Water Skyball: európai hódítóúton a magyar fejlesztésű szabadidős labdajáték

A fizikai és mentális képességeket is erősíti, közben pedig már kezdő szinten is nagyszerű szórakozási lehetőséget nyújt a magyarok által létrehozott vizes sportág. A Water Skyball-t már a kontinens 7-8 országában űzik, hamarosan Európa-bajnokságot is rendezhetnek. Cikkünkből a játék szabályrendszerét is megismerheted!
Mozgásforma

A Water Skyball (WSB) játékot 2013-ban a Fontanus Tudományos Módszertani Kutató- és Oktatási Központ szakmai csapata hozta létre, Török-Szabó Balázs ötlete nyomán. Amikor a mozgásformát és a szabályokat összhangba hozták, fontos szempont volt, hogy a játék a fizikai és mentális képességeket is fejlessze, valamint élvezhető és elérhető legyen széles közönség számára. A WSB előzetes sportmúlt nélkül, már kezdő szinten is nagyszerű szórakozást nyújt. Nem véletlen, hogy a játék néhány év alatt sportággá nőtte ki magát, melyből már országos női és férfi bajnokságot is rendeznek.

Több, mint sport

A játékot két 2 fős csapat játssza egymás ellen derékig érő, 1-1,2 méteres vízben, kapura és labdával. A cél, hogy az egyik csapat játékosa a labdát – kézzel, de az ujjakkal való rászorítás nélkül dobva – bejuttassa a másik csapat kapujába. Ebből a szempontból a sportág hasonlít a vízilabdához vagy a kézilabdához, minden másban azonban egyedi és különleges.

A szabályrendszer egyik kulcsfontosságú eleme a no-kontakt elv, vagyis tilos a másik játékost kartávolságon belül megközelíteni és megérinteni. Emiatt a WSB-ban nagy hangsúlyt kap a figyelem, a taktika, a helyzetek felismerése és a csapattársak közös munkája.

“Bár a derékig érő vízben való mozgás, valamint a dobások végrehajtása igényelnek egy bizonyos erő- és állóképességi szintet, ebben a játékban nem a fizikai, hanem a mentális képességek vannak előtérben” – mesélte a holmozogj.hu-nak Augusztin Olga, a Magyar Water Skyball Szövetség alelnöke és projektmenedzsere, országos WSB bajnok. “Fontos szerepe van a stratégiának, hiszen a labdaszerzés szabályai is eltérnek más sportágakétól. Itt nem a labdára megyünk rá, hanem azzal ellentétesen, a pálya adott zónájának irányába kell mozogni, ehhez pedig megfelelő koncentrációra van szükség. Korábban versenyszerűen kosárlabdáztam, ahol a labda volt a fókuszban. Ezután időbe telt mire alkalmazkodtam a WSB szabályaihoz és taktikájához.”

Water Skyball 1

Osztott pálya, különböző pontértékű dobások

A 11 méter hosszú és 8 méter széles WSB-pálya három részből áll: két, 3-3 méteres kapu előtti védőzónából, valamint a közöttük lévő, 5 méteres mezőnyzónából. A védőzónában egyszerre csak egy ember tartózkodhat, a mezőnyzónában viszont akár négy is. A mezőnyzónában csak egy kézzel lehet a labdába érni – passzolni, lőni vagy blokkolni.

A sportág egyik sajátossága, hogy a gólok pontértéke attól függ, hogy melyik zónából, és a kapu melyik részébe érkezik a labda. A jól sikerült dobás 1, 2 vagy akár 4 pontot is érhet. Ez lehetőséget ad a csapatoknak a különféle taktikák kidolgozására védekezésben és támadásban egyaránt.

A játékot speciális, erre a célra kifejlesztett és gyártott labdával játsszák, amely 240 gramm súlyú, egyenletes súlyeloszlású és speciális anyagból készül.

Kvalifikációs szakasz dönt a meccsek időtartamáról

A Water Skyball mérkőzés a két bajnoki osztályban, az NB I-ben és az NB II-ben is kvalifikációs szakasszal kezdődik. Ekkor dől el, hogy milyen hosszú lesz a játékidő, és hogy a nyertes csapat végül hány pontot szerez. A meccsek időtartama lehet 10, 12, 15 vagy 20 perc.

A kvalifikáció során a csapatok játékosai a saját kapujukból hat egymást követő dobást (QS) végeznek a másik csapat üres kapujára. Egy QS akkor lesz érvényes, ha a labda a kapu középső részébe érkezik, és beérkezés előtt sem a vizet, sem a kaput nem érinti.

A sportág részletes szabályrendszeréről ide kattintva olvashatsz!

Water Skyball 1

Nemzetközi vizeken

A szövetség célja, hogy a sportágat fejlesztő módszertanként iskolákban, egyetemeken, egészség- és rehabilitációs központokban, valamint szabadidő- és versenysportként széles körben űzzék Magyarországon és külföldön egyaránt. A WSB-labda megfordult már a horvát tengerparton, a floridai Daytona Beach-en, és lengyel uszodákban is. A sportág edzőinek és bíróinak képzése jelenleg négy külföldi országban, Lengyelországban, Romániában, Görögországban és Németországban zajlik, utóbbi helyszínen az első külföldi WSB-szövetség megalakítása is folyamatban van.

“Emellett egy, az Erasmus+ Programhoz kapcsolódó Európai Uniós felmérést is végeztünk, hogy megvizsgáljuk, pontosan milyen fizikális és mentális képességeket fejleszt a Water Skyball. Együttműködtünk a világhírű kölni sportegyetemmel, ahol a három hónapos edzésprogram végén különböző fizikai tesztek és kérdőíves felmérések vártak a résztvevőkre. Nagy örömünkre pozitív visszajelzéseket kaptunk a sportág hatásairól, hamarosan az erről szóló publikáció is megjelenik” – mondta Augusztin Olga, hozzátéve: nagy tervük, hogy legkésőbb 2026 nyarán megrendezzék az első WSB Európa-bajnokságot Magyarországon.

Hol játszhatod?

Aki szívesen kipróbálná a Water Skyball-t, az jelenleg két magyarországi helyszínen, Budapesten és Szegeden teheti ezt meg, ahol a helyi WSB-egyesületek tartanak edzéseket az érdeklődők számára.

“16-18 éves kortól már lehet csatlakozni az edzésekhez, az életkort tekintve pedig a határ a csillagos ég. Sokszor látok nagyszülőket, amint az unokájukkal játsszák a WSB-t. A nyári időszakban, a roadshow-jellegű bemutatóinkon a kisebb gyerekek számára is szervezünk olyan programokat, melyeken megismerkedhetnek a sportággal” – mondta a magyar szövetség alelnöke.

A Water Skyball-ról további részleteket olvashatsz a szövetség weboldalán, a www.waterskyball.com címen!

Cimkék
Videók
Kapcsolódó cikkek
Aktív Magyarok program
A modern életmód sok kényelmet hozott, de ezzel együtt rengeteg apró mozdulatot kiiktatott a mindennapjainkból. A mikromozgások segítenek visszahozni ezeket az elveszett rutinelemeket, javítják a keringést, csökkentik a hátfájást és a stresszt. Mutatjuk, hogyan építheted be őket az irodai napjaidba!
Aktív Magyarok program
Tudtad, hogy a rendszeres testmozgás nemcsak fittebbé, hanem boldogabbá és energikusabbá is tesz, még idősebb korban is? Fedezd fel, milyen ingyenes programokkal őrizheted meg erőnléted, hogy lépést tarthass az unokákkal is!
Egy új sportág hódítja meg hazánkat: a roundnet, más néven spikeball egyszerre gyors, izgalmas és közösségépítő. A Magyar Roundnet Szövetség 2024 őszén alakult meg és célja, hogy parkokba, iskolákba és sportcsarnokokba vigye ezt a nemzetközi szinten is robbanásszerűen terjedő játékot.
Aktív Magyarok program
Szeptember elején kiírta az aktív életmódot és kikapcsolódást támogató 2026-os országos programjait az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság, első körben hat területen. Futópálya, görpark, sítanpálya, továbbá asztalitenisz- és mászóterem építés mellett közösségi sportpálya-felújításra is lehetőség van.
Idén tizedik alkalommal startol a #BeActive Európai Sporthét, amely szeptember 23–30. között országszerte több száz ingyenes vagy kedvezményes programmal hív mindenkit a mozgás örömére. Ha szeretnél kiszakadni a hétköznapokból, és kipróbálni valami újat, itt a lehetőség – a sport mindenkié!
Kapcsolódó események
Legfrissebb cikkeink
Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában
Január végéig több mint 25 ezren síeltek a Mátraszentistváni Síparkban, a kísérőkkel együtt pedig jóval meghaladta ezt a számot a látogatók összlétszáma.
Meghatározó ágazattá érett a futóturizmus: A turisztikai TOP 50-be választották Kocsis Árpádot, a Budapest Sportiroda ügyvezetőjét
A magyar turizmus legbefolyásosabb formálói közé választották Kocsis Árpádot, a Budapest Sportiroda (BSI) ügyvezetőjét. A szakma legrangosabb kiadványa, a „Turizmus 50 fontos szereplője” a 2025-ös év teljesítménye alapján ismerte el a szakember és csapata munkáját.
Fagyos lépések, forró hangulat – február elején sincs megállás
A Holmozogj csapata összegyűjtötte a legjobb hétvégi aktív programokat, hiszen ez a hétvége mindenről szól, csak a punnyadásról nem!
Pelso Túrázó Kupa 2026 – Erdőjáróknak és szépséget kutatóknak a Balaton körül
Egész éven át tartó túrakihívás a Balaton térségében: a Pelso Túrázó Kupa 2026-ban is változatos útvonalakkal, négy évszakos élményekkel és valódi természetjáró hangulattal várja azokat, akik nem csak nyáron szeretnék felfedezni a tavat és környékét.
Megjelent a Rejtett Kincsek Túrája aftermovie
Tíz helyszín, tíz különleges világ, rengeteg túrázó és még több élmény – most egy rövidfilmben elevenedik meg a Rejtett Kincsek Túrája hangulata.
Tizedik szezonjával folytatódik Magyarország legnagyobb aktív ifjúsági programja – indul a jelentkezés a jubileumi Vándortáborokra
Január 29-én este megnyílik a jelentkezés a Vándortábor Program jubileumi, 10. szezonjára. A gyalogos, vízi, kerékpáros és zarándok vándortáborok az elmúlt években több mint százezer gyermeknek mutatták meg az aktív kikapcsolódás élményét – idén minden eddiginél több útvonal és turnus közül választhatnak az iskolai csoportok.
2026 © holmozogj.hu