Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Ugrókötelezve épít közösséget Bánhegyi Adrienn

Az ugrókötelezés hallatán sokaknak egy könnyed, kiegészítő mozgásforma ugrik be, pedig ha közelebbről megismerjük a sportági változatot – ne adj Isten pedig még utánozni is próbáljuk a profik mozdulatait – hamar nyilvánvaló lesz, hogy ez a világszerte elismert sportág komoly kihívásokat tartogat.
Mozgásforma

A nemzetközi népszerűséghez képest hazánkban egyelőre kevésbé ismert és elismert az ugrókötelezés versenyszerűen űzhető változata, dacára annak, hogy több rekord is magyar sportolóhoz, Bánhegyi Adrienn nevéhez fűződik. Adriennt bátran nevezhetjük az ugrókötelezés hazai nagykövetének, hiszen nemcsak versenyzőként, hanem közösségépítőként és oktatóként is rendkívüli eredményeket ért el.

Adriennt és testvérét gyógypedagógus szüleik terelték az ugrókötelezés felé, azt szerették volna, hogy a gyerekek egy elérhető és fejlesztő sportot találjanak maguknak. Az ugrókötél először kiegészítő mozgás volt, később azonban mindketten versenyszerűen kezdtek foglalkozni a sportággal. Adrienn meg sem állt a világ tetejéig, ugyanis háromszoros világ- és Európa-bajnok, valamint 2 világcsúcs is fűződik a nevéhez.

A sport révén bejárta a világot: több éven át dolgozott a világhírű Cirque du Soleil társulatával, de Kanadában és Cipruson is oktatta az ugrókötelezést és a Riói Karneválon, valamint Trinidad és Tobago utcáin is tanított helyi közösségeket. “Minden helyszínen igyekeztem workshopokat tartani, hogy a helyi gyerekek és felnőttek is megismerhessék ezt a sportot. Még fiatalok börtönében is tanítottam, hogy egy kis mozgást és örömet vihessünk az életükbe.”

2006-ban ugyan visszavonult a versenyzéstől, ám tavaly, 18 év kihagyás után ismét elindult a hazai rendezésű ugrókötél Európa-bajnokságon, ahol harmadik helyezést ért el tripla kategóriában. “Egyetlen versenyszámban indultam, de nagyon élveztem. Jó érzés volt visszatérni és látni, hogy mennyit fejlődött az ugrókötelezés Európa-szerte.”- mesélte Adrienn. Az idei évben pedig már kőszegi tanítványaival tervezi az országos bajnokságon való részvételt.

Bánhegyi Adrienn
Fotó: Bánhegyi Adrienn Facebook oldala

A sportág népszerűsítése és közösségépítés

Adrienn szerint az ugrókötelezés Magyarországon még mindig kevéssé ismert sportág, pedig sokoldalúságában és hatékonyságában kevés mozgásforma érhet a nyomába“Sokan nem tudják, hogy világszinten mennyi magyar siker fűződik az ugrókötelezéshez. Ráadásul ez egy olyan sport, ami nemcsak egyéni eredményeket hozhat, hanem közösségeket is formál.”

Rendszeresen posztol Instagram oldalára, kreatívabbnál kreatívabb tartalmaival elkápráztatva a világ minden pontjáról őt figyelő követőit. Olykor a konyhájából, vagy éppen az NBA egyik legismertebb csapatának a Golden State Warriorsnak a pályájáról jelentkezik be.

Az ugrókötelezés jótékony hatásai

Adrienn állítja, hogy az ugrókötelezés a legjobb kardióedzés: nemcsak a szív- és érrendszert erősíti, hanem kiváló zsírégető és állóképesség-fejlesztő is, emellett pedig kiemelkedően fejleszti a koordinációt és a koncentrációt, miközben élvezetes mozgásformát kínál minden korosztálynak. “Sokszor látom, hogy a laikusok hamar feladják, mert elfáradnak, vagy megakad a kötél, de azt tanítom, hogy ezen is túl kell lendülni. Apró lépésekkel is hatalmas eredményeket érhetünk el.”

Az ugrókötelezés Adrienn számára sosem csak a versenyekről szólt. “Mindig próbáltam a sportot a közösségépítéssel összekötni. Számomra az a legnagyobb siker, ha valaki egy edzés után úgy érzi, hogy fejlődött, és közben jól is érezte magát.” Ez a közösségi szemlélet vezetett saját vállalkozásának, a Jump Plus World elindításához is, amely online edzéseket, oktatóvideókat és közösségi programokat kínál amatőröknek és versenyzőknek egyaránt.

Fedezd fel te is az ugrókötél világát, és légy részese ennek a csodálatos sportnak!

Bánhegyi Adrienn
Fotó: Bánhegyi Adrienn Facebook oldala

Ha az ugrókötelezés nem a Te sportod, semmi gond – a mozgás öröme mindenkinek mást jelent. Nézz körül oldalunk mozgáskeresőjében, és találd meg azt a közösségi sportot, ami igazán hozzád illik!

Videók
Legfrissebb cikkeink
Budapest lesz Európa futófővárosa a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál idején
Október 10–11-én rendezik meg a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivált, Magyarország legnagyobb maratonját.
Több mint 2000 futóval és teltházzal zárta a szezont a dm Balaton Run Zamárdiban
Nagy sikerrel zárult a 2026-os szezon: a Maratonman Versenysorozat szezonzáró eseményén, a dm Balaton Runon több mint 2000 futó állt rajthoz Zamárdiban.
Pataki Ádámék és dr. Zacher Gáborék is teljesítették a 6. Liget Élményfutást
Csodálatos napsütésben, telt házzal, önfeledt családi pillanatokkal és ezer meg ezer mosollyal zárult vasárnap a Budapest Sportiroda legvidámabb szabadidősport-eseménye, a 6. Liget Élményfutás.
A testnevelés tanórai kereteibe került a vitorlázás a balatonalmádi általános iskolába, ahová Vadnai Jonatán világbajnok is járt
Az idei tanévben bekerült a vitorlázás a tanórai keretbe Balatonalmádiban, a Györgyi Dénes Általános Iskolában.
Berobbant a stopper nélküli „Urban Race” - őrület: 25 állomásos akadálypálya várja a 6. Liget Élményfutás mezőnyét
Öt év alatt megduplázódott a mezőny – idén a Műjégpálya épülete is megnyílik a futók előtt.
Több mint 200 résztvevő, 30 kilométer, szél,hullámok és egy felejthetetlen kaland –sikeresen lezajlott a VÍZIRING - GemencKincse Vízitúra
Szeptember 12-én ismét megtelt élettel a bajai Kajak-Kenu Pont és a Duna partja. Több mint kétszázan vettek részt a VíziRing bajai állomásán, amelynek egyik kiemelt programja a Gemenc Kincse Vízitúra volt.
2026 © holmozogj.hu