Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

36 óra mozgás a Spartathlon-résztvevők tiszteletére

Miközben az Athén és Spárta közti 245 kilométeres ultramaratoni futóverseny mezőnye – köztük 26 magyar – görög terepen küzdött a nehézségekkel, a szombathelyi Csónakázó-tó körül több mint százan csatlakoztak a Spartathlon Szimpátiafutáshoz.
Mozgásforma
Futás Futás

36 óra – ennyi a szintideje a világ egyik legismertebb, egyben legkeményebb futóversenyének, a hétvégén rendezett Spartathlonnak, amely az Akropolisz lábától indul és Spárta főteréig tart. Az útvonal olyan szakaszokat is érint, amelyek még a legfelkészültebb futók számára is komoly kihívást jelentenek. A verseny történetéről és nehézségeiről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

36 óra – ennyi ideig tartott a Szombathelyi Futóklub Szabadidősport Egyesület által rendezett Spartathlon Szimpátiafutás, amelynek az volt a célja, hogy a Spartathlon időtartama alatt mindig legyen legalább egy futó a Csónakázó-tó körül. Éjjel is, nappal is. Ha esik, ha fúj.

“Senkit nem tántorított el sem az eső, sem a szél, sem a sötét éjszaka, mindig volt valaki, aki épp futott és figyelt arra, hogy ne szakadjon meg a kör” – írta közösségi oldalán a szervező Pátkai Attila, a Budapest Sportiroda szombathelyi futónagykövete. “Köttettek új ismeretségek, több városból is voltak olyanok, akik csak erre az eseményre jöttek el, hogy egy kis energiát küldjenek a Görögországban futóknak.”

A Spartathlon vasárnap este ért véget, a verseny 26 magyar indulója közül tizenöten érték el a célt szintidőn belül, és érinthették meg Spártában Leonidász király szobrát. A legrövidebb idő alatt Bódis Tamás teljesítette a 245 kilométeres távot, az ő 24 óra 1 perc és 25 másodperces ideje a negyedik legjobb lett a mezőnyben.

Cimkék
Videók
Kapcsolódó cikkek
Miközben a világ egyik legismertebb futóversenyének indulói Athén és Spárta között küzdenek a kihívásokkal, Szombathelyen 36 órás szimpátiafutást tartanak a Spartathlon résztvevőinek tiszteletére. Csatlakozz te is!
Kezdő futóknak szóló tanácsokat keresel? Futni szeretnél, de nem tudod, hogyan kezdj bele? Mennyit kell futni egy héten? Hány kilométert kell futni kezdőként? Ez a cikk neked szól! A Budapest Sportiroda ügyvezetője, Kocsis Árpád segítségével hasznos tippeket gyűjtöttünk össze!
Jubileumi mérföldkőhöz érkezett Magyarország egyik legkülönlegesebb futóeseménye. Idén tizedik alkalommal rendezték meg az Ultra Tisza-tó (UTT) versenyt, amelyre közel 4000 résztvevő érkezett az ország minden pontjáról, valamint külföldről is.
Csaknem ötezer futó állt rajthoz szombat este a 32. DECATHLON Futóesten. A Budapest Sportiroda (BSI) rendezvényén a résztvevők fegyelmezetten követték a szervezők hőségriadós tájékoztatását.
Az éjszakai versenyen a debütáló orvosi hálózat mellett extra hűtéssel és hőségriadós tájékoztatóval készül a kánikulára a Budapest Sportiroda.
Kapcsolódó események
SZAVANNA TRAIL 2026
2026.08.09. Pákozd
Kapcsolódó programok
Kaposvári futókör, Cseri park
Ez a 2020-ban átadott futókör egy lakótelep zöldövezetében halad, a helyben élők nagy örömére: nincs kifogás, futni kell!
Budapest XVIII. kerületi futókör
A Havanna utcai lakótelepet a rekortán futópálya és annak egyik végén található kondipark teszi igazán sportossá.
Legfrissebb cikkeink
Rakaca-tavi Vízi Karnevál: sport, természet és vízi kalandok egy helyen
Július 25-én ismét megtelik élettel a Rakaca-víztározó: a 4. Rakaca-tavi Vízi Karneválon egész nap vízi és szárazföldi sportprogramok, családi kikapcsolódás és közösségi élmények várják az érdeklődőket.
Élménysport-programokkal indult a nyár!
Júniusban is pezsgő sportélet várta az aktív kikapcsolódás szerelmeseit a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) Élmény- és Szabadidősport Programjának eseményein.
Az űrhajóstól a generációkutatón át a matematikusig: hírességek, akik megküzdöttek a Balatonnal
A Balaton-átúszás Révfülöp és Balatonboglár közötti, 5,2 kilométeres távja a hazai nyár találkozóhelye, ahol az egész ország megfordul: a mezőnyben ismert és átlagemberek együtt küzdenek a méterekkel.
Júliusban is a SZEOSZ élménysport-programjain pezseg az ország
A nyár kellős közepén sem kell lemondani az aktív kikapcsolódásról! A Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) júliusban is számos élménysport-programmal várja a mozogni vágyókat országszerte.
44. LIDL Balaton-átúszás: különleges intézkedések az alacsony vízállás miatt
Az utóbbi évek legnagyobb nyíltvízi úszóeseményére készül a Budapest Sportiroda: a 44. LIDL Balaton-átúszás teljesen betelt, a nevezést lezárták.
Több mint 2400-an bizonyították: a rendszeres mozgás valóban szokássá válhat
Sikeresen zárult a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) által 2026. március 16-június 16. között szervezett 21 napos kihívás, amelyhez idén országszerte több mint 2400-an csatlakoztak.
2026 © holmozogj.hu