényi Futók Egyesülete, amely közösségi oldalán több fényképet is megosztott.

Az eseményen 5 kilométeren, valamint félmaratoni és maratoni távon rendeztek futamot, de volt külön gyerekfutam is, a legkisebbek körülbelül 1 kilométert teljesíthettek.

A Bódva-völgyi Maraton egyik különlegessége a versenyközpont – egyben a rajt és a cél – helyszíne, az edelényi L’Huillier-Coburg kastély. Ez a csodálatos épület hazánk hetedik legnagyobb kastélya, a magyarországi kora barokk építészet kiemelkedő emléke.

És ha már kastélyok, szombaton a Gödöllői Királyi Kastély varázslatos parkjában is izgalmas futóverseny zajlott.

Bár a 4. Gödöllői Kastélyfutam szervezőinek váratlan akadályokkal is meg kellett küzdeniük a rajt előtt – a péntek éjszakai viharban fa dőlt a pályára -, végül biztonságban elindult a négy különböző táv mezőnye, és mindenki felejthetetlen élményekkel gazdagodott.

“Ez az esemény valódi közösségi élmény volt, ahol a sport szeretete és a nemzetközi részvétel is megmutatkozott” – mesélte a szervező EduSport. “Külön öröm, hogy idén számos külföldi versenyző is dobogós helyezést ért el, bizonyítva ezzel a nemzetközi sportbarátság erejét.”

Különleges hangulata volt a IX. Moonlight Run-nak, amelyet szombat este szakadó esőben rendeztek a Dunakanyarban. A résztvevők – fejlámpával világítva – 6 vagy 12 kilométert futhattak Szobról indulva, és oda is érkezve.

“Ti megmutattátok, hogy igaz a mondás: akkor fussunk, amikor jól esik” – emlékezett vissza viccesen a verseny körülményeire a szervező Panorámafutás, hozzátéve, az időjárásjelentések alapján arra számítottak, hogy a nevezők közül végül kevesen vállalkoznak erre a nem mindennapi kihívásra.

“A célba ragyogva érkeztetek be, mindenki megtalálta a hozzátartozóit, öröm volt látni, ahogy a forró teás, zsíros kenyeres tömegben mindenki élménybeszámolót tartott.”

Mázlija volt viszont az időjárással szombaton délelőtt a RUNaway SPORT-nak, illetve a 7. Garmin Patakpart futás résztvevőinek. Eső nélkül megúszták a 7, a 14 és a 21 km indulói is. A legkisebbek a gyerekfutamon 1000 métert futottak. A célban a gyerekeket érem, a felnőtteket pedig trail hátizsák várta befutás után.

“Szuper futóidőben, rekordlétszámú, csaknem 500 indulóval megtöltöttétek a Szilas-patak menti kerékpárutat! Szívből gratulálunk minden futónknak, akik érezték, nem érdemes otthon maradni, tökéletes nap volt” – értékelték a versenyt a szervezők.

Keress magadnak programot az előttünk álló hétvégére is!

Küldd el nekünk a saját élményeidet is, akár szervezőként, akár sportolóként vettél részt valamelyik szabadidős eseményen, vagy aktív programon!

Cimkék
Videók
Kapcsolódó cikkek
Minden héten friss szabadidős időjárás-előrejelzéssel szolgál Németh Lajos, a holmozogj.hu meteorológusa. Ezúttal nincsenek jó hírei: esőt és viharos szelet hoz a hétvége.
A szombatra várható sok csapadék és viharos szél miatt a szervezők úgy döntöttek, hogy a versenyt elhalasztják, és egy héttel később, szeptember 21-én rendezik meg.
A térség legnagyobb terepfutó eseménye, az Írottkő Futóverseny 2026-ban ismét nemzetközi mezőnyt vonzott az Alpokaljára. Az öt versenytávon több mint 400 futó állt rajthoz, nyolc ország állampolgárainak részvételével.
Véget az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A hétvége során a tizennégy különböző távra összesen 39 910 nevezés érkezett, a helyszínen pedig közel 100 ezer ember fordult meg a két nap alatt.
Október 10-én ideális futóidőben vette kezdetét az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A szombati nyitónap minden korosztályt megmozgatott: a legkisebbektől az idősebb generációkig több mint 20 000 nevezés érkezett a 13 különböző távra.
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Fedezd fel a Bódva völgy örökségét Boldvától Bódvaszilasig
Tekerj végig a „História-völgy” rejtett kincsei mentén! Ez a Boldváról Bódvaszilasig tartó kerékpártúra csodás tájakon át vezet, felfűzve a Bódva-völgy legjelentősebb épített örökségi értékeit.
Ceglédi futókör
A ceglédi futókör 2023-ban a helyi focipálya és dzsudócsarnok mellett épült, a sportos hangulat tehát garantált.
Legfrissebb cikkeink
Panorámatúra, terepfutás és zsíros kenyér – november 14-én jön a zsámbéki szezonzáró
Még a téli bekuckózás előtt érdemes bakancsot vagy futócipőt húzni, és részt venni egy kötetlen, családias hangulatú szabadtéri programon.
Aktív ősz – így telt az október a SZEOSZ élménysport-programjain
Az októberi programok ismét megmutatták, hogy a mozgásnak minden évszakban megvan a maga varázsa.
A Muck-Magaslatról az országos dobogó tetejére
Három év, 6700 vendégéjszaka és most egy országos elismerés: a Soproni-hegységben található Muck Turistaház lett 2026-ban az ország kedvenc turistaháza.
Őszi színek, pörgős ritmus – Íme a SZEOSZ Élmény- és Szabadidősport Program novemberi eseménykínálata!
Színes erdők, friss levegő, hűvösebb reggelek és egyre kellemesebb kilométerek – október egészen más arcát mutatja a szabadtéri sportnak, mint a nyári hónapok.
Közel ezer résztvevő, mintegy hatezer vízen töltött perc – jövőre is folytatják a vízisportprogramokat a Kékszalag PORT-ban
Balatonfüred, 2026.10.22 – Májustól szeptemberig több, mint nyolcszáz résztvevővel, és több, mint hatezer vízen, mozgással töltött perccel zajlott a Kékszalag PORT Helyben, vízen, a Mi Balatonunk a Mi sportunk címet viselő ingyenes sportprogram-sorozata, mely a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 keretében valósult meg.
Mi a SPAR Budapest Maraton titka, és miért éri meg 42,195 km-t futni? - Interjú Kocsis Árpád főszervezővel
35 éve még értetlenkedve figyelték az utcán edzőket, a kocsmák teraszáról gúnyos beszólások kísérték a futókat, a hatóságok pedig szinte személyes sértésnek vették a lezárási kérelmeket. Mára gyökeresen megfordult a világ: a futás a társadalmi elismerés és az önbecsülés egyik legelterjedtebb kifejeződésévé vált.
2026 © holmozogj.hu