A két ünnep közötti hétvége tökéletes arra, hogy még egyszer kimozduljunk, találkozzunk, fussunk, túrázzunk vagy csak együtt legyünk sport közben. A Holmozogj csapata idén utoljára is összegyűjtötte az ország legjobb aktív programjait.
Országszerte elindult az OCR (akadályfutó) program, amely játékos, kihívásokkal teli mozgásélményen keresztül hozza közelebb a sportot a 7–18 éves fiatalokhoz. Az iskolákat bevonó, ingyenes kezdeményezés célja, hogy minél több gyermek tapasztalja meg az aktív életmód örömét, miközben fejlődik erőnlétük, ügyességük és csapatszellemük.
4454 tekerés, 2492 bringás, 11 helyszín – ilyen volt az idei Óriás Tekerés!
A győztes Hévíz lett 1632 ponttal, szorosan mögötte Pécs (1570), a dobogót pedig Kaposvár tette teljessé (1516).
Minden eddiginél több résztvevővel zárult a Millió lépés az iskoládért őszi kihívása: az idén hatodik alkalommal meghirdetett közösségi program rekordszámú, 576 ezer regisztrált résztvevőt mozgatott meg, köztük 74 ezer új belépővel.
Az idei tél nem a bekuckózásról, hanem a csúszásról szól! Az Aktív Magyarország támogatásával tizenegy új műjégpálya várja a korcsolyázni vágyókat, miközben a korábbi helyszínek is újra megnyitják kapuikat.
Lenyűgöző látványban volt része vasárnap a budapesti járókelőknek és turistáknak: a Fővám téren és a Duna-parton 4500 piros ruhás, fehér szakállas futó hömpölygő tömege teremtett varázslatos karácsonyi hangulatot.
A modern ember egyre tovább él – de nem feltétlenül jobban. A mozgáshiány és az ülő életmód a XXI. század egyik legnagyobb egészségügyi problémája. Tudtad, hogy a naponta eltöltött mozdulatlan órák szó szerint éveket vesznek el az életedből? A megoldás nem (csak) az edzőterem – hanem az apró, tudatos mozgások beépítése a mindennapokba. Ezek a mikromozgások.
A Mecsek legmagasabb pontján, 682 méteren álló Zengő-kilátó nyerte el az Év Kilátója címet. A természetjárók szavazatai alapján ez az építmény bizonyult 2025-ben a legkedveltebbnek az Aktív Magyarország és az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ által meghirdetett országos kampányban.
December 13-án este újra kinyit Magyarország egyik legkülönlegesebb téli helyszíne: a Balatonfüredi Jégpálya! Három pálya, egy kilométeres jégfolyosó, zenék, fények és forró hangulat vár mindenkit a Balaton partján.
A modern életmód sok kényelmet hozott, de ezzel együtt rengeteg apró mozdulatot kiiktatott a mindennapjainkból. A mikromozgások segítenek visszahozni ezeket az elveszett rutinelemeket, javítják a keringést, csökkentik a hátfájást és a stresszt. Mutatjuk, hogyan építheted be őket az irodai napjaidba!
Közel 2500 résztvevő és több mint 4400 tekerés – számokban így foglalható össze az első Óriás Tekerés. A 11 helyszínen zajló versenyt végül Hévíz nyerte Pécs és Kaposvár előtt, de a szervezők szerint a fő cél teljesült: az esemény sikerrel mozgatta meg a lakosságot és népszerűsítette a sportolást a téli időszakban is.
Még néhány hétig te is megtapasztalhatod az őszi erdő varázsát – ehhez nem kell messzire menned,
mi most a Pilisből és a Visegrádi-hegységből ajánlunk nektek egy túrát.
A kéktúrázók nagy álma vált valóra: megérkezett a hivatalos KÉKTÚRA alkalmazás, amit mostantól bárki letölthet a mobiljára. Ha eddig térképek, igazolófüzetek, GPX-ek és különböző appok között zsonglőrködtél, most mindent egy helyen találsz – ráadásul kifejezetten a KÉKTÚRA útvonalaira és a túrázók igényeire szabva.
105 általános és középiskola bővülhet mászófallal az idei tanévben, számos beruházás zajlik már, az elsőt pedig kedden adták át Cegléden, s olimpiai érmesek is kipróbálták.
„Ha szeretnénk életmódot váltani, kis lépésekkel kezdjük!”
Monspart Sarolta, tájfutó világbajnok
„A foteltól az ajtóig a leghosszabb az út. Csak el kell indulni!”
Rohonyné Urbancsok Zsuzsanna, futónagykövet
„Az élet egyik legfontosabb leckéje, hogy soha ne add fel.”
Pelé
„A sport nem csak egy játék, hanem egy életforma.”
Billie Jean King, többszörös Grand Slam-bajnok teniszező
„Az első futóverseny olyan, mint az első csók!”
Zelcsényi Miklós, az Ultrabalaton főszervezője
„A győztesek soha nem adják fel. Akik feladják, sohasem győznek.”
Németh Pál, mesteredző
„Nem az a fontos, hogy milyen gyorsan futsz, hanem az, hogy soha ne add fel.”
Polgár Judit, kétszeres sakkolimpiai bajnok
„Minden, amiből később profitálni akarunk, áldozatokkal jár.”
Albert Flórián, aranylabdás labdarúgó
„A sportolás akkor a leghatásosabb, ha egész évben, évszaktól függetlenül űzzük.”
Monspart Sarolta, tájfutó világbajnok
„Nem az eredmény a legfontosabb, hanem végigmenni az úton.”
Kovács “Kokó” István, olimpiai bajnok ökölvívó
„Az élet egyszeri és megismételhetetlen, ezért vigyáznunk kell a testünkre!”
Fenyő József, orvos, túl a 100. félmaratonon
„A futás addiktív dolog, nem lehet befejezni.”
Lubics Szilvia, ultramaratonista, "spártai hős"
„A siker ízét nem lehet megunni.”
Kásás Tamás, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó
„Próbálj meg mindig egy lépéssel előbb odaérni!”
Szilágyi Áron, háromszoros olimpiai bajnok kardvívó
„A nehézségek megmutatják az ember igazi karakterét.”
Ayrton Senna, háromszoros Forma-1 világbajnok
„Azért dolgozunk, hogy az emberek egészségesebben éljenek!”
Révész Máriusz, államtitkár
„A futás kitisztítja az elmét, fegyelemre tanít és segít megtalálni önmagad.”
Szabó Nóra, országos csúcstartó maratonfutó
„A rendszeres testmozgás mosolygósabbá teszi az életünket.”
Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda ügyvezetője
„A sport a test útján nyitja meg a lelket.”
Szent-Györgyi Albert, Nobel-díjas orvos
„A sport megtanít küzdeni, kitartani, és sohasem feladni.”
Kovács Katalin, háromszoros olimpiai bajnok kajakos
„Kelj fel és küzdj, hogy egyik nap az álmaidat éld!”
Hosszú Katinka, háromszoros olimpiai bajnok úszó
„A mozgó célpontot nehéz eltalálni. Soha ne állj meg! Csak menj előre!”
Mike Tyson, ökölvívó világbajnok
„A testmozgás a legjobb gyógyszer.”
Hippokratesz, ókori görög orvos
„Ne elégedj meg azzal, ami vagy! Próbálj meg az lenni, ami lehetnél!”
Dalnoki Jenő, olimpiai bajnok labdarúgó, edző
„Kezdd apránként, tűzz ki célokat és találj társakat!”
Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Fedezd fel az Aggteleki-karszt egy kevésbé ismert szegletét ezen a túrán! Csodáld meg Európa egyetlen ikerszentélyes templomát Tornaszentandráson, majd hódítsd meg az Esztramos-hegyet, ahol via ferrata útvonalak is várnak!
Fedezz fel több szuper budapesti kilátópontot egyetlen túrán, anélkül, hogy messzire kellene utaznod! Indulj Óbudáról, a Kiscelli Múzeum környékéről, és gyönyörködj a városban a Mátyás-hegyi kőfejtőből, az Árpád-kilátóból és az Apáthy-szikláról is.
Szeretnél tenni a szíved egészségéért? Egy egyszerű módszerrel csökkentheted a szívritmuszavarok kockázatát: gyorsíts a sétád tempóján! Egy új, nagyszabású kutatás szerint a tempósabb gyaloglás kifejezetten jót tesz a szívnek.
Biztosan titeket is foglalkoztat a hosszú és fitt élet titka. Van egy név, egy híres orvos, akivel egyre gyakrabban találkozhatunk ezen a téren: Dr. Peter Attia. De ki is ő, és miért érdemes nekünk, a holmozogj.hu aktív közösségének odafigyelni rá?